12 - 02 Bangtan High School

Mi. A. Franc.

Oké, teljesen összezavarodtam. Először azt hittem, lenémította a telefonját és az üzenetet sem látta, de amikor végre ideért, hatalmas kő esett le a szívemről, egyben borzasztóan féltem is. Elvégre, alapjáraton nem is meleg, erre jövök én, és hirtelen azzá válik? Azt hittem, megunt vagy valami, és próbál megszakítani velem mindennemű kapcsolatot. De miért pont Heajung tetszhetett meg neki? Az, aki év elején mellette ült…

Lassan, miután történtek a dolgok, egyre jobban összezavarodtam. Nem is tudom, hogy jutottunk el odáig, ahol épp most tart a történet. A fal és közé zárva érzem kezeit magamon, miközben forró ajkait enyémeken. Kim hülye Taehyung, miért játszadozol az érzelmeimmel?

Éreztem, ahogy a forróság körbeölel minket. A kihűlt bőrömön még ruhán át is éreztem érintéseit, melyek nyomán perzsel mindenem. Vágyom rá, hogy még többet adjon, hogy több helyen érjen, de nem tudok mozdulni. Engem szeret vagy Hea-t? Miért csinálja mindezt? El kéne löknöm, de annyira jó, amit csinál. Jól esik a közelsége, a törődése, a hozzám intézett szavai. Mellette szeretnék maradni.

Lassan elválik tőlem, de továbbra is simogat, ahol ér. Kár, hogy van rajtam ruha… 
- Gyere át hozzám ma estére - erre a mondatára vártam. Mi tartott eddig?

Nem azt mondom, hogy nem félek, mert rettegek. Az oké, hogy egy estét ott töltök. De most tényleg azt fogjuk csinálni, amire gondolok? Ezt is az támasztja alá, ahogy pakolok a szobámban. Szerencsére, holnap hétvége, de ez így elég gyors nekem akkor is. Taehyung az ajtófélfán támaszkodik karba tett kezekkel és szemérmetlenül bámul. A fapofájáról semmit sem tudok leolvasni, csak azt, hogy bizony engem néz. Mivel ez eléggé zavarba hoz, még a pakolás is elég lassan megy. Csak pár ruhát tennék el, telefont, fogkefét, de mindent leejtek, vagy nem találok, és a táskámba is alig férnek a dolgaim. Mire végre bepakoltam, amit akartam, becipzározva a táskámat álltam fel és fordultam szuggerálóm felé. Azt hittem, még az ajtóban áll, de fél méterre van tőlem, ami elég ijesztő. Mennyi ideig pakolhattam? Úgy tűnik, elég türelmetlen…

Csuklómnál fogva húzott ki a házból, amit nagy nehezen be is kellett zárnom. Mihelyst ezzel is elvittem 2-3 percet, elindultunk. Ő előttem ballagott, még mindig fogva kezemet, én pedig mögötte, lehajtott fejjel. Beszélgetnünk kéne, nem értem, mi folyik itt. Most miért is csináljuk azt, amit, ahelyett, hogy tisztáznánk a félreértéseket? Mert az biztosan van. Valami nagyon nem stimmel itt.

Alig megyünk pár háznyit, az első sarkon be is fordulunk, majd utána is, és rögtön a szemem elé tárul egy hatalmas épület. Ez egy lakóház lenne, vagy egy szálloda? Emlékszem erre a házra, kiskoromban, ha erre jöttünk, mindig jól megnéztem. Nagyon nagy, mindig kíváncsi voltam, miféle emberek élhetnek benne. Hát, most már tudom. Taehyung-féle emberek.

Gyorsan kinyitja a kaput, majd sebesebb léptekkel húzva maga után ront be a látszólag üres házba. A lámpák nem égnek, sehol semmi zaj nincs, ürességtől kong az egész. Nem sok időm volt nézelődni, tovább indult a lépcsők irányába. Nem akartam, hogy azt higgye, nem akarok menni, mivel vonszolt egész úton. Próbáltam felvenni a tempóját, de amint ezt észrevette, még gyorsabban ment. Szinte már rohantunk az emeletre, onnan pedig egy kisebb folyosóra jutottunk. A folyosó egyik végén jobbra egy fekete, kicsit emosabb stílusú ajtó volt, gondolom, az Dyul szobája. Mi a másik irányba mentünk. Az ottani ajtó tökre… semmilyen volt. Egy fehér ajtó, rajta egy apró szöveggel… „Ki itt belépsz, kussba tedd, és hagyj békén.” Hát, nagyon kreatív, az biztos.

Berontva a nem kis helyiségbe, még mindig nem eresztve el, húzott a… te jóságos ég, talán 4 személyes franciaágyára? Ezen elférne az egész családom keresztbe-hosszába. Vállamra fogva le is ültetett rá magával szemben. A kezemből kivette a táskámat és messzire dobta. Nincs benne törékeny dolog, tudja ezt ő is, de azért elég ijesztő, amit csinál. Biztos, hogy akarom én ezt? Nagyon dühösnek látszik, én nem így képzeltem az elsőt.

Előttem állva látványosan dobja le magáról kabátját, majd gombolja ki ingjét. Végig engem néz, amitől csak még jobban zavarba jövök. Ebből nem lesz beszélgetés, nagyon nem. Lassítva magán, vállamra emeli kezét, majd végig szemeimbe nézve dönt le ágyára, csípőmre ülve. Már épp ellenkeztem volna, mikor megállva egy pillanatra, lenyugodni látszik. Dühös vonásai kisimulnak, semmiféle rosszindulat nincs benne. Lágyan ajkaimra hajol, majd egy rövid, forró csókot lehel rájuk. Nem fog bántani, vigyázni fog rám, érzem.

Felemelkedve rólam, felhúz ülő helyzetbe. Vetkőztetni kezd, amiben készségesen segítek. A kabátomat és a pólómat is pillanatok alatt a szoba egy-egy pontjába száműzi, majd visszadöntve, feljebb húz az ágyán a párnákig. Láthatóan nem bánja, ha nemigen csinálok semmit, ami nem is baj, mert még meglehetősen tapasztalatlan vagyok. A fejemet beborítja a rózsaszín köd, marhára nincs már kedvem beszélgetni sem. Ezt testem is bizonygatja, főleg odalent. Miközben a kicsi Kookie már éledezik, a szívem hevesen ver, az agyam leállni készül, én pedig csak várom a folytatást.  Eszébe ne jusson abbahagyni, amit csinál.

Még mindig csípőmön ülve hajol le nyakamhoz, amit enyhén szívogatni kezd, ahol csak éri. Először jobb oldalt, majd fel a fülemig, amit meg is harapdál. Jóleső sóhajok törnek fel belőlem, amiknek nem is állítok akadályt. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Szégyentelenül hallatom a hangomat, miközben kezeimet hajába simítom, amit cirógatni kezdek. Érzem, ahogy mindenhol forrósodom. Lassan kulcscsontomat kezdi apró, alig érezhető, mégis nagyon izgató harapásokkal, szívásokkal kényeztetni. Iszonyatosan jó, amit csinál. Csak sóhajtozok, egy-egy erősebb ingernél nyögök is egy aprót, ezzel hergelve Tae-t. Látszik rajta, hogy nagyon visszafogja magát, csak sajnos… ezt egyikünk sem szeretné. Kedves, hogy vigyáz rám, de nem egy kislány vagyok.

Ennek bizonyítására jobb kezem levezetem mellkasán és rásimítok a férfiasságára nadrágján keresztül. Aprót morran, majd felemelve fejét, tekintetével az enyémet keresi. Apró mosollyal egyenesedik ki, majd csatolja ki övét felettem tornyosulva. Izmos, nem is tudtam, hogy ennyire. Ajkait harapdálva rántja ki nadrágjából az övet, majd gombolja ki és rántja le a ruhadarabot. Ezt téve én is kezdenék vetkőzni, de megelőz. Rólam is leveszi a zavaró anyagot, én pedig csípőm emelésével segítek neki ebben.

~

Végül, éjjel elég sok mindent csináltunk. Azaz, elég sokféleképpen csináltuk. Nem bántam meg, hogy vele volt az első. De még nem tisztáztuk a dolgokat.

(Sziasztok! Ne hari, mert nem részleteztem a dolgot. Úgy volt tervezve, de ma nem olyan a hangulatom. Egész reggel ilyen volt, hogy én majd jól megírom, de végül írás közben nem nagyon jöttek vissza a már kigondolt jelenetek. :/ Ha majd visszajönnek, egy 12 – 03-as részben megírom az EGÉSZ esti eseménysorozatot, mert a fejemben van, erről álmodtam, de nem akar előjönni. De meg fogom írni. Addig is kitartást mindenkinek, és mivel reményeim szerint hét közben már hozom is a következő részt/a 18-as jelenetet, mindenkinek sok-sok erőt és kitartást kívánok mivel holnap hétfő. :D Köszi az olvasást és bocsesz az késő jelenetekért. )