12 - 01 Bangtan High School

Taehyung pov.

- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre, mit mondjak? Rá kellene kérdezni, hogy mi van közöttük.
 - Te beszélsz? Egész nap futottál utána, belékarolva jöttél be a terembe és ugrottál, akárhányszor elhívott valahova - kicsit dühösen ugyan, de a lehető legnyugodtabb hangnemben próbáltam beszélni vele. A sírógörcs kerülgeti valamiért. Még csak az kéne, hogy itt elsírja magát szegénykém. Nem bírnám ki, ha miattam pityeregne.

Válaszom hallatán meglepetten rám kapta tekintetét. Kicsit párásak a szemei, amitől szinte ragyognak. Istenem, ilyenkor úgy magam alá teperném, olyan kis imádnivaló.
- Ezt meg hogy érted? Mindösszesen kétszer hívott ma félre és egyszer sem ugrottam rögtön… Az elsőnél ott sem voltál… vagy… - hirtelen abbahagyta mondandóját, amit türelmesen hallgatok. A szívem mélyén iszonyatosan remélem, hogy van valami elfogadható magyarázata. Gondolkozott egy kicsit, majd mintha sápadtabb árnyalattal az arcán nézett rám döbbenten. - Csak nem voltál a terem előtt reggel? - ó, rátapintott a lényegre.
- De igen. És tudom, hogy meglepő, de követtelek is titeket. Hallottam ám, hogy mi történt - arcára enyhe meglepettség ült ki, amit szinte rögtön felváltott a számomra abszolút megmagyarázhatatlan öröm. Váratlanul a nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt. Mi a franc folyik itt?
- Hát nem nagyszerű? - most az lenne ilyen jó, hogy összejött az osztály leghülyébb libájával?
- Ugyan, mi lenne ezen a nagyszerű? Hogy volt képed igent mondani neki? - éreztem, ahogy megdermedt, majd lassan hátrébb araszolt épp annyira, hogy szemeimbe nézhessen, karjait még nyakamon pihentetve. Ismét - furcsa módon - nem olyan érzelmeket olvastam le róla, mint azt vártam. Zavart volt. Azt várta, majd örülök ennek az egésznek?
- Ezt hogy érted? A legnagyobb problémánk oldódik meg vele… - ja, értem én, szóval probléma, hogy veled szeretnék lenni. Kösz szépen. Ezek szerint ő nem úgy érez, ahogy én. - Azt hittem, azért bókoltál ma is Hea-nak, mert Dyul… - eddig bírtam. Amíg ki nem ejtette a nevét annak a szemétnek, addig még tűrtem. Egy mondatban hallani életem megrontójának nevét azééval, aki elveszi tőlem a személyt, aki tetszik… borzalmas. És pont ő mondta ki.

Kezemet a szájára tapasztottam, a másikkal pedig átkaroltam derekát és a falhoz nyomtam. Iszonyatosan dühös vagyok, legszívesebben most azonnal faképnél hagynám, de nem tehetem. Ha most itt hagyom, tényleg vége lesz mindennek. Nem engedhetem, hogy azok ketten elvegyék tőlem. Látszott rajta, nem tudja mire vélni a viselkedésemet. Nem baj, én sem értem az övét. Ha eddig nem úgy vette a jeleket, amiket küldtem, mint szerettem volna, akkor épp itt az ideje megmutatni, mit akarok tőle. Őt akarom. A testét, a szívét, az érzéseit. Mindenét.

Elemelem kezemet szája elől, de mielőtt megszólalhatna, ajkaira tapadok. A legszenvedélyesebbet kapja tőlem, amim van. Kicsit meg is döntöm a fejét, hogy még beljebb juthasson nyelvem. Egyáltalán nem ellenkezik, karjait csak erősebben fonja nyakam köré. De ennyi már közel sem lesz elég, hogy felfogja, csak az enyém. Magam mellett akarom tudni őt.

Tenyerem derekáról levezetem formás fenekére, amibe jólesően belemarkolok. Erre megugrik ugyan, de nem ellenkezik továbbra sem. Nem baj, ha nem nehezíti a dolgom. Másik kezemmel kicipzárazott kabátjába csúsztatom, majd pólóján keresztül simogatom. Ez a bolond még pulcsit sem vett fel. Hideg van idekint, érzem, ahogy egyre forrósodik a bőre. Tényleg meg fog fázni, ha kint maradunk.

Lassan elválok tőle, majd párás szemeibe nézek. Úgy ragyognak, az esti fényektől csak még elbűvölőbb. Arca kipirosodott, tincsei arcába lógnak, és hevesen kapkodja a levegőt. Imádom. 

- Gyere át hozzám ma estére.

(Sziasztok! Hát, megszületett a 12. rész első fele is. A második felét ma, legkésőbb holnapra hozom, Kook szemszögével. :D Remélem, teszik!)