11 Bangtan High School

Taehyung Pov.

A pofám leszakad. Azok után, amik velünk történtek, összejön Heajunggal? Pont azzal a LÁNNYAL? Egy percig sem kérdőjeleztem meg eddig, hogy ne lenne meleg, most viszont kezdhetek kételkedni. Nem érzem magam kifejezetten féltékeny típusnak, viszont ezt nem tudom lenyelni. Szétvet az ideg. Jó, azt konkrétan nem hallottam, hogy Hea szerelmet vallott volna, azt viszont még a vak is látta, ahogy pironkodva elhívja a terem bejáratától, Jungkook pedig szó nélkül követi. Nem is tudom, a kíváncsiságom miatt, vagy, mert már akkor rosszat sejtettem, utánuk mentem. Az udvaron szem elől veszítettem őket, de innen csak egy helyet nem lehet látni. A suli mögötti részhez lopakodtam, ahonnan már hangokat hallottam. Odaoldalazva a fal mentén kukucskáltam ki és hallgatóztam. Mindössze annyi jutott el a tudatomig, hogy a boldognak tűnő Jungkook épp beleegyezik valamibe, amit a fülig vörösödött Heajung vetett fel. Aztán Hea máris Kookie nyakába vetette magát, aki… beszarás, még viszonozta is az ölelést. Most mi másra gondoljak, mint szerelmi vallomásra?

A csengő hozta rám a frászt, miszerint indulni kell vissza a terembe. Ha ezek ketten meglátnak itt… Azonnal, mint egy őrült rohantam az épület felé, kettesével szedve a lépcsőfokokat, remélve, hogy nem láttak meg. Beérve a terembe, leültem, és vártam, hogy padtársam is beérjen. Nem kis meglepetésemre, még csak palástolni sem próbálta a kapcsolatát a lánnyal, egymásba karolva léptek be, mint egy szerelmes pár. Reméltem, van benne annyi, hogy legalább nem mutogatja itt előttem a szukáját, de még engem is bámult, miközben beléptek az ajtón. Heajung gyorsan eltűnt a képből, a barátnőjével kezdtek neki a trécselésnek. A figyelmemet jobban lekötötte a mellettem helyet foglaló áruló, aki iránt… tényleg éreztem valamit. Ó, ha tudná, mennyi mindent nem tettem meg, hogy el ne ijesszem. Már a mosdóban, a szobájában rámásztam volna, de nem tettem. Türelmes vagyok, ha róla van szó. Azaz, voltam. Jelenleg ránézni se bírok. Nem tudtam, de nagyon reméltem, hogy ő is érzett irántam valamit. Még hazudott is, nem meleg. Csak játszotta az eszem egész végig, röhögve rajtam és a nevetséges próbálkozásaimon. Ezt még megkeserülöd.

Egész napra csak egy konkrét tervem volt. Elkerülni őt. Amikor meghallottam a csengőt, már rohantam is ki a teremből, minél messzebb, hogy csak akkor jöjjek vissza, amikor becsengettek. Szünetek alatt csak mászkáltam a folyosókon és azon gondolkoztam, most mihez kezdjek. A dühömet lassan felváltotta a féltékenység és a bánat. Mégis, mit tett az a nőstény, hogy így eltekerte az én Kookiem fejét? Nem, nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem. Megküzdöttem érte, a figyelméért. Végre lépett is, amikor megcsókolt a múlt héten. Sokat csináltam már előtte, de az a csók volt a legjobbak legjobbika. Nem volt vérprofi, de a legédesebb volt, amit valaha éreztem. Intenzív, forró, érzéki volt. Állandóan érezni akarom.

Már jócskán a nap vége felé jártunk, mikor az utolsó előtti szünetben a teremben maradtam. Egyrészt, marhára untam a sétát, másrészt pedig beszélni akartam vele. Csak azt nem tudtam pontosan, miről. „Jungookie, nem úgy volt, hogy meleg vagy? Összejöttél azzal a nőstényördöggel?” Fogalmaztam magamban még pár nagyszerű kérdést, mikor váratlanul elém guggolt. Nem mertem a szemeibe nézni. Féltem, hogy lesajnáló, esetleg gúnyos arckifejezése lesz. Hogy majd a képembe vágja, nem kellek neki többet.

Nem is értem, miért gondoltam ezeket, ugyanis ráemelve a tekintetemet, végtelenül szomorú és bánatos szemei néztek vissza rám. Még sose láttam ilyennek. Mindig a boldog, kedves szemeit láttam, de most… mintha egy gyerek elveszítette volna a kedvenc játékát. Haha, de jó hasonlat. Pont így nézett ki.

Amikor pedig megkérdezte, miért kerülöm, kicsit bedühödtem. Mi az, hogy miért? Ja, hiszen nem is tudja, hogy láttam és hallottam is, mi történt ma reggel. Tovább akarja játszani az agyát? Hát, nagyon jó színész, az biztos. Már majdnem kimondtam, amit érzek, már majdnem kérdőre vontam, amikor is Heajung ismét félre hívta szerelmemet. Na, itt már tényleg nagyon dühös voltam. Hagyjuk a kérdőre vonást, egyértelmű, mi történik. Visszanézve rám kicsit megugrott, arcára a döbbenet és ijedtség ült ki. Nem tudom, mi lett vele hirtelen. Csak azt tudom, ha most kimegy innen, nem hagyom szó nélkül.

Kicsit hezitált ugyan, de felállt, és szukája után sietett ki a folyosóra. Azt hiszem, itt az ideje ellentervet kovácsolni. Nem hiszem, hogy Kookie-ra haragudnék, inkább arra a libára, aki elveszi tőlem. Talán még nem késő, még visszanyerhetem a szívét. Azzal nyilvánvalóan nem érek el semmit, hogy ugyanazt csinálom, mint az utóbbi egy hónapban. Az ide kevés. De ha ráugrom, sem lesz jobb. De… ott van az a lány. Ha bebizonyítom, hogy Hea is csak kihasználja, hogy ő nem is érez iránta olyan stabil érzelmeket, talán Jungkook is rájön, kivel jár jobban. Nem mondom, hogy zseniális terv, de egy próbát megér. Egy kis flörtölgetésbe senki nem halt még bele.

Utolsó óra után, az a boszorkány a pad előtt állva várta Kookiet, aki csak rámosolyogva tudatta vele, hogy pillanatok múlva indulhatnak, ki tudja hova, de együtt. A padon könyökölve szemérmetlenül bámultam ezt a… azaz, Heajungot, hátha a csöppnyi eszével rájön, őt nézem. Csalódtam is, meg örültem is, amikor végre valahára zavartan rám nézett. A leghamisabb mosolyomat elővéve villantottam rá fehér fogaimat, végig sötét szemeibe bámulva. Hát, azokban a szemekben sincs semmi. Üres, akár csak a feje.

Direkt megvártam, míg padtársam észreveszi a helyzetet. Amikor ő is realizálta, mennyire bámulom a rib… Hea-t, kapkodta köztünk a tekintetét. Az alkalmat kihasználva jegyeztem meg, milyen jól néz ma ki, fogyott-e, tetszik a szoknyája, stb. A lány totálisan elvörösödve birizgálta az egyik kócos hajából elkóborolt tincsét, Kook pedig teljesen összezavarodva nézett rám. Hupsz.

Pillanatnyi jókedvemet azonnal Dyul jelenléte rontotta el. Előttem, vészesen lassan sétálva vette szemügyre a dolgokat. Takarodjon már, van jobb dolgom is, mint pont vele foglalkozni. A jelenléte is felcsesz, ha csak megszólalni merészel, kitekerem a nyakát... Tekintete megállapodott a maga elé meredő, meglehetősen összetört Jungkookon. Magában mintha nevetett volna egy aprót, felém fordította a fejét, majd felhúzott szemöldökkel némán kuncogott egyet. Ha nem takarodik el azonnal, megölöm. Sajnos, nem ment el, hanem Kook mellé pattanva karolta át nyakánál, olyan közel férkőzve hozzá, hogy az már nekem volt zavaró. Kár, hogy nem borulhatok ki ezen, itt van még a fél osztály és Heajung. Hogy nekem ma semmi nem jön össze. 
- Süti, minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz - SÜTI? Lesütizte az én Kookiemat?
- Persze, minden oké - fordult felé padtársam, fene se tudja, milyen tekintettel.
- Mehetünk a szakkörre? Ha tudnád, egész nap erre vártam. Állnál nekem ma is modellt? - egy apró, tényleg csak egy másodpercre pillantott rám, majd vissza Kookra. Jah, bocs, te még rajzolgatod is őt. Fanatikus rohadék.
- Menjünk, de Heajung is jöhet? Ő is szeretne csatlakozni - úgy érzem, a nyakamon már kidagadt egy ér a dühtől. Egy pillanatra meg is feledkeztem a kiscsajról, aki azóta is engem stírölt. Magamra erőltettem egy gyenge mosolyt, majd felálltam az asztaltól és elviharoztam. Az a kis szuka még csatlakozik is Kookie szakköréhez. Pofám leszakad. Hogy alakulhatnak ilyen rosszul a dolgaim?

Hazaérve, levágtam a táskámat az ágyam mellé, amire rávetettem magam. Arcomat dörzsölve próbáltam továbbra is emésztgetni a mai napon történteket. Én nem értem, mi folyik itt. Azaz, pontosan tudom, de nem akarok tudomást venni a tényekről. Egy nap alatt, az elvileg meleg szerelmem összejött egy nyamvadt nősténnyel, ráadásul Dyul még mindig hajt rá, ő meg nem is ellenzi ezt. Nem úgy volt, hogy nem barátkoznak? Most mégis olyan kedves volt hozzá, mintha ő lenne a legjobb barátja. Akárhogy is gondolkozom, nem jut eszembe semmi magyarázat, ami egy kicsit is az ellen lenne, hogy azok ketten összejöttek, helyettem meg a mostoha testvérem lesz a legjobb barátja. Hát, ez nagyszerű.

Önmarcangolásomat a telefonom csörgése zavarta meg, mire kicsit felemelkedve az ágyról, megnéztem, ki hív. Szemeim kétszeresükre nőttek, majd már vettem is volna fel a telefont, mire észbe kaptam… Jungkook az, vele meg most nem vagyok kifejezettem jóban. Kinyomva a készüléket dobtam azt félre, hogy visszadőlve temessem arcomat a párnámba. Nem sok időbe telt, mire megint csörögni kezdett. Nem nyomom már ki, majd ráun. A csörgés abba is maradt, de nem sokra rá ismét elindult. Majd megint és megint és megint. Na jó, ez rettenetesen idegesítő. Már nyúltam érte, fel is vettem, beleszóltam, de… mit ad isten, addigra letette. Na ne szórakozz velem. Én aztán nem hívom fel megint, az biztos. Lecsukva a telómat, meg is rezzent. Üzenetem jött. Ha már nálam van, akár meg is nézhetném.

"Nem tudom, hol laksz, szóval ide tudnál jönni a házunkhoz? Nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk. Kint várlak.

-Jungkook"

Ó, hát hogyne drága, hogyne. Nincs mit beszélnünk. Visszafekve, vártam a csodát, hogy megint rám ír, hogy „Mindegy, hagyjuk.” vagy bármi, ami arra utal, hogy a kinti rohadt hidegben nem vár rám tovább. Nincs értelme. Nincs már pénz a telómon, ha akarnék se tudnék visszaírni, hogy takarodjon befele, mielőtt megfázik. A sok kis percből, amíg erre vártam, lassan negyed, majd fél óra lett, mire végre felkeltem. Nem lehet igaz, mi van, ha azóta is ott vár és didereg? Még csak az kéne, hogy megfázzon. Haragszom rá, persze, de rosszat nem kívánok neki. Így is hiányzott egy hétig.

Magamra kapva valami ruhát, már loholtam is ki az utcára, hátha még kint van. Nem tudom, mit mondhatnék neki, csak abban reménykedem, hogy ő fog beszélni. Nekem ehhez most nincs kapacitásom. Befordulva az utcájukra, látom, hogy ott kuporog a bejáratnál, a telefonját nézegetve. Egek, ez a barom. Meddig várt volna itt, ha nem jövök ide?

Meglátva engem, a falnak támaszkodva feltápászkodott, míg én lassan odagyalogoltam. Kíváncsi vagyok, mit akar majd mondani. A legrosszabbra számítok. Alig egy méterre megállok tőle. Meglepetésemre, majdhogynem sírhatnékja van. Azt hittem, dühös lesz, vagy valami. Ennyi bánatot még nem láttam rajta. Jó pár perce csak állunk egymással szemben, zsebre dugott kezekkel. Még csak nem is köszöntünk egymásnak, semmit sem mondtunk. Ő is csak néz engem, én sem teszek másképp. Annyira megviselt ábrázata van, hogy már kezdem sajnálni, holott szerintem itt én vagyok az áldozat. Mardos a kíváncsiság, így megszólalok végre.
- Mit szeretnél? - kérdezem tőle a legérzelemmentesebb hangszínemmel, amim csak van. Ajkai elnyílnak egymástól, már tényleg a sírás határán van, mire el is kapja rólam a tekintetét. A földet elemezi, miközben szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében. Most kifogást próbál keresni? Sajnálom, de nem fog menni.
- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre mit mondjak?