4 Bangtan High School

- Taehyung… - kíváncsian rám nézett. Egy pillanatra elbizonytalanodtam, hogy jó ötlet-e egyáltalán rákérdezni a dologra. De nem bírom, túl kíváncsi vagyok. - Miért csináltad azt, a mosdóban? - kérdésemre értetlen, pár pillanattal később zavart arckifejezést vágott. Szerintem, örült volna, ha soha nem hozom fel a témát.

- Ebbe inkább ne menjünk bele - a hangjából ítélve tényleg nem szeretné megosztani velem a dolgot. Már pedig kiszedem belőle.

- Csak szórakoztál? Vagy volt valami célod? - próbáltam hatni rá a hangsúlyommal és az állandó bámulással, de szerintem nem vette észre. Magában rágódott, elmondja-e vajon, vagy tartsa meg magának. Ne kelljen már harapófogóval kiszednem belőle.

- Jungkook, nem akarlak megbántani, és azt sem szeretném, hogy félreértsd… - összeráncolt szemöldökkel gondolkozom, hogy ugyan, mit érthetnék félre? Miért nem mondja el? Miért csókolt meg majdnem? Valami oka biztosan van. Lassan elképzelni sem tudom, mi lehet az.

- Ha nem mondod el, biztos, hogy félreértem - mit mondjak még, hogy kibökje?

- Nem vagyok meleg vagy ilyesmi, érd be ennyivel - mi? Ennyit mond? Ezt eddig is gondoltam. Bár, lehet, mélyen belül azért reménykedtem…

- Akkor pláne nem értem, hogy miért csináltad. Tartozol egy magyarázattal. Mi a francért nem tudod kinyögni? - már nagyon kezdek ideges lenni. Még a végén könyörögnöm kell a válaszáért.

Még egy egyperces néma csend és önvívódás következett, közben meg elértünk a házunkig. Én reflexszerűen álltam meg a barna kiskapunál. Taehyung még pár lépéssel tovább sétált, mire realizálta, hogy már nem cammogok mellette. Forgolódott, majd visszasétált, amint észrevette, hol vagyok. Nem értette, miért állok ott, de miután előkaptam a kulcsomat és az ajtó kilincsére emeltem a kezemet, elkerekedett szemekkel meredt rám.

- Te itt laksz? - értetlenkedett. Bólintottam, mire zavart arcát ismét egy vigyor takarta. - Én itt lakom a szomszéd utcában. Micsoda véletlen. Nem csak padtársak vagyunk, de majdhogynem szomszédok is! - boldog arcát látva kicsit én is elmosolyodtam. Elképesztő ez a srác. Mindig, minden helyzetben mosolyog.

- Ne tereld a témát - váltottam át komolyra a hangsúlyt. - Miért olyan lehetetlen elmondani, miért akartál megcsókolni? - a mondat elejénél még dühös voltam, a vége felé viszont elszomorodtam. Csak mondja már el, így olyan, mintha én lennék a hibás a semmiért. Hisz… nem is történt semmi.

- Kookie - nahát. Még Taehyung is lehet szomorú néha. Mintha csak cserélgetnénk a hangulatainkat, komolyra váltott. Nocsak, tényleg elmondja? - Én…

Épp, hogy elkezdte a mondatot, a kapu kicsapódott mellettem, és egyenesen arcon vágott. A hirtelen fájdalomtól hátrahőköltem. Az ajtó főleg az orromat érte, és ha ez még nem lenne elég, vérzésnek is indult. Nagyon fáj, a fenébe!

- Nahát, Kook, te már itthon? - lépett ki a kapun boldogan anyukám. Amilyen örömmel lépett elém széttárt, ölelésre váró karokkal, olyan szinten sápadt el vérző arcom látványától. - Úristen! Ez miattam van? Drágám, annyira sajnálom! Te jó ég, gyere be gyorsan, máris kezeljük! - átkarolt, majd 180 fokos fordulatot tett velem. Éppen indult volna be, mikor szembe találkozott újdonsült barátom lényével, aki kicsit sokkosan, mégis mosollyal arcán hajolt meg anyukámnak. - Hát te?

- Kim Taehyung, a fia osztálytársa vagyok. Örvendek a találkozásnak, hölgyem - ahhhhha… Szóval, ilyen egy illedelmes Taehyung. Még kezet is csókolt anyámnak. Komolyan, ez lehetséges?  Ráadásul, anyu még irult-pirult is magában, közben betessékelte ezt a földönkívülit. Hány személyisége lehet még?

- Szóval, kedves Tae. Szabad így becéznem téged? - bólintás. - Épp elkezdtél nekem mesélni valamit, mielőtt elég durva módon félbeszakítottak - mondtam, az ágyamon ülve, egy zsepit az orromhoz szorítva, szembe fordulva a lénnyel, aki talán egy alien. Lehetséges, hogy ezen a Földön minden emberi lény el legyen ájulva a kinézetétől?

- Igen, nos… - kezdett bele, máris kevésbé tartva az eddig amúgy sem létező szemkontaktust. - Mielőtt belekezdenék, ígérd meg, hogy nem utálsz meg, vagy ilyesmi… - mégis miféle olyan indoka lehet, ami miatt megutálnám? Húgfétises, akire t'án hasonlítok? A volt szerelmére emlékeztetem? Vagy mi?

- Rendben, megígérem, csak mondd már! - türelmetlenül pattogtam az ágyamon ülve, míg beszélgetőpartnerem a forgó székemen ülve tördelte az ujjait. Ezúttal csak fél perc csend volt, majd végre valahára megszólalt.

- Hát… ami azt illeti, eddig mindig lányok vettek körül. Szép, csinos lányok - most ezzel mire akar kilyukadni? Könyörgöm! Bökd már ki! - És… én… hát…

- Csak mond már, a francba! Megígértem, hogy nem utállak meg, szóval nincs visszaút, mondjad! - idegesen keresem a tekintetét, nem sokáig, mivel hamar rám is néz. Még pár másodperc szünet után, újra nekikezd.

- Voltam már ÚGY lánnyal. Nem mondom, hogy meguntam őket, heteró vagyok. Te vagy az első, aki fiúként, nem irigykedve nézett rám, hanem pont úgy, mint a lányok, akiket könnyen be tudok fűzni - TESSÉK? Ez lenne a fú de nagy indok?

- És? - kezdem kapizsgálni a dolgot. Látszik rajta, remélte, nem kell folytatnia, mert így is értem. Sajnos, ki kell mondatnom vele, különben tényleg félreérthetem. Csak reménykedem, hogy nem azt akarja mondani, amire gondolok.

- Eszembe ötlött, hogy milyen is lenne egy fiúval… veled - lehajtotta a fejét, én meg egy percre kővé dermedtem. Eszméletlen, végtelennek tűnő kínos csend uralkodott a szobában, amit egyikünk sem tudott mivel megtörni. Gondolom, azt várta, hogy kiakadjak. Erre tényleg nem számítottam.

- Szóval… - megunva a csendet, én is elkezdtem beszélni. - Megpróbáltál felszedni, hogy kipróbálhasd velem, aztán jól otthagytál volna? - kérdeztem, meglepően nyugodt hanglejtéssel. Tévedés ne essék, szörnyen dühös vagyok, szétvet az ideg, de… Mégsem haragszom annyira, mint azt elvárnám magamtól.

- Nem! Azaz… nem hagytalak volna ott. Azért nekem is van szívem. Nem egyéjszakázok senkivel, mindenkinek adok esélyt a közös jövőre.

- Még nekem is? Tudod, a melegeknél máshogy mennek a dolgok - most kezdem csak érezni, mennyire megbántott az imént. Mélyen belül azért reménykedtem, hogy szerelem első látásra történt, vagy bármi ilyesmi, aminek köze van az irántam intézett érzéseihez. Nem csak a kíváncsiság, hogy milyen lehet… nem is pont velem, hanem átlagosan egy fiúval. Ha egy másikat látott volna így érdeklődni iránta, vele is ezt csinálta volna. - Nem hiszem, hogy ezt komolyan vennéd.

(Halihó, mindenki! Sajnálom, hogy kicsit később jött a rész, elmaradt az utolsó két órám a suliban, és a nővéremmel közös programot szerveztünk. Később értem haza.. >< Örülök, hogy ennyien érdeklődtök a fici iránt facebookon! Jól esik a sok pozitív, kedves komment! Továbbra is igyekszem a részekkel! <3 )

3 Bangtan High School

Lélekben már majdnem elfogadtam, hogy életem első csókját itt és most megkapom egy alig egy napja ismert sráctól, amikor a csengő engem is és Taehyungot is kizökkentett a pillanatból. Ez most komoly? Ne már…

- Hm… Vissza kellene mennünk, nem gondolod? - vigyorodott el. Azon nyomban el is eresztett, majd zsebre dugott kezekkel, halálos nyugalmat árasztva magából, elindult vissza a terembe. Hirtelen nem is értettem, mi történt. Arcom továbbra is a vörös színeiben úszkált, mire realizáltam, még mindig nem mozdultam meg, valamit jó pár percen keresztül szerintem levegőt sem vettem ezelőtt. Miért, hülye csengő, miért? Nem, mintha minden vágyam az lenne, hogy pont ő csókoljon meg először, de könyörgöm, lehetne rosszabb is. Csak rá kell nézni. Talán nála jobbat nem is találnék.

Te jó ég, miken gondolkozom már megint? Annyi az egész köztünk lévő kapcsolat, hogy én meleg vagyok, ő pedig történetesen jól néz ki. Nem kedveltem meg a személyiségét, semmi komoly nem lehetne köztünk.

Nagy nehezen mozgásra bírtam a lábaimat, és egy nagy sóhajt megeresztve indultam vissza az osztályba. Beérve, Taehyung már bent volt, nem meglepő módon. Most is a füzete felett görnyedt, jegyzetelt valamit. Azért érdekelne, mit írogat egész álló nap. Lassan a helyemre ballagtam, közben megérkezett a tanár is. Angol óra volt, ami sajnos egyáltalán nem tartozik az erősségeim közé. Ami még elég meglepő volt, hogy a tanár úgy jött be, mintha ezzel az osztállyal régi haveri kapcsolatot ápolna. Nem humorizálok, belépve 2 diákkal is lepacsizott, odakacsintott a lányok felé, majd cuccát letéve sóhajtott fel:
- Megint találkozunk? Azt hittem, az osztály fele mostanra már hazalógott, és vissza sem jön a bizonyítványosztásig - az osztály egy része halk kuncogással díjazta a szerintem nem túl humoros hozzászólást. Még Taehyung is elmosolyodott kicsit. - Nahát, egy új arc - meglepetten rám nézett, én pedig még annyira döbbent kifejezéssel meredtem rá. Nekem beszél? - Az osztállyal már összeismerkedtünk a táborban, de rád nem emlékszem. Hogy hívnak, picúr? - ez most… Ez a tanár most komolyan „lepicúrozott” az osztály előtt? Ezt nem hiszem el. A lányok az ablak mellett kicsit hangosabban nevetgélve néztek felénk, én pedig megint egy elég kellemetlen helyzetben találtam magam. Picúr? Tényleg?

- Jeon Jungkook vagyok, örvendek! - erőltettem magamra egy erőtlen mosolyt. Hát, ez a tanár sem jó arcolvasásban, nem vette az adást, miszerint nem csípem, ha picúrnak becézgetnek.
- Kim Namjoon, az osztály angol tanára vagyok. Úgyszintén örvendek, picúr! - nem tudom, mit reagáljak. Padtársam is megeresztett egy kisebb kuncogást, mire villámokat szóró szemeimbe nézve még szélesebben elvigyorodott. - Ha nem voltál a táborban, akkor nem is hallottál a feladatról, amit feladtam, ugye? - visszanéztem a tanárra, aki már kevésbé kitörő örömmel vizslatott. Miféle feladat?
- Nem, sajnálom - elővéve legártatlanabb arcomat, próbáltam minél kevésbé bajba keveredni. Szóval, a táborban már fel is adott egy feladatot, és senki nem szólt nekem erről? Jól kezdjük az évet.
- Nem baj, nem sürgős, holnapra is elfogadom - mosolyodott el kedvesen. - A többiektől viszont kérem a lapot! Jungkook, egy fogalmazást kell írni angolul magadról. Milyen vagy, miket szeretsz, miket utálsz, olyan dolgokat, amiket megosztasz ismerkedéskor másokkal. Így közelebb fogom érezni magamhoz a diákjaimat - milyen figyelmes tanár! Ez tetszik.

Taehyung egy laza mozdulattal kitépte a füzetéből a lapot, amire minden szünetben írt valamit a nap folyamán. Szóval, ezt írta olyan nagy hévvel! Két teljes oldalt írt. Úgy néz ki, elfelejtette. De biztosan jól tud angolul, ha ennyi mindent ilyen rövid idő alatt le tudott írni.

Miután beszedte a lapokat a tanár, betette a mappájába, majd tankönyvét kicsapva nézett fel izgatottan.

 - Ha már angol óra, angolozzunk! - milyen felcsigázott tanár. Biztosan szereti a tantárgyat. Páran kedvetlenül sóhajtottak fel mögöttem, amit Namjoon tanár úr egy kicsit erőltetett szomorú arckifejezéssel díjazott. - Ha jól hallom, nem mindenkinek lesz ez a kedvenc tantárgya. De kár! - nevette a tanár magában. Elég lazán veszi a dolgokat.

Valahol az óra felénél járhattunk, de én már majdnem elaludtam. Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, ráadásul nem is értettem, amiket a tanár tanítani próbált. Valami kis négy soros angol szöveget írt fel a táblára, amit szinte egyáltalán nem értettem. Hirtelen kopogtatott a táblán, mire hirtelen felkaptam a fejem.

- Valaki le tudná ezt fordítani? - meglepetésemre szinte mindenki feltartotta a kezét. Én az első 2 szavát jó, ha értettem a mondatnak. Namjoon rám nézett amolyan *ezt nem mondod komolyan* arckifejezéssel. - Jungkook? - nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Végre nem picúr voltam, hanem Jungkook. Viszont, nem vágom a témát.
- Sajnálom, én nem… izé… - a tanár szinte semmitmondó arckifejezéssel nézett rám pár pillanatig, majd lágyan elmosolyodott. Tetszik ez a mosolya.

Odasétált a padom elé, majd lazán rákönyökölt, közel az arcomhoz, tartva a szemkontaktust. Most mit csinál? Mintha kezdenék zavarba jönni, de érzem magamon a mellettem ülő tekintetét, szóval erősnek kell lennem. Bár, meg kell mondanom, az angol tanár is egész jól néz ki. Mondjuk, megpróbálta elmagyarázni a táblára írt szöveget, de nem nagyon tudott érdekelni. Próbáltam nem elveszni sötétbarna, csillogó szemeiben, miközben azon is agyaltam, mit gondolhat most Taehyung. Vajon féltékeny? Lehet, ha azzá teszem, megtudom, mit is gondol rólam. Most úgy néz ki, mintha csak játszana az idegeimmel. Erre viszont nem az angol tanár lesz az alkalmas személy. Látszik rajta, hogy csak azért néz ennyire, mert kíváncsi, ragad-e rám valami a tantárgyából. Sajnos, reménytelenül.

- Most már menni fog? - kérdezte nyugtató mosollyal arcán Namjoon.
- Igen, hát hogyne! - vágtam rá hirtelen a nem is igazán igaz választ. Úgy tűnt, meggyőztem, mert visszasétált a táblához és folytatta a többiek untatását. Taehyung továbbra is figyelt, pedig a mosdó óta rám sem nézett. Már megint fogalmam sincs, mit gondol. Ez nagyon idegesítő.

Mivel első nap volt, nem minden órán kezdtünk el komolyabban tanulni, mégis lefáradtam. Lehetett indulni haza, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, máris a bejáratnál voltam, felkészülve egy nem túl hosszú, de nem is éppen rövid hazasétálásra, mikor valaki hátulról megfogta a könyökömet és visszább rántott pár lépéssel. Még csak egy személyt ismerek az iskolában, szóval nem volt nagy meglepetés, hogy ki volt az.
- Merre mész, picúr? - kérdezi széles vigyorral Taehyung. Ha még egyszer kiejti a száján…
- Ne hívj így. Elég zavaró - néztem rá fáradt szemekkel. Nincs kedvem ezen a semmiségen vitatkozni. - Haza. Miért?
- Gondoltam, elkísérhetnélek - vigyoráról nyugodt mosolyra váltott, ami szívdöglesztően jól állt neki. - Persze, csak, ha nem vagyok terhedre.
- Á, dehogy is, gyere csak. Feltéve, ha te is erre laksz - mutattam célirányom felé. Bólintott, majd lassan elindultunk egymás mellett.

Körülbelül az út háromnegyedénél jártunk, de egy árva szót sem szóltunk. Elég kínos csend telepedett közénk, amit valamiért egyikünk sem tört meg. Én minek, ő akart jönni, beszéljen, ha szeretne. Néha-néha rám emelte íriszeit, de olyan fáradt voltam már, hogy nem viszonoztam. Fogalmam sincs, mit gondol, mit miért csinál, furcsa nekem ez a srác. De most mindegy, csak hadd feküdjek le aludni, vagy nem is tudom. Érjen véget a nap.

- Add meg a számod - hm? Ezt most Taehyung mondta? Felé kaptam tekintetem, ő pedig ismét rám nézett. Nem válaszoltam, csak néztem rá tovább bambán, hátha felfogja a nélkül is, mit szeretnék, hogy meg kellene szólalnom. Meg is értette, hogy nem hallottam rendesen, vagy nem is tudom. Mindenesetre, megismételte a kérdést. Kisebb sóhajt megeresztve kaptam elő a mobilomat, közben ő is kihalászta a sajátját. - Jó lesz, ha Kookie-ként mentelek, vagy jobb lenne a picúr? - kérdezte ismét hatalmas vigyorral arcán. Hát jó, bármi jobb a picúrnál. Gyilkos szemekkel meredtem rá, ő meg vette az adást, és inkább az első lehetőségnél maradt.

Szóval, ma számot cseréltem egy helyes sráccal, aki mellett minimum egy évig ülni fogok. Jobb, mint tavaly az egyszemélyes padoknál, mindenhol lányok ültek.

Már az utcánkban sétáltunk, mikor ébredezni kezdtem, vagy nem is tudom, de eszembe jutott… Nem tudom, hol lakik, de úgy tűnik, hazáig elkísér. Ha már itt a tökéletes alkalom, rákérdezhetnék arra, ami a mosdóban történt. Eddig miért nem jutott eszembe… 

2 Bangtan High School

Magányosan botorkáltam a folyosókon, feltérképezve az eddig ismeretlen épületet. A gondolataim nem tudtak elszakadni a srácról. A szemeiről, amik egyfolytában engem pásztáztak. A hangjáról, ami olyan hatást váltott ki belőlem, mint azelőtt senkié. Talán… ő lenne az, akire vártam?

Jaj, ugyan már, hiszen egyértelmű, hogy még csak nem is meleg! Népszerű a lányoknál, okos és felelősségteljes, nyilvánvaló, hogy már barátnője is van! Hogy ne lenne neki? Csak álltatom magam.

A csengő zökkentett ki gondolataimból. Felkaptam a fejem és gyorsan visszasiettem a tanterembe. 

Beérve, már mindenki bent volt az ezelőtt szinte üres tanteremben, kivéve a tanárt. Úgy néz ki, a jobb oldalamon egy lány fog ülni. Amint leültem, Taehyung felnézett a füzetéből.
- Szétnéztél? - kérdezte vigyorogva. Valami volt a tekintetében, nem is tudom… Alig tudtam állni a pillantását. Ezen az sem igazán segített, hogy nem csak a szemembe nézett, egész lényemen átfuttatta íriszeit, majd jót mosolygott magában. Egyre jobban zavarba jövök a közelében.
- Igen, nagyon szép épület - mosolyogtam rá, hátha nem veszi észre, mennyire zavarba hoz azzal, hogy egyáltalán rám néz. Úgy tűnt, tovább szeretne társalogni velem, de a mellettem ülő lány elég magas hangon megzavarta a nagyon izgalmas beszélgetésünket.
- Jaj, de szupi, egy helyes fiú fog mellettem ülni! Örvendek, Baekyoul vagyok! - nyújtotta felém hosszú, műkörmös kezét, amit őszintén szólva, nem volt sok kedvem megfogni.
- Örvendek, én Jungkook - próbáltam rámosolyogni, de csak egy fél görbületet tudtam arcomra erőltetni. Semmi kedvem mellette ülni. Mostantól egy évig a nyakamon lesz. Nagyszerű.
- Ami azt illeti, Baekyoul, Jungkookkal már megbeszéltük, hogy egymás mellé ülünk. Vagy ő cserél helyet Heajunggal, vagy én veled. Melyik legyen? - Tae hirtelen közénk fúrta magát, és negédesen a lányra mosolygott, aki rögtön dadogni kezdett. Szóval, tényleg ilyen hatást kelt a lányoknál.

Végül, Taehyung bal oldalára költöztem, a terem közepére az első sorba. Utálok itt ülni, de jobb, mintha a liba mellett kellene ücsörésznem minden nap minden percében. Taehyung nem nagyon beszélt, inkább csak írogatott magában. Nem mertem megkérdezni, miért segített, de a kíváncsiság győzött.
- Miért ültettél ide? - kérdeztem. Meglepetten nézett rám, kicsit talán csalódott arckifejezéssel. - Nem mintha nem szívesen ülnék melléd, csak érdekelne, miért szeretnéd, ha én ülnék melletted. Nem vagyok valami jó társaság, előre szólok - mosolyogtam rá. Ismét elvigyorodott, majd egész testével felém fordulva könyökölt a padjára.
- Szimpatikus vagy. Szerintem jóban lennénk. Inkább mellettem ülj, mint egy olyan lány mellett, aki éjjel-nappal pasizik, és nem érdemel meg téged - a mondata végénél összeráncoltam a szemöldökömet. Épp rákérdeztem volna, hogy ez most mit jelentsen, mikor az osztályfőnök (ki tudja, mikor) bejött, és lecsapta a könyveit az asztalra.
- Üdv, 1-3. Én vagyok az osztályfőnök és az irodalom tanár, Jung Hoseok.

Már sokadik órán voltunk túl, de szinte egyáltalán nem figyeltem. Nem azért, mert nem érdekelt az anyag, csak Taehyung lekötötte a figyelmem. Vagy én az övét, mert szinte minden percben rám nézett. Nem tudom, mi van vele, de ha úgy veszi észre, nem látom, hogy figyel, akkor megállás nélkül bámul. Lehet, elértem nála valamit?

Az egyik szünetben elmentem a mosdóba. Miután ott dolgomat végeztem, a tükör felé fordultam, és már csak azért is leellenőriztem, nincs-e valami zavaró az arcomon, amit meg lehet bámulni. Nézegettem az államat, a hajamat, a szememet, az egész arcomat, de tényleg nem volt semmi figyelemre méltó. Én komolyan nem értem. Kizárt, hogy meleg legyen, kizárt, hogy tetszem neki és kizárt, hogy ok nélkül bámuljon!

- Te meg mit csinálsz? - ijedtemben ugrottam egyet, majd a tükörben megpillantottam padtársam mosolygó alakját. A falnak dőlt oldalasan, majd elrugaszkodva tőle, lassú, kimért léptekkel mellém állt, végig a szemeimbe nézve a tükrön keresztül. Mikor mellém ért, átkarolta a nyakam. Azaz azt hittem, átkarolja, de e helyett vállaim fölött átnyúlva fogta meg államat, és a tükörben nézegette az arcomat a lehető legtöbb szemszögből. Mi a fenét csinál?
- Na, és te, mit…
- Makulátlan. Nem tudom, miért nézegeted magad ennyire, de szerintem nincs semmi baja az arcodnak - mondta, halál komoly arccal, a végén kicsit elmosolyodva. Most komolyan, kérdezzek rá, miért bámult egész nap? Ennél jobb lehetőségem úgy sem lesz. De, ha megkérdezem, lehet, bunkónak fog tartani. Vagy nem is tudom… Most mit csináljak?- Milyen szótlan lettél - vigyorodott el. Arca azonban hamar komolyabbá vált. Közelebb lépett hozzám, másik karjával átölelve, arcát az enyém mellé emelve. Az ajkai súrolták a fülemet. Ennyi kellett ahhoz, hogy az összes vér az arcomba fusson, és végre megpróbáljam lekaparni magamról. Összeszorított szemekkel, kezeimet az engem ölelő karjára nyomtam, és próbáltam leszedni, de egyre szorosabban ölelt. - Most pedig harcias vagy. Mik ezek a hangulatváltozások?- szinte sóhajtotta a szavakat a fülembe. Fejemet továbbra is tartotta államnál, nem is tudtam elfordítani. - Hadd kérdezzek valamit, Jungkook - suttogta a fülembe erotikusan, amitől megremegtem. Mit tesz velem ez a srác? - Te… lehetséges, hogy… meleg vagy? - kérdésére kipattantak a szemeim, és a tükrön keresztül meredtem rá ijedten. Csőbe akar húzni? Ha az igazat mondom, mindenképp rosszul járok. Lehet, hogy a vallomás után szalad is, és szétkürtöli az iskolában. De az is lehet, hogy ő is meleg, és… Ugyan, ez biztosan nem. Akkor marad a korábbi lehetőség.
- N… nem, dehogy is - mentegetőztem. A hangom remegett, az arcom rákvörös színekben pompázott, és mindennek tetejében, még magamat sem tudtam meggyőzni a korábbi mondatommal.
- Elég sokáig hezitáltál. Nem győztél meg - mosolygott, végig engem nézve, majd óvatosan megnyalta a fülemet. Nem bírtam, eleresztettem egy reszketeg sóhajt. Kővé dermedtem. Taehyung kuncogott, majd elengedett. Rémülten fordultam felé, könyörgő pillantásokkal illetve őt. Ha ezt most elmondja valakinek, nekem végem.
- Kérlek, ne mondd meg senkinek. Ha elmondod, pokollá teszed az életem - már a sírógörcs kerülgetett. Taehyung semmitmondó arccal vizslatott engem. Állhattunk ott szótlanul egymással szemben körülbelül egy percig, mikor végre valahára megszólalt:
- Nem azért kérdeztem ezt, mert rossz szándékok vezérelnek. Csak kíváncsi voltam, jól vettem-e a jeleket - nyugtató mosoly terült el az arcán pillanatok alatt, ami egy kicsit engem is megnyugtatott. Hányféle mosolya van neki? Megszámolni sem tudom. De várjunk…
- Miféle jeleket? - értetlenkedtem. Nem emlékszem, hogy bármiféle jelet küldtem volna.
- Jaj, ne szórakozz már! Lerí rólad, hogy nem a lányok felé hajlasz. Baekyoul talán a legszebb lány az osztályban, még ha a személyisége nem is a legjobb, minden srác lesi a kívánságát. Te meg még a kezét sem akartad megfogni - most, hogy mondja, férfi szemmel tényleg nem néz ki rosszul. De nem épp az esetem… - Nem mertél bejönni a terembe, a tekintetemtől megmoccanni se mertél, a közelemben mindig el vagy vörösödve. Soroljam még? - egy kicsit megdöbbentem. Eddig bele se gondoltam, de ez tényleg így van! Hogy én mekkora barom vagyok…
- De… téged nem zavar? - lehajtottam a fejem, mintha a cipőorrom sokkal, de érdekesebb volna, mint a vele való beszélgetés.
- Ha zavarna, hagytam volna, hogy amellett a lány mellett ülj, és most nem is lennék itt - erre a kijelentésére felkaptam a fejem, de amint megláttam komoly arckifejezését, vissza is ejtettem. Miért néz így rám? Nem értem ezt a helyzetet. Miért mond ilyeneket? Hogy érti mindazt, amit mond? Nem értem, abszolút nem értem. - Nézz rám, ha hozzád beszélek - előttem termett, kezét az állam alá vezette, és felemelve a fejem elérte, hogy a szemébe nézzek. Nem tudok kiolvasni belőle semmit. Nincs megzavarodva, pontosan tudja, mit akar csinálni. Én viszont nem tudom, halvány gőzöm nincs arról, mi a fenét csinál. De nem is ellenkezek, kíváncsivá tett - Kedvelsz engem, Kookie? - elkerekedett szemekkel néztem íriszeibe, amikben, mintha remény csillogott volna. Erre most mit válaszoljak? „Marhára tetszik a külsőd”? Jó, miért is ne, úgyis látja, ha hazudok. Mit veszíthetek.
- Tetszik a külsőd - mondtam nemes egyszerűséggel. Nagyokat pislogott, majd nevetni kezdett. Egyre kényelmetlenebb ez a helyzet.
- Végre az igazat mondod - nevetett. Ismét komolyabbra véve ábrázatát, maga és a mosdókagyló közé zárt, államat továbbra is tartva, egész testével hozzám simulva. Ha eddig nem is voltam vörös, most már egészen biztosan. Kezeimet mellkasára emelve próbáltam eltolni, de egyre közelebb hajolt. Hogy lehet ilyen erős? Én se vagyok egyenlő egy fűszál erejével azért, de ő még nálam is erősebb. Már-már azt hittem, megcsókol, de pár centivel arcom előtt megállt, sármos mosolyra húzta ajkait, és mély hangon megszólalt: - Olyan kis édes vagy - a szívem hatalmasat dobbant kijelentésére.

Nem hagyott sok időt, hogy még több hülyeségen gondolkozzak. Lassan egyre közelebb hajolt hozzám. Most azt fogja csinálni, amire gondolok? Mert ha igen, ez lesz életem első csókja…

1 Bangtan High School

Az ébresztőórám csörgésére ébredtem hétfő reggel. Nem hiszem el, hogy a sulinak ilyen korán kell kezdődnie. Szerintem, nélkülem is el tudják kezdeni a tanévet, minek kellek én oda?

Ezekkel a gondolatokkal csaptam le az órámat és feküdtem vissza. Ez a nyugalmas pillanat sajnos nem tartott sokáig, mert a bátyám, mintha csak tudta volna, hogy ez lesz, berontott a szobámba, lerántotta a takarómat, és (nem viccelek) legurított az ágyamról. Hirtelen értem földet, az ijedtség miatt véglegesen fel is ébredtem.

Nagyokat pislogva tápászkodtam fel, hogy a testvéremmel jót veszekedjek így korán reggel, de ezt a tervemet is megakadályozta, mivel rám vetette magát, majd boldogan ölelgetni kezdett.
- Új tanév, öcsi, te meg itt lustulsz? El fogsz késni! - nevetett, miközben nyomorgatta lényemet, mint egy ölelgetnivaló plüssmacskát. Valóban, új tanév, új iskola…

Épp válaszra nyitottam a szám, mikor anya felkiabált, hogy kész a reggeli. Bátyám, mint akit puskából lőttek ki, elengedett, és lerohant a lépcsőn, engem a földön hagyva. Fáradt voltam, nyűgös, viszont egyértelmű volt, visszaaludni sem tudnék, és az első nap nem szabadna hiányoznom.

Lassan lesétáltam a konyhába reggelizni. Anyukám elém tette a reggeli müzlimet, amit habozás nélkül elkezdtem magamba tömni. Nem nagyon beszélgettünk, nem is volt kedvem hozzá. Nemsoká felmentem átöltözni. Az új, kékes-szürke egyenruhám és a kék-fehér csíkos nyakkendőmet vettem magamra. Nem sokat akartam tökölni a kinézetemmel, így is elég későn keltem. Berontottam a fürdőszobába, gyorsan fogat mostam, majd egy pár másodperces hajfésülés után már kaptam is a hátamra a hátizsákomat, és gyalog elindultam az új börtönöm felé. Egy barátom sem jött ebbe az iskolába, elég nehezen lehet bekerülni a Bangtan High School-ba… Engem is éppen csak felvettek.

Odaérve besétáltam a még nyitott kapukon, és egy hatalmas épülettel és egy legalább akkora focipályával találtam szembe magam. Nem csoda, hogy erős iskola, az épület maga is elég modernnek és fényűzőnek tűnt. Azt hallottam, sok jóképű srác is jár ide, akik okosak és tehetségesek is. Remélem, itt végre találok magamnak valakit.

Igen, meleg vagyok. Habár a szüleimen és a bátyámon kívül senki nem tud róla, még a barátaim sem, de elég régóta tudom már, hogy a lányok egyáltalán nem érdekelnek. A fiúk annál inkább. Szerencsére, anyukám hamar elfogadta, apám kicsit később törődött bele a ténybe, a bátyám meg valószínűleg hamarabb rájött, mint én. Azóta azzal cukkolnak, hogy mikor találok végre valakit magamnak. Egyszer hazavittem egy haveromat, akire azt hitték, hogy ÚGY a barátom, de egyáltalán nem volt az. Anya mégis folyton hozott be nekünk teát meg sütiket, és meg is kérte a család többi tagját, ne jöjjenek a szobám közelébe, mert a pasimmal vagyok. Nehéz volt kimagyarázni.

Sétáltam a szűk, fehér falú folyosón, és gyönyörködtem az épületben. A faajtók és a teremablakok remekül passzoltak a falhoz és az összképhez. Nem sokan voltak a folyosón, mindenki a tantermekben volt már, vagy az udvaron beszélgettek az emberek. Én mégis inkább meg szerettem volna találni a tantermemet. Jobb most megkeresni, mintha csengetés után kéne kapkodnom a fejem, hogy, mégis, hova kell mennem. Tekintetem megakadt a második emeleten az 1-3-as táblán, ami az én osztálytermem volt. Ezt kerestem! Izgultam, mivel kihagytam a gólyatábort betegség miatt, senkit sem ismertem az osztályból, ők pedig bizonyára már összehaverkodtak. Kicsit hezitáltam, de nem állhattam ott örökre. Kezemet a kilincsre helyezve nyitottam be, és fagytam meg ott helyben.

Amint kinyílt az ajtó, egy iszonyatosan helyes, szőke srácot pillantottam meg. Szinte vakított az arca a reggeli napfényben. Bizonyára festett szőke, a szemöldöke sötét, arca pedig sápadt volt, egyszerűen elállt a lélegzetem is.

Mintha csak érezte volna, hogy figyelik, rám emelte sötétbarna íriszeit, rózsaszínes, dús ajkait harapdálva. Úgy néz ki, megzavartam, mivel épp írt valamit, amire nagyon koncentrált, de miután meglátott, abbahagyta.

- Bejöhetek? - kérdeztem félénken. Ilyen hülye kérdést, Jungkook, persze, hogy bemehetsz, ez a te osztálytermed! A jóképű srác pár pillanatra elgondolkozott, majd mély, selymes hangján megszólalt:
- Te vagy a tanuló, aki nem tudott eljönni a táborba? - kérdezte, tekintetével végig engem vizslatva.
- I.. igen, én… Helló - te jó ég, még a hangom is megremegett és el is akadt. Abszolút zavarba hoz azzal, hogy ennyire bámul.
- Miért állsz az ajtóban? Gyere be - teljesen zavarban voltam, azt hittem, a lábaim meg sem tudnak mozdulni, valahogy mégis bementem. Szinte minden hely foglalt volt már, habár diákok nem ültek ott, tele voltak pakolva. Az egyetlen, ami még cuccok nélkül volt, pont a fiú mellett volt. Nem haboztam, leültem, míg ő nyújtózott egy nagyot. Istenem, olyan vékony és izmos az alkata. Mellette fogok ülni egy egész évig?

Próbáltam terelni a gondolataimat, ezért elővettem az íróeszközeimet és a füzetemet. Koncentráljunk a füzetre… koncentráljunk, gondoltam magamban. Lopva a srácra pillantottam, aki a padján könyökölve két kezével, továbbra is engem figyelt. Mikor realizálta, hogy tekintetünk találkozott, mosolyogva köszönt, én pedig pironkodva fordultam vissza magam elé. Kinyitva a nagy, vaskos füzetemet, sikeresen lelöktem a tolltartómat a földre. Gratulálok magamnak, ennél szerencsétlenebb mozzanataim ritkán vannak.

Épp nyúltam volta a leesett tárgyért, mikoris összeért az ujjam a szívdöglesztő fiúéval. A szívem, azt hiszem, kihagyott egy ütemet, el is kaptam onnan a kezem, míg a srác felemelte, leporolta, majd átnyújtotta a tolltartómat. 
- Jól vagy? - oké, ő is tud hülyeségeket kérdezni. Hogy ne lennék jól, csak leesett ez a vacak.
- K… Köszönöm… - ezaz, én vagyok a dadogás koronázatlan királya. Erre úgy tűnik, ő is felfigyelt, mivel egy kicsit elmosolyodott, mintha nevetni szeretett volna.
- Egyébként, örülök a találkozásnak. Alig várom, hogy közel kerüljünk egymáshoz - mi ez a formális beszéd? Felelősségteljesnek tűnik, és okosnak is. - Én… vagyok az osztályelnök, Taehyung - hogy ezt bizonyítsa, felmutatja a padján pihenő kitűzőt, amit az osztályelnökök szoktak viselni. Értem, szóval a táborban már osztályelnököt is választottak. Sok mindenről lemaradhattam. A fiú most már egyfolytában mosolygott, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. - Ha van bármilyen kérdésed, bátran kérdezz engem - mondata végén végre rám emelte tekintetét, amivel eddig a földet pásztázta. - Mindenben segítek - te jó ég, ez tisztára olyan, mintha egy dráma főszereplője lennék.

A tekintete pillanatok alatt a hajamra tévedt. Magában hümmögött egyet, jót mosolyogva valamin, amit nem értettem. Nem is volt sok időm gondolkozni ezen, ugyanis egy pillanat alatt fejemhez emelte a kezét, közel hajolva hozzám, aminek következtében szívem nagyot dobbant. Megint pironkodva ültem ott, mint egy béna, 5 éves kislány. Pár pillanat múlva azonban, elhajolt tőlem és egy hajamból kihalászott szöszt nézegetett ujjai között. Ez olyan ciki, biztos akkor maradt ott, amikor reggel a fölre lökött a bátyám. 
- Kész! - mosolygott rám negédesen, majd a szöszt elengedve vette kezébe ismét a tollát, majd folytatta korábbi tevékenységét. A terem hátsó végében pár lány összesúgott, Taehyungra mutogatva. Azt hiszem, népszerű a lányok körében. Nem meglepő.

Úgy éreztem, ha továbbra is ott ülök, az arcom felrobban, annyira elvörösödtem.
- Um… - felálltam, majd Taehyung rám nézett - Megyek, körülnézek az iskolában - bólintott, én pedig elindultam az ajtó felé, ahonnan még visszanéztem rá. Rögtön megbántam ezt a tettemet, mivel továbbra is engem nézett, ami még inkább zavarba hozott. Mi olyan érdekes rajtam? Van valami az arcomon?

(Ezt a történetet egy youtube videó alapján kezdem el: https://www.youtube.com/watch?v=-y0aHTi5yhs 

Ez egy Taekook/Vkook történet lesz. Remélem, tetszeni fog!)

1 Reménykedni szabad...

Összefoglalás: Jimin jó ideje odavan a kis Kookieért, és egy este folyamán ezt be is vallja magának. Viszont, ez a magának tett vallomás egyben Kooknak is egyértelművé válik. Vajon, mit fog szólni a kis maknae hyungja váratlan közeledéséhez?
Hozzáfűzés: Szerintem, ez a fanfic nevetségesen sablonos és unalmas lett, de a legutóbbi magánmunkáimhoz képest egész tűrhető.

„Már vagy egy éve teljesen oda vagyok Jungkookért. A selymes bőre, a haja, az illata… a teste. Vonz. Amikor csak megszólal, vagy énekel, a hangja elvarázsol. Hallani akarom még.

Amikor táncol, nem bírom levenni róla a szemeim. Már csak ahogy sétál, az is csábító…

Amikor a tekintetünk összetalálkozik, valami megmozdul bennem. Valami megmagyarázhatatlan, meleg, szorongató érzés a bensőmben, a gyomromban pedig, mintha pillangók repkednének. Még sose éreztem senki iránt ehhez hasonló érzést.”

Letettem a tollat, átolvastam, amit írtam, és mikor nyugtáztam, hogy nem vagyok normális, becsuktam a naplómat. Elképesztő, hogy az egyik legjobb barátom iránt érzek ilyen természetellenes érzéseket. Nehéz volt bevallani magamnak, sőt, még most sem merem bevallani magamnak, hogy beleszerettem a legfiatalabb bandatagunkba. Mégis, hogy lehetséges ez?

Amikor először megláttam, még csak 13 éves volt. A kis aranyos gyakornok fiúcska, sosem gondoltam volna, hogy ilyen gyönyörű lesz. Ezért is lepődtem meg totálisan, amikor 3 évvel később először állt fel rá a mosdóban. Már akkor lesokkolódtam. De nem tulajdonítottam neki sok figyelmet, addig, amíg nem kezdett egyre jobban ragaszkodni hozzám. Pár közös tusolás, alvás után tudtam, hogy valami nincs rendben. Hozzá akartam érni, megölelni, és idegesített, mikor lányok rámosolyogtak. A kis angyalkám nem vette még észre, mennyire oda vagyok érte… Ellentétben Taehyung…
- JIMIIIIIIIIN! - az emlegetett szamár hirtelen rám vetette magát hátulról, amitől rendesen megijedtem.
- Taehyung, kopogj már légy szíves! Halálra rémültem miattad!
- Megint a naplódba írogatsz? Nem hallottad, hogy kész a vacsora?
- Nem vagyok éhes.
- Megint csak Kookie-n jár az eszed, nem igaz? Komolyan mondom, mostanában egyre csak azt veszem észre, hogy rajta kívül nem is gondolkodsz semmin. Csinálj valamit vele, mert így romlani fog a teljesítményed. 

Összeráncolt szemöldökkel figyeltem, ahogy V kiszaladt a szobámból. Hogy mondhat ilyet csak úgy? És, ha valaki meghallja? Pedig valahol mélyen érzem, hogy igaza van. Nem tudok odafigyelni a feladataimra, ha folyton csak őt figyelem, rajta jár az agyam. A szemein, az ajkain, az illa… Már megint csak ő jár a fejemben… Most mihez kezdjek?

Kiléptem az ajtómon egyenesen a konyha felé véve az irányt, hogy csatlakozhassak a többiekhez, és megebédelhessek. Igencsak éhes vagyok már. Épp, mikor leülök, a menedzser hyung belép az ajtónkon.
- Rendben, srácok. Tekintettel arra, hogy Namjoon és Jungkook szobáját felújíttatjuk, új szobabeosztást írtunk össze nektek. Sajnos, plusz szoba híján a szomszéd épületben kellett lefoglalnunk egy időre egy kétfős kis szobácskát. Van benne fürdő, mosdó, két ágy, nagyjából minden, ami itt is. Szóval, a beosztás: Namjoon, mivel leader, itt marad az épületben, és Jinnel a kisebbik szobán fog osztozni, míg Taehyung, Yoongi és Hoseok a nagyobbik szobában helyezkednek el. Jungkook és Jimin pedig a másik épületben lesznek. Mindenkinek megfelel?

Én nagyokat pislogva ültem, és azt hittem, ott ugranak ki a szemeim. Jól hallottam? Te jó ég! Kook és én egy külön épületben, kettesben! Úgy ver a szívem, mint még soha!
- Ma este már át kell költöznötök a szobátokba, szóval a táncpróba ma 2 órával korábban véget ér, hogy legyen időtök pakolni. Körülbelül másfél-két hónapig tart majd a felújítás, de ne aggódjatok, senkit nem fognak zavarni. Ennyi lett volna, megyek is, este majd jövök, és megmutatom a szobákat.

A menedzser végszóra ki is ment, becsukva maga mögött az ajtót. Lopva Kookra néztem, aki úgy tűnt, boldog volt. Ő is rám nézett, és a legédesebb mosolyát villantva kuncogott halkan. Én is elmosolyodtam, de ez az érzés hamar elmúlt, ugyanis tekintetem találkozott V-ével. Sejtelmes mosolyt húzott arcára, én pedig elvörösödve kaptam be egy falatot, elkapva tekintetem mindkettejükről. Istenkém, mi lesz ebből.

Pár órával később már mindenki pakolt, hogy átköltözve „új” szobájukba nyugovóra térhessenek végre. Én már rég kész voltam, az izgatottság miatt rekordidő alatt összepakoltam mindenemet. Remélem, át tudom majd cipelni őket. A menedzserrel már csak Jungkookra vártunk, aki nemsokára meg is jelent előttünk hatalmas bőröndjével. Levakarhatatlan vigyor csüngött mindkettőnk arcán. Nem hittem volna, hogy ő is ennyire fog örülni ennek a dolognak.
- Mehetüüünk~! - dúdolta ajkain csak ezt az egy szót. Bele fogok őrülni ebbe a pár közös hétbe.

Az új szobánkba érve, pozitív csalódásban volt részem. Valahogy rosszabbra számítottam.  Két nagy ablak fogadott csodás kilátással az egy nagyszoba falán, melyben két ágy volt, egy kanapé, egy tévé és két játékkonzol. Remek, unatkozni nem fogunk.

Jobbról ott volt a mosdó, egyben a fürdőszoba, ami szintén nem volt telefonfülkényi, megfelelt egy kisebb szobának is az egész. Tusoló, fürdőkád, vécé, kagyló, minden volt benne, ami egy normális fürdőszobában van, engem valahogy mégis lenyűgözött.

A nagyszoba mellett még csak nem is volt rendesen fallal elválasztva a konyha. Totálisan be lehetett látni rajta. Egyedül a pult hátulját takaró gipszfal, és annak végén a plafonba magasodó oszlop választotta el a két helyiséget. Csodás piros-fehér-barna színkombinációk voltak mindenütt. Kivéve a toalett, ami kékes-fehéres volt.

A menedzser hamar lelépett, mi pedig kipakoltunk. Jungkook a bal oldali ágyat szerette volna. Ki vagyok én, hogy ellenezzem? Az ágyakhoz tartozó 1-1 kis szekrényt hamar telepakoltuk, viszont csak egy nagy ruhásszekrény volt Kook ágya mellett. Az én oldalamon fiókos szekrény volt. Én oda kezdtem pakolni, míg Kook a másik szekrényt rakta félig tele ruháival, majd csere. Lopva őt néztem, amikor csak tudtam. Egyfolytában mosolygott. Nem volt zavarban vagy ilyesmi, egyszerűen csak boldog volt valami miatt. Egek, ha tudná, én mennyire ideges vagyok!
- Csinálhatnánk valamit lefekvés előtt - törte meg a csendet. - Megnézhetnénk egy filmet! Mit szólsz, hyung? - csillogó szemei találkoztak az enyémekkel, a hangom pedig hirtelen bemondta az unalmast. Egy szó sem tudta elhagyni a számat. Csak nézni tudtam őt. Pár másodperc után viszont realizáltam, hogy ő most tulajdonképpen választ vár egy kérdésre. Hevesen bólogatni és mosolyogni kezdtem.
- Mihez lenne kedved? Akció, sci-fi, horror? - kuncogtam el magam. Legbelül nagyon mélyen reméltem, hogy nem a horror lesz az általa választott műfaj.
- Ugyan már, te nem bírod a horrort. Nem tudnál aludni az éjjel - nevette el magát. Ekkor hirtelen eszembe jutott valami. Ravasz mosoly jelent meg az arcomon, legszívesebben azonnal kacagni kezdtem volna. Hát igen, csak Park Jimin képes kiötleni egy ilyen buta és nevetséges tervet.
- Pedig nekem most ahhoz lenne kedvem. Ha mást nem, majd veled alszom, mint régebben - nevettem el magam. Úgy tűnt, ő is viccesnek találta, és nevetve tette be az egyik olyan filmet, amit soha, de soha nem akartam megnézni, annyira ijesztőnek véltem azt a pár másodpercet, amit láttam belőle, amikor nézték a többiek. Hát igen, nem vagyok egy kifejezetten horror párti.

A film épp csak kezdetét vette, de én már majd kirohantam a világból is, annyira féltem. Kook ezt észrevette, és közelebb kúszott hozzám a kanapén, megveregetve a vállam. Én kapva az alkalmon, azonnal átkaroltam a derekát és magamhoz húztam, hogy arcom félig mögé rejtsem. Zavartan kuncogott kicsit, majd tekintetét ismét a képernyőre szegezte. Én inkább őt néztem. Egy idő után azonban furcsállni kezdte, hogy nem remegek és bujdosok úgy, mint az elején, így rám nézett. Pont sikerült elkapnom a fejem, mielőtt meglátta volna, hogy őt szuggerálom. Úgy tettem, mintha a filmet néztem volna eddig is. Ahogy elnézem, meglepődött.
- Nahát, eljött az a nap is, amikor hyung nem visítozik egy ilyen film közben! Ezt le kéne videózni! - nevetett fel hangosan.
- Ha ilyen viccesnek találod, röhögj ki nyugodtan. Ez nem volt szép tőled. Én is tudok férfias lenni - fogalmam sincs, honnan jött ez a mondat, de nem csak én lepődtem meg rajta!
- Egy szóval se mondtam, hogy nem lennél az. Ú! Most jön a kedvenc részem!

A film legvégén én már majdnem bőgtem, hiszen ez rettenetes volt! Jungkook persze kacagott rajtam, és bökdösött is, hogy „Na, ki a férfi?”, de esküszöm, ilyen ijesztő filmet sem láttam még. Már amit láttam belőle. Ugyanis, a vége felé én is nézni kezdtem, mert hát, ha meg szeretné velem beszélni az élményeket, valamit mondanom kell. Egyébként is, annyit sikítoztak benne, hogy érdekelni kezdett. Kár volt. Kook persze próbált nyugtatni, de az utolsó 5 percben én már nem bírtam ülve maradni, a kanapé mögül néztem végig, háttal. Jungkook majd megfulladt, annyira röhögött, míg engem a sírógörcs kerülgetett. Most jól beégetted magad Jimin, gratulálok!
- Hyung, szerintem te ma velem alszol - nevetett tovább. Ekkor eszembe jutott eredeti célom ezzel a filmmel. Hevesen bólogatni kezdtem, majd felkaptam párnámat és takarómat, bedobtam az ágyába és lefeküdtem. Állig betakarózva behunytam szemeimet, míg próbáltam nem elvörösödni, elvégre, ma vele fogok egy ágyban aludni! Hatalmas zseni vagyok, amiért már a film előtt fogat mostam, és pizsamába öltöztem. Kookie ezekkel még nem volt meg, így addig próbáltam nyugtatni magam, amíg ezeket csinálta. Addig se gondolok a filmre. Á, a fenébe, megint eszembe jutott! Ennek az ötletnek sajnos hátulütői is vannak.
- Itt is vagyok, hyung! Jimin? - magam sem tudom, miért, de úgy tettem, mint aki alszik. Nem hittem, hogy elhiszi, de megtörtént. Próbált minél csendesebben és alig mocorogva bebújni mellém, majd elhelyezkedett velem szemben.

Olyan 10 perc telhetett el, de már hallottam egyenletesen és édesen szuszogni, jelezve, hogy elaludt. Végre összeszedtem a bátorságom, résnyire nyitottam szemeimet. Elakadt a lélegzetem. Általában nagyon vonzó és csábító, de amikor alszik, még rátesz egy lapáttal a szépség-mérőmre. Teljesen, mint egy angyal, úgy néz ki. Azok a lehunyt, hosszú pillák, a résnyire nyitott, dús ajkak, ó istenem, az a kisimult arc… Mindenéről csak úgy üvöltött a szépség. Éreztem a késztetést, hogy megcsókoljam, de nem mertem kockáztatni, valamint inkább elvesztem a látványában.

Még percekig néztem nyugodt arcát, mikor hirtelen megmozdult, és konkrétan rám feküdt. Azt hittem, velem is az fog történni, ami ilyenkor egy romantikus filmben, de egyáltalán nem. Majdhogynem kinyomta belőlem a szuszt. Ráadásul olyan váratlanul ért, hogy fel sem tudtam készülni a hirtelen rám nehezedő embertömegre. Nem mintha nehéz lenne, tökéletes alakja van, csak váratlanul jött.

Egy idő után kezdett rendkívül kényelmetlenné válni a dolog, így megpróbáltam kicsit oldalra fordítani, több-kevesebb sikerrel. Hosszas nyűglődés után végre lekerült rólam, a karjaimba. Annyira aranyos volt. Éreztem az illatát, hallgattam a légzését, ahogy néha-néha nyamnyogott álmában, és azon gondolkoztam, hogy én ezt minden este és minden reggel át akarom élni vele. A karjaimban akarom tartani. Ölelni, csókolni, szeretni… Ő sosem fog így érezni irántam.

~*~

Másnap reggel arra ébredtem, hogy Kook próbál kimászni az ágyból, rajtam keresztül. Halkan szitkozódott, miközben ijedten rám nézett, lebiggyesztette ajkait, majd csalódottan ciccentett.
- Felébresztettelek? - kérdezte szomorúan.
- Igen, de ne aggódj már, nekem is fel kell kelnem - nevettem fel halkan. Nagyon fáradt voltam, azt sem tudtam, mikor nyomott el az álom. Emlékeim szerint sok ideig, talán órákig bámulhattam a maknaet, aztán nyílván elaludtam. Nem a legjobb ébredésem, de volt már ennél rosszabb - Hogyan aludtál az éjjel? Azon kívül, hogy rajtam? - kuncogtam el magam.
- Tessék? Hogy érted, hogy rajtad? Egek, csak nem rád feküdtem? Ne haragudj, hyung! De látom, nem fulladtál meg tőlem, ami jó hír - nevetett fel hangosan. Imádom, ahogy nevet.
- Úgy kellett levakarjalak magamról. Nagyon akaratos vagy álmodban, tudsz róla? - visszafojtott nevetéssel próbáltam leplezni zavarom. Régebben olyan bújós volt álmában, mint egy kiscica. Tegnap éjjel inkább elefántnak tűnt.

Láthatóan zavarban volt, nem tudott mit mondani erre. Felállt és a konyhába sétált, gondolom reggelit csinálni. Istenem, annyira formásak a lábai… Jimin! Elég! Gondolj másra, hozz fel inkább valami témát!

Reggeliig semmit nem mondtam. Nem jutott eszembe semmi, amit kinyöghettem volna. Ellenben ő nagyon is beszédes kedvében volt, be volt zsongva a következő számunk miatt. A múltkor, amikor Yoongi és Namjoon lement a stúdióba mixelni, Kookot is magukkal vitték. Nem csinált nagyon semmit, hallgatta a készülő számokat, nagyon el volt ragadtatva tőlük. Szerinte lesz egy rész, amihez az én hangom különösen jól fog passzolni, és rögtön utána jön az ő része, ami máris nagyon tetszik neki. Annyira imádom, amikor ilyen lelkes. Csak úgy csillognak a szemei.