17 Bangtan High School

Az ismeretlen alak szó nélkül ragadja meg Taehyungot, aki a meglepettségtől nem is ellenkezik. Még akkor sem, amikor a földön kötnek ki mind a ketten, és verekedni kezdenek. Magamhoz térve, a harmatnyi erőmmel rontok neki az idegennek. Azaz, rontanék, de Dyul előttem terem, megállásra késztetve.

- Kunwoo! Azonnal engedd el! - üvölt az idegenre, aki egy pillanatra felkapja a fejét, Dyulra nézve. Tae kihasználva az alkalmat, megragadja - ezek szerint Kunwoo - gallérját, és maga alá rántva kever le neki néhány erős, egymást követő jobbost. Az én pasim. - Te is, Taehyung! Álljatok le mindketten, idióták! - száll be a csatába Dyul is, mire én is észbe kapok,  és szerelmemhez sietve ölelem meg szorosan, míg Dong-yul a szemétládához siet. Ki a fene ez, és miért verte meg Tae-t?

- Yul, ő egy rohadék, te is tudod! Tudja, hogy mit érzel, mégis... - Bár üvöltve kezdi mondatát, Kunwoo mégis elhalkul a végére, először barátjára, majd Taera emelve tekintetét. Rólam tudomást sem véve.

- Hagyjuk ezt most, gyere fel inkább. Lemossuk a vért - segíti fel Dyul Kunwoot, majd bármi szó vagy magyarázat nélkül kíséri fel az emeletre. Mi a franc volt ez?

- Jól vagy, Tae?- kérdem aggódva a vérző száját fogó szerelmemet, aki csak bizonytalanul bólint egyet, a két imént távozott jómadár után nézve. - Ki ez? Miért vert meg? - simítok arcára, mire végre rám emeli a tekintetét, majd enyhén elmosolyodik.

- Ő Dong-yul legjobb barátja, folyton nála alszik, vagy ő alszik itt. Nem igazán kedveljük egymást, érthetetlen okokból - nevet fel keserűen.

- Láthatóan okkal támadt meg - folytatom a felesleges aggódást, ugyanis Tae láthatóan nem sérült meg komolyan. Ha még mosolyogni is tud!

- Nem, de most nem ezzel akarok foglalkozni - karolja át a derekam és húz magához, mire azonnal elvörösödöm. Bármilyen jó érzés is a karjaiban lenni, a házban itt van az a két patkány, így gyorsan eltolom magamtól szerelmemet, aki összezavarodva pillant rám. - Mi a baj?

- Nem mennénk inkább máshova? - kérdem bizonytalanul, reménykedve, hogy beleegyezik. Sóhajt egyet, majd csalódottan bólint, de azért elindul kifelé. Később még bocsánatot kérek.

Épp elindulunk kifelé, mikor a lépcső felől hirtelen kiabálás üti meg a fülünket, mire mind a ketten összenézünk. Megtorpanva állunk és várjuk a folytatást, ami nemsokára meg is érkezik, egy hangos ajtócsapódás és egy dühösen robogó Kunwoo formájában. Minket le se szarva veszi az irányt a bejárati ajtó felé, de a szorosan mögötte szaladó Dyul még időben megállítja. Mi csak döbbenten és tehetetlenül állunk, nézve, ahogy azok veszekednek, egymáshoz vágva a sértőbbnél sértőbb szavakat.

- Szerinted ez tényleg megoldás? Hogy beszéljelek le erről, ha ilyen hülye vagy? - kiabál Kunwoo torka szakadtából, ami nagyon megrémít. A srácnak nem semmi a testfelépítése, még Taehyungnál is magasabb, és körülbelül olyan izmos, mint egy profi bokszoló. Kész csoda, hogy Tae túlélte a támadását.

- Lehetne, hogy ezt nem itt beszéljük meg előtte...? - pillant Dyul Taera, majd rám, kicsit lehajtva a fejét. Neki is elég kellemetlen a szitu.

- Nem! Ezt itt és most le kell rendezni. - Ezzel megragadja Taehyung gallérját, aki már kapna a srác keze után, de az még azelőtt Dyulnak lökve elengedi, hogy Tae akárcsak hozzáérhetne. - Gyerünk, mondd meg neki, most azonnal! Vagy engem egy életre elfelejthetsz - teszi keresztbe a karjait Kunwoo, felvéve egy katonás pózt, szilárdan állva. Ez biztosan középiskolás? És minek ráncigálja Taet?

- Te megőrültél...? - döbben le Dyul, én pedig itt elégelem meg a dolgot.

- Már elnézést, de szeretnék a párommal kettesben maradni, akár itt, akár máshol, és a ti vitátok egyáltalán nem érdekel, sőt mi több, rohadtul idegesít - förmedek rá előbb Kunwoora, aki rám kapja a tekintetét, ami miatt inkább Dyulra nézek. Ez a srác fosatós, nagyon.

- Igen, Kooknak igaza van. Akármi bajotok is van, nekünk erre nincs időnk. Kunwoo, ha csak kiabálsz meg rángatsz, akkor akár el is mehetsz, Dyul, te meg menj vele, és vissza se gyere! - sziszegi hyung ijesztő éllel a hangjában, amitől Dong-yulban megfagy a vér. Lehajtott fejjel rágja az alsó ajkát, mint aki nem hiszi el, amit az imént hallott. Még én sem hallottam a páromat így beszélni.

- Jó! Úgysincs mit beszélnünk - indul meg határozottan a kijárat felé, kikerülve Kunwoot. Azt hittem, ő majd keményen visszatartja és lekever Taenak még pár felesleges ütést, de nagy meglepetésemre, szó nélkül kiengedi Dyult, és egy kisebb sóhaj kíséretében utána baktat. Ezeknek mi bajuk, de komolyan?

- Te jól vagy? - simít vállamra kedvesen Taehyung, amitől egy pillanatra kellemes borzongás fut végig rajtam, amit ő csak megmosolyog, de nem teszi szóvá.

- Ezt nekem kellene kérdeznem - mosolygok rá zavartan, majd elindulok a szobája felé, nyomomban vele. - Menjünk fel, és csináljunk valamit!

(Sziasztok! Bocsi a késői részért, de igyekeztem... Nagyon nagyon elfoglalt vagyok, komolyan, alig látok ki mostanában a tanulásból... És még így is vannak tantárgyak, amikkel gondban vagyok. Elég nagy gondban. De mivel a nyelvvizsga jelentkezését sikeresen lekéstem, még van egy fél évem arra, hogy a kövire készüljek, szóval ilyen szempontból most ti vagytok a szerencsésebbek. Már, ha tényleg érdekel valakit ez a bénácska történet. :D

Innentől igyekszem havonta minimum egy részt hozni, bocsánat, hogy ennyit kell várni rám. Remélem azért vannak még, akik olvasnak. :D További jó tanévet  mindenkinek! ^^)

15 Bangtan High School

Nehezen ugyan, de ülő helyzetbe tornázom magam, hogy az éjjeliszekrényemen ugráló ébresztőórát lecsaphassam a fenébe. Utálom a hétfő reggeleket, nagyon is! Ráadásul, végre összejöttem - vagy mi - Taehyunggal, de most Heajunggal kell foglalkoznunk. Abban ez viszont előnyös, hogy nem esünk egymásnak az osztályban. Nemrég kezdődött a suli, senki nem ismeri az identitásomat igazoló titkot sem, miszerint Kim Taehyung a párom. Ha egymásnak esnénk, vagy csak bármi félreérthető dolgot csinálnánk, az biztosan pletykákat szülne… Igen, Tae elég népszerű a lányok körében, nem csodálom. Ő viszont már az enyém, haha!

Abszolút kedvetlenül, végül felállok, hogy reggeli rutinjaimat elvégezzem, és a sulinak nevezett börtönbe induljak. Annyi felesleges tantárgy, felesleges óra, felesleges idő… De legalább nem vagyok egyedül.

Miután gyorsan lezuhanyoztam és egyenruhámat is magamra szenvedtem, táskámat vállamra dobva indultam a földszintre, hogy egy kenyeret és almát kikapva rohanjak is, hogy el ne késsek. A szüleim korán dolgozni mentek, a bátyám sincs itthon, szóval bezártam a kaput, és el is indultam. Nem számítottam útitársakra.  
- Szia, Süti! - hallom meg magam mögött az idegesítő hangot, amit jelenleg a hátam közepére sem kívánok. Végül magamra erőltetve a szokásos mosolyomat pördülök meg tengelyem körül, visszaintve Dyulnak.  
- Szia! Hogy telik a hétfő? - kérdem, ezer wattos mosollyal ajkaimon. Tudat alatt azért mégis felvillanyoz a gondolat, vagy jobban mondva a remény, miszerint nemsokára Hea-val fog suliba járkálni, nem velem. 
- Most, hogy látlak, ezerszer jobban - mosolyodik el, mire legszívesebben megforgatnám a szemeimet, de nem teszem. - Indulhatunk? Nem kéne elkésnünk, és… Jungkook - néz hirtelen számra, amitől kicsit megijedek. Hozzám ne érjen, vagy kitekerem a kezét. - Morzsás a szád széle - nyúl arcom felé, mire automatikusan térek ki előle, majd törlöm le a számat, amin mellesleg nem érzékeltem semmilyen ételt. Ennek elment az esze? 
- Tényleg? Észre sem vettem, köszi, hogy szóltál - vigyorgok rá diadalittasan, mire megemeli szemöldökét. Hozzám aztán nem nyúlsz.

Lassan megindulunk a suli felé, de az út nem telik valami kellemesen. Végig beszél, mindenféle hülyeséget felhoz, amihez hozzászólni sem tudok. Egy idő után azt is szóvá teszi, milyen kis hallgatag vagyok. Erre csak annyit mondok, csak a hétfő reggel miatt, mire röhögve átkarolja a vállamat. Egész gerincemen végigfut a hideg. Így lépünk be végül az osztályterembe is, ahol Taehyung láthatóan már meg is kezdte az akciót. Hea Tae padjára támaszkodik, aki előtte áll, lazán zsebre dugott kezekkel, láthatóan minden figyelmét a lánynak szentelve. Ha nem tudnék a tervről, én is elhinném, hogy nagyban fűzi a csajt, aki szintén nem semmin színészkedik. A fürtjeit csavargatja, végignézve Taehyung egész lényén, állandóan felvihogva, néha-néha meg is csapkodva szerelmem vállát. Dyul csak áll és nézi őket, még mindig engem karolva, ami kezd rettenetesen idegesíteni. Lassan felém fordítja tekintetét, mire megpróbálom a lehető legelképedtebb arccal bámulni a két flörtölgető személyt.  
- Te is látod, amit én? - kérdezi halkan. Hangján szinte értődik, hogy csöppet elmosolyodik, ami nem jó jel. 
- Igen - bólintok egyet zavartan. Nem azért, de tényleg zavarba hoz, hogy ilyen közel van. Nem jó értelemben. 
- Te tudtál erről? - szinte látom lelki szemeim előtt, ahogy felhúzza egyik szemöldökét, lyukat égetve arcomba. Nem, nem nézek rá, annyira jó színész nem vagyok, egyből leesne neki a tantusz. 
- Nem - hunyom le szemeimet önkénytelenül is. Zavar, hogy bámul, hagyjon már békén! 
- Értem - vigyorodik el gúnyosan. Ez nagyon nem jó jel. Nem velem kéne most foglalkoznia, szét kéne vesse az ideg, amiért rossz személyt próbál becserkészni. Ehelyett, lágyan megveregeti a vállamat, majd elsétál a padjához, onnan meredve néha rám, néha Heajungra. Most vacillál, vagy felméri a helyzetet?

Végül, a csengő ment meg attól, hogy itt álljak egész nap, mert nem tudok mit csinálni. Hea visszasétál a helyére, én meg leülök Tae mellé, aki úgy tesz, mintha nem vette volna észre, hogy bejöttünk. Odacsúsztat elém egy cetlit, amit rejtegetve Dyul mindent látó szemei elől, elolvasok. A papíron az áll: „Show Time”. Ez… olyan Taehyungos. 

- Nem, semmi ilyesmiről nincs szó! Félreérted - mondja, kicsit hangosabban, hogy Dong-yul is biztosan meghallja. Ja, már kezdjük is? 
- Akkor, magyarázd meg, kérlek - fújtatok, amennyire tudok. Elképesztő, Taehyungnak ez mennyivel jobban megy. 
- Nem tudom… én… - tetteti a bizonytalant. Ekkor lép be a tanár, ami miatt mindenki feláll, hogy a szokásos jelentés meg miegymás után elkezdődhessen az óra.  
- Ezt majd még megbeszéljük - suttogom hangosan, hogy azért hallatszódjon, de úgy tűnjön, mintha nem akarnám, hogy más is meghallja. Előre hajolva vetek egy mérges pillantást Hea-ra, aki hirtelen ezt nem tudja mire vélni, de bal szememmel kacsintok egyet, hogy megértse, valójában nem haragszom rá. Végre, valami izgalmas is történik a suliban. Remélem azért, összejön.

Már ebédszünetre csöngettek, mikor Dong-yul padomra csap, mire összerezzenek. Felnézek rá, mire széles mosollyal tekint le rám, elszántan csillogó szemekkel. 
- Süti, menjünk, együnk valamit! - ránt fel székemből pofátlanul, majd csuklómnál fogva húz ki a teremből. És pont most nincs bent Tae. Lehet, hogy Dyul csak arra várt, hogy egyedül legyek?

Lemegyünk a lépcsőn, az addig oké… De miért haladunk el az ebédlő előtt? Hol akar ez kajálni? Már épp kezdenék ellenkezni, mire gyakorlatilag berúgja a tesi szertár ajtaját, engem kíméletlenül belök rajta, majd maga mögött becsukva az ajtót hallom, ahogy kattan a zár. Szinte azonnal elönti fejemet a pánik. Erősebb nálam, ráadásul a diákok most tuti nem jönnek erre, szóval kiabálni nem tudnék. De egyébként is, mi ez az egész? 
- M-Mit… - kezdenék bele remegő hanggal, de nem tudom befejezni. Felém lép kettőt, majd két vállamat megmarkolva tol neki a falnak, mire nyekkenek egyet, kezeimet övéire emelve. Nagyon nem tetszik ez nekem. 
- Mi ez az egész, Süti? Taehyung és közted? - kérdezi, végig arcomat vizslatva, mire nyelnem kell. Kezdek félni. 
- H-hogy érted? A padtársam, és barátok vagyu- 
- Ne gyere nekem ezzel! - emeli meg csöppet a hangját, mire azonnal kifut minden vér az arcomból. Látva, mennyire ledermedtem, enyhít szorításán és hangszínét is lágyabbra veszi. - Jungkook, nem vagyok vak. Ti jártok? - kérdezi, mélyen szemeimbe nézve, mire kiráz a hideg. 
- Nem… elméletileg nem - mondom meg neki az igazat. 
- És gyakorlatilag? - emeli meg szemöldökét, vérfagyasztó mosolyt húzva kiszáradt ajkaira. Nem merek megszólalni. Elemelem róla tekintetem és a földet kezdem pásztázni, reménykedve benne, hogy nem kell válaszolnom. Eltelik egy kis idő, mire talán felfogja, én bizony nem mondok semmit. - Akkor… szabad ilyet tennem? - kérdezi ridegen, majd semminemű figyelmeztetés nélkül hajol nyakamhoz, hogy végignyaljon rajta. Megugrom, majd vadul ellenkeznék, de mindkét csuklómat a fejem mellé szegezi a falnak, hogy mozdulni se bírjak. Egész testemen végigfut az undor, amint eljut a tudatomig, hogy mit csinált velem éppen, és valószínűleg mit tervez tenni a továbbiakban. Perverzül rám vigyorog reakcióm láttán, mire csak még jobban kiráz a hideg. - Tényleg ennyire undorító vagyok a szemedben? - néz rám, tettetett szomorúsággal. Ez az ember maga a megtestesült gonosz. 
- Még annál is, mint hiszed - szinte köpöm arcába szavaim, tovább rángatva magam, de ez a tevékenységem valószínűleg zavarja annyira, hogy rögtön visszahajoljon, majd megharapjon. A váratlan fájdalom hatására felszisszenek. Hányingerem van. 
- Kár. Nagyon kár, Süti - hajtja homlokát nyakhajlatomba, lágy szavakkal illetve. Nem mozdulok, azt hiszem, rosszul hallottam. Most, mintha őszinte lett volna. 
- Miért is? - kérdezem fintorogva, jobban a falnak préselődve, hátha beszippant magába a tégla. De nem fog. 
- Mert… én tényleg… - mondandóját megszakítja a kilincs zörgése, mire mindketten az ajtó irányába meredünk. Hallunk kintről hangokat, de nem lehet érteni, mit mondanak.

Dyul - végre valahára - elenged, én pedig csuklómhoz kapva nézek rá megvető, szikrákat szóró szemekkel, amik abban a pillanatban meglágyulnak, amint meglátom szomorú, ténylegesen őszintének tűnő, megbánástól csillogó íriszeit. Még sosem láttam ilyennek.

14 Bangtan High School

Taehyunggal az egész hétvégét együtt töltöttük. Az elején együtt filmeztünk, együtt mostunk fogat, kajáltunk, szinte el sem szakadtunk egymástól. Néha a WC-hez is elkísért. Nem zavart, imádom a közelségét. Amint hazaért a családja, bemutatott nekik. A szülei ugyanolyan kisugárzásúak, mint a ház: gazdagok. Ez már csak a ruhájukon és ékszereiken is meglátszott, valamint a beszédstílusukon. Nem sokat beszélgethettünk, nemsoká ismét elmentek. Taehyung szerint szimpatikus voltam nekik, de én ebben nem lennék olyan biztos…

Dyul csak vasárnap délután jött haza. Mondanom sem kell, nagyon meglepődött a jelenlétemen. Elméletileg valami barátjánál volt, mert nem akart a testvérével egy légtérben maradni.
- Ha tudtam volna, Süti, hogy itt leszel, biztosan itthon maradok, hogy kiélvezhessük egymás társaságát - dob felém egy elég sokat mondó félmosolyt, mire feláll a szőr a hátamon. Valahogy - nem is értem, miért - az ő ajánlata nem tűnik olyan csábítónak, mint Taehyungé. - Minek köszönhetjük a látogatásod?
- Csak átjöttem, nem volt különösebb oka - mosolygok, mire Tae felhorkant mellettem. Váratlanul átkarolja derekam, magához húzva. Dyul csak egy mindent sejtő pillantást vet ránk, majd ráhagyva a dolgot elköszön és visszavonul a szobájába. Kezdem azt hinni, Hea és Dong-yul nem igazán illenek össze. Az egyikük kitartó, a másikuk elég könnyen feladja a dolgokat. Hogy hozzuk ezt a kettőt össze?

Miután végre összepakoltam a cuccomat és egy csókot is váltottam Taehyunggal a házuk előtt, elindulok hazafelé. Elég mozgalmas hétvége volt, ha azt nézzük. Ebbe belegondolva halvány rózsaszín árnyalat fut végig arcomon, egy széles mosollyal karöltve. Szeretem.

Viszont ideje lenne Heajung és Dyul összehozását kigondolni. A múltkor, hármasban elmentünk a rajzszakkörre és beírattuk Hea-t, de Dyult már ott sem érdekelte. Végig velem és a rajzolással foglalkozott. Érdekli őt egyáltalán az ellenkező nem? Biztosan, hiszen szerelmem elől is sorra csábította el a lányokat. Homlokomra csapva jön a felismerés, hogy nekem tulajdonképpen van már tervem. Azaz, korábban átfutott az agyamon, de épp azzal voltam elfoglalva, hogy Tae mit érez irántam. Ha Tae hajtana kicsit Heajungra – persze, csak látszólagosan – talán Dong-yul felfigyelne erre. Vagy, jobban rám hajtana, ki tudja. Egy próbát megér, más ötletem amúgy sincsen.

Miközben sétálok a házunk felé, előkapom a mobilomat, és már írom is az SMS-t szerelmemnek, melyben leírom az ötletemet. Jobb lett volna személyesen megbeszélni, de hát ez így alakult. Most már nem megyek vissza. Épp, hogy elküldöm és visszacsúsztatom a készüléket a zsebembe, már rezeg is, miszerint válaszom érkezett. Ezt megmosolyogva olvasom el az üzenetet:

„Ha szerinted ez jó ötlet, akkor szerintem is. De azért vigyázz magadra. Holnaptól a suliban tegyünk úgy, mintha nem lennénk már jóban. Én bókolgatok Hea-nak, de, hogy ne értse félre, mindenképp tájékoztasd a tervedről. Ha megkérdezi, miért hajt Dyul azokra, akik tetszenek nekem, találj ki bármint, csak ne mond meg neki a kapcsolatunkat. A föld alá süllyednék, ha kitudódna, hogy annak a seggfejnek vagyok a testvére. Vigyázz hazafele menet! XOXO”

Ezen elgondolkozva jöttem rá, hogy igen, valószínűleg Heajungnak is tudnia kéne erről, nem? Hülye vagyok. Én simán elfelejtettem volna.

Hazaérve, a táskám tartalmát ki is pakolom, majd laptopom az ölembe vége huppanok le az ágyamra. Azonnal küldök egy üzenetet a lánynak, mielőtt totálisan elfelejtem, így a tervem se legyen emiatt elrontva.

„Szia, Hea! Van egy ötletem, hogy kéne felkelteni Dyul figyelmét. Valamiért, ha Taehyungnak megtetszik valaki, Dong-yul azt a személyt megpróbálja elcsábítani. Szóval, Tae bókolgatni fog neked, meg hasonlók. Így könnyen a közeledbe férkőznek mind a ketten. Szóval, több esélyed lesz felhívni a figyelmét magadra, ne rontsd el az esélyed! ;)”

Lecsukom a gépemet, majd elővéve a leckét annak is nekiállok. Végül is, tanuló vagyok, vagy mi…

Azért, elég megnyugtató, hogy Taehyung is így érez irántam. Ez azt jelenti, hogy mi most járunk? Vagy mi? Biztosan, csak ez így nem lett kimondva. Egy darabig nem is lesz, úgy néz ki. Távol kéne maradnom tőle, nem? És át sem mehetek hozzá, mert ott van Dyul is. Mégsem olyan jó ez az ötlet, mint először tűnt… Épp csak összejöttünk, de mégsem, de mégis…

Befejezve az aznapi teendőimet, egy kis kaját behozva nyitom fel ismét a laptopomat, megnézve, válaszolt-e Hea. Nem csalódtam, miután elküldtem, jött is a válasz 5 perc után. Mindegy, más dolgom volt.

„Rendben! JUJJJ annyira izgulok!!!!!!!!! Köszönömköszönömköszönömköszönömköszönöm!!!!!!!!!!! <3 <3 <3 :* <3 ;* Ezt még biztosan meg fogom hálálni nektek!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!”

Annyira furcsa, ahogy a lányok leveleznek… Minek ez a sok jel? Jézus…

Taehyung Pov.

Érzem, hogy a telefonom rezeg, miszerint SMS-em érkezett. Azonnal rávetem magam, reménykedve, hogy Kookie írt nekem valamit. Mikor lettem ilyen lányos? Ez undorító. De elnézem magamnak, ha róla van szó.

Megnyitva a valóban tőle érkezett üzenetet olvasom el a kis tervét. Kicsit elszomorodom, mivel nem is konkrétan miattam írta, hanem a miatt a ri…lány miatt, aki miatt majdnem elvesztettem őt. Mondjuk, már nincs miért haragudnom erre a… nőstényre, azt leszámítva, hogy most vele kell foglalkoznunk. Megértem én, hogy ezt meg kell tennünk miattunk is, de idegesít, hogy megint alig fogunk beszélni egymással. Nem lesz nehéz eljátszani, hogy összevesztünk, az utóbbi pár napban - a hétvégét leszámítva - alig beszéltünk. Talán Dyul most azt hiszi, hogy kibékültünk, ami hiába igaz, nem szabad így tűnnie. Pedig éppen csak összejöttünk… azt hiszem.

Mikor visszaírtam neki, nem bírtam megállni, hogy egy XOXO-t oda ne biggyesszek a végére. Elvégre, tényleg csókolgatnám. Minden percben, mindenhol. Remélem, azok ketten hamar egymásra találnak, mert már most hiányolom szerelmem illatát, melegét, hangját… érintését. Azt hiszem, megszállott idióta vagyok, vagy szerelmes. Vagy mindkettő.

 (Sziasztok! Bocsi a rövid részért, de a következő biztosan hosszabb lesz. :) Remélem, nem túl béna a többihez képest, kezd elszállni az ihlet ehhez a ficihez... ^^"

Viszont, a My Heart blog írójával, Zsuzsi~val közös ficit is elkezdtünk írni! Az első rész már kint is van egy új, közösen indított blogon: Egy éj egy álom

A címe pedig: Sokat kérsz!

Jó szórakozást hozzá!)

[A képért köszönet: a Best Part of my Life írójának, K.C.-nek!

Akinek még van kedve, küldjön Vkook-os képeket a facebookomra!]

12-03 Bangtan High School 18+

Jobb kezem levezetem mellkasán és rásimítok férfiasságára a nadrágján keresztül. Aprót morran, majd felemelve tekintetével az enyémet keresi. Apró mosollyal egyenesedik ki, majd csatolja ki az övét felettem tornyosulva. Izmos, nem is tudtam, hogy ennyire. Ajkait harapdálva rántja ki nadrágjából az övet, majd gombolja ki és rántja le a ruhadarabot. Ezt téve én is, kezdenék vetkőzni, de megelőz. Rólam is leveszi a zavaró anyagot, én pedig csípőm emelésével segítek neki ebben.

Mellkasomat és alhasamat kezdi simogatni, mely hatására cseppet sem kellemes érzelmek törnek utat bennem. Alig két perce rontottunk be a szobába, máris mindketten egy szál alsóban vagyunk. A gondolatra, hogy engem még senki nem látott így, és nem is értek még hozzám, elvörösödöm. Hirtelen nagyon zavarban érzem magam… Eddig bele sem gondoltam, de ezek után mi… mi tényleg… azt fogjuk csinálni. Teljesen meztelenül. És úgy áll a helyzet, hogy én leszek… alul. Belém fog hatolni azzal. Oda. Felizgulva. Úr isten!

A pánikroham azonnal elszívja körülem a levegőt, helyette a tömény forróság próbál tüdőmbe szökni az éltető oxigén helyett. Nekem ez így túl gyors. Hevesen lélegezve próbálom nyugtatni magam. Nem arról van szó, hogy nem szeretném, csak… Áh, nem tudom, csak nem így.

Taehyung azonnal lelassít, sőt, meg is áll. Ijedtem simít arcomra lágyan, aggódóan pillant le rám. Mintha megértené, hogy érzek, nyugtatni próbál. Arcom simogatja, másik kezével fejem mellett támaszkodik, miközben csitítgat. Beszél is, de a hangok eléggé eltompultak. A szívem rendszertelen, eszeveszett tempója nem kevés idő után végre nyugodni látszik, miközben csak Taehyungot látom magam előtt, mélybarna íriszeit, amelyekben megannyi érzelem tükröződik most. Aggódás, féltés, egy kis izgatottság, ragyogás… Megnyugtat a jelenléte. A hangok tisztulni kezdenek, miközben felránt, hogy ölébe üljek. Szorosan magához ölel. A teste melege mámorító, és az illata olyan férfias. Kezeimmel azonnal átkarolom a nyakát, egyikkel ismét haját kezdem simogatni, miközben ő a hátamon vezeti fel-le tenyerét megnyugtatóan. A légzésem normalizálódik, de bőröm továbbra is forró. Miért ne akarnám vele elveszteni? Meztelenül, egymáson… úgysem a külsőm számít, nem? Meg szerintem egyikünk sem néz ki rosszul. Akarom, hogy hozzám érjen, én is azt szeretném tenni. Egy kicsit még megijeszt a gondolat, hogy mi most tényleg szexelni fogunk.
- Nem csináljuk, ha nem akarod… - suttogja fülem mellett pár centivel, mire a gerincemen végigfut egy kellemes borzongás, amit hangja vált ki belőlem. Mi van, ha valaki hazajön közben, és rajtakap minket? Mondjuk, ezen kéne a legkevésbé aggódnom. Ő egyáltalán nem fél, tapasztalt (bár nem fiúkkal) és szeretem őt. Ez a legfontosabb.
- Ne hagyd abba… -  mondatomra közelebb bújik, lágyan fülembe csókol, majd bele is nyal. Váratlan ingerek érnek, nem is tudtam, hogy ott ennyire érzékeny. Szorosabban ölel magához, még mindig simogatva. Jóleső sóhajok törnek fel belőlem, mire érzem, elmosolyodik. Minden, amit csinál, megnyugtat.

Lassan elereszti fülemet, hátrébb húzódva fúrja tekintetét az enyémbe, majd ajkaimra hajol. Lehunyom pilláimat és élvezem nyelve forróságát, amellyel enyémet kényezteti. Néha-néha alsó ajkamra kap, azt megharapdálva vált ki belőlem forró sóhajokat, mire én is lágyan megharapdálom nyelvét, mikor visszadugja azt a számba. Egyik kezét hasamra vezeti és apró kockáimmal játszik, ami nagyon kellemes érzés. Annyira óvatos, figyelmes. Én is hasát kezdem simogatni. Talán még nálam is izmosabb, mivel hasfala eszméletlen jól néz ki, bőre pedig selymes és puha. Imádom minden porcikáját.

Lassan visszadönt az ágyra, majd nyakamat kezdi belepni apró, forró puszikkal. Egy centit sem hagy ki, mindenhol érint, néhol meg is nyalogatva, megszívva a bőrömet. Sóhajaim szaporodnak, néha eleresztek egy-egy apróbb nyögést. Tarkóját simogatom, el nem engedem, nehogy abbahagyja, amit csinál. Iszonyatosan tetszik.

Lejjebb haladva kulcscsontomra a fogai is előbújnak, lágyan harapdál és szívogat, mire egyre ködösül az elmém. Mintha nem csak ott ingerelne, testem itt-ott megrándul, jelezve, többet akarok. Ő is érzi ezt, így nem vár sokat, gyorsan letér egyik mellbimbómra, mire kicsit hangosabb, remegő sóhaj szakad ki belőlem. Ahogy ajkait az eddig érintetlen pontom köré feszíti, majd nyelvével ingerelni kezdi, alhasamban érzem, a pillangók éledezni kezdenek. De nem csak ott éledezik valami…

Kezem elemelem róla és inkább a lepedőt kínzom tovább. Ahogy tenyerével belső combomra simít, ismét olyan ingerek létezését adja tudtomra, amikről eddig fogalmam sem volt. Kicsit, mintha csikizne, de mégsem ott érzem a hatását, sokkal inkább… egy még annál is érzékenyebb ponton. Ujjai is elég kényeztetést nyújtanak, azonban, mikor apró körmeit végighúzza térdemtől alsóm felé combomon, csípőm megemelkedik és egy eddigieknél hangosabb, erőteljesebb nyögés hagyja el torkomat. Taehyung elégedetten mosolyog, majd száll le mellbimbómról, lejjebb haladva csókjaival. Végig szívja a bőrömet, ahol éri, mire végre leér vágyamhoz. Ujjait alsóm korcába akasztva néz fel rám, vágyittas szemekkel. 
- Szabad? - kérdezi, mire aprót bólintok. Szégyenlősség ide vagy oda, már rohadtul kívánom.

Lassan lehúzza rólam a zavaró anyagot, mire merevesésem elengedi a szorító börtön. Mélyen felsóhajtok a hideg levegővel való találkozásra, de nem sokáig tétlenkedik Tae sem. Ujjait szinte azonnal tagom köré fonja, mire izmaim befeszülnek, párás szemekkel meredek a plafonra. Taehyung vigyorogva figyeli reakciómat, míg egyik kezével hímtagomat, másikkal még mindig belső combomat simogatja. Érzem, ahogy az eddigieknél egyre keményebb leszek. Szerelmem lassan lehajol, apró puszit nyomva vágyamra, melynek hatására egész testem összerándul. Hogy lehetek mindenhol ennyire érzékeny?

Még mindig vigyorogva lassít keze mozgásán, mire elégedetlen sóhajt hallatok. Lenézek rá, tekintetem találkozik az övével. Nem sok időt hagy, hogy elvesszek a tekintetében, azonnal torkáig engedi merevedésemet. A váratlan ingerre megemelem csípőmet, ezzel – ha az lehetséges – még mélyebbre tolva magam benne. Fejem hátra vetem az élvezettől és hangosan felsikkantok. Azt hittem, a lepedőt is eltéptem, mivel izmaim befeszültek, és nagyon megrántottam magam alatt a fehér anyagot.

Nem tétlenkedve, azonnal mozgatni kezdi fejét hímtagomon, ezzel másodpercenként apró, alig hallható nyögéseket kicsalva belőlem. Ha így folytatja, nagyon hamar el fogok élvezni. Hogy ezt tudtára adjam, ujjaimat tincseibe vezetem, kicsit megszorítva, hogy lassítson, mert így bizony rövid lesz az éjszaka. Egy pillanatra kiengedve szája forróságából, leemeli kezeimet.
- Élvezz el nyugodtan - kimondva, azonnal visszaengedi merevedésem a nedves közegbe. Ezúttal nem csak mozog rajta, kegyetlenül szívogatni is kezdi, ami az utolsó csepp a pohárban.

Hangosat sikítva élvezek mélyen a szájába, amit némán tűr. Az utolsó cseppeket kimasszírozva belőlem nyeli le ondómat, amire ismét elpirulok. Ajkait megnyalva küld felém egy perverz mosolyt. Arcom eltakarva próbálok eggyé vállni a matraccal, azonban karjaimat elhúzva arcom elől ajándékoz meg egy romantikus, lágy csókkal. Annyi érzelem van ebben a pár másodperces gesztusban, hogy testem olvadásnak indulhatna kívül-belül. Szerelmesen pillantva rá, a nyugodni látszó szívem ismét heves ütemben kezd verni. Elhajolva tőlem nyálazza be két ujját, a látványra pedig összeszorul a torkom. Még csak most jön a lényeg…

Óvatosan, a lehető legkevesebb kellemetlenséget próbálja okozni nekem, miközben első ujját belém vezeti. Nem mondanám, hogy kellemes érzés, sőt…! Mozgatni kezdi, mire egész testemben megremegek. Az ujja… bennem… Próbálok lazítani, de ez sokkal nehezebb, mint hittem. Taehyung segít elterelni a figyelmemet, szabad kezét ismét férfiasságomra vezeti, mire megugrom egy picit. Halk nyögés hagyja el ajkaimat, mellkasom hevesen emelkedik föl-le. Ha ez nem lenne elég, Tae le sem veszi rólam a szemeit. Szinte teljesen elfelejtem a bennem munkálkodó ujját mindaddig, míg a másodikat meg nem érzem magamban. Ez már sokkal kellemetlenebb, feszítő érzés. Fájdalmas nyögés szakad ki torkomból, így összeszorítva szemeimet, ajkam beharapva próbálok csendben maradni. Nem akarom elvenni a kedvét a folytatástól. Azonban, ezt meghallva Taehyung ajkaimra hajol, tovább fokozva az enyhe élvezetet bennem, hogy elnyomja a fájdalmat. Nagyon jól csinálja. Átkarolva nyakát húzom közelebb magamhoz és tapadok ajkaira, szinte falva őt. Halványan érzem a saját ízemet benne, ami kicsit fura érzés, de jelen pillanatban ez érdekel a legkevésbé.

Egy idő után észre sem veszem, hogy három ujját mozgatja bennem. Elhajolva tőlem, az éjjeliszekrénye fiókjához nyúl, amiből elő is kap egy síkosítót. Minek tart ilyeneket? Mindegy, most jól jön, és ez a lényeg. Gyorsan lekapja magáról az utolsó ruhadarabot, ami fedi férfiasságát, így szemem elé tárul nem kis vágya. Hogy fog az ide beférni, te jó ég!

Kezén eloszlatva a síkos anyagot, bekeni vele magát, majd ujjait ismét belém vezetve juttat bejáratomba is egy keveset. Nagyon hideg ez az izé… Derekamra fogva igazítja magát fenekemhez, majd jóleső sóhajjal néz le rám. Küld egy bátorító félmosolyt, majd lehunyva szemeit lassan elindul befelé. Egész testem megfeszül az érzésre. Hihetetlenül kemény, nagy és forró! Egy percig úgy érzem, mintha kettészakadni készülnék odalent, de amint megáll egy kicsit, sűrű lélegzetvételek között keresi ismét tekintetem. Látszik, mennyire visszafogja magát, amiért tényleg hálás vagyok. Rettenetesen furcsa és szokatlan érzés, hogy ott… lüktet bennem. Aprót nyikkanok, mikor ismét megindul, egyre mélyebbre tolva magát bennem, mire a lepedőbe markolva próbálok másra koncentrálni. Tae még mindig masszíroz, de a kellemes érzés eltörpül a hatalmas fájdalom mellett, ami egyre csak nő, ahogy szerelmem befele nyomul. Mikor már tövig ért bennem, érzem, néhány könnycsepp utat enged magának, és leszánkázik az arcomon. Teahyung nyugtató puszikkal csókolja le rólam őket.
- Ne haragudj, nem akarom, hogy fájjon. De hidd el, amennyire kínoz most, akkora élvezetet fog adni - ismét ajkaimra hajolt, de csak egy apró puszit nyomott rájuk. Lassan mozogni kezdett, ami még fájdalmasabbá tette a helyzetet. Felnyögtem az érzésre, de nem állítottam meg. Tudom, hogy igazat mond. Csak el kell tűrnöm, el fog múlni.

Mikor visszalöki magát belém, mintha felkapcsoltak volna még egy lámpát, fehér fényt láttam felvillanni, ami persze azonnal el is tűnt. Bár most, hogy kicsit kitágultam, már nem fáj annyira, de még mindig nagyon kellemetlen. Az első lökés után már jóval könnyebben kezd mozogni bennem, fokozatosan pedig érzem, ahogy a rossz érzés átvág valami más, egészen kellemes érzésbe. Felvéve egy állandó ritmust mozog bennem. Lassacskán érzem, ahogy a fájdalom teljesen eltűnik, helyébe kéj lép. Mintha egyre mélyebbre lökne belém. A nyögéseim is hangosodnak, én pedig teljesen elveszítem az eszemet.

Innentől kezdve nincs megállás. Taehyung egyre gyorsít, én pedig a lökéseivel párhuzamosan nyögök és sóhajtozok, egyre hangosabban. Már kezdem érezni, hogy közeleg a vége, mikor eltalál bennem egy pontot, amitől csillagokat látok. Szinte felsikítok az érzésre, mire Tae megáll egy pillanatra, majd perverzen vigyorogva markolja meg fenekem két partját, majd széthúzza őket. Érzem, ahogy a még gyorsabb tempója közben hozzám feszül a farka, amitől csak még nagyobb ívbe húzom a hátam. Végig az alattam lévő lepedőt rángatom, de nem nagyon tudom levezetni rajta az energiámat. Helyette én is belemozgok, hogy még gyorsabban, durvábban érje el bennem a pontot állandóan, amitől úgy érzem, a farkam olvadásnak indul. Eddig sosem hallott, hatalmas sikítással, minden izmom befeszítve engedem ki magamból a felgyülemlett spermámat, egyenesen a hasfalamra. Szemeim is fennakadnak, gerincem fájdalmas ívbe görbül, Taehyung nemessége körül összeszűkül a bejáratom. Érzem, ő is nagyon közel van a végéhez, de még mindig érzékeny pontomat célozva mozog bennem vadul. Állandóan sikoltozom, míg ő mély morranásokkal és sóhajokkal mozog bennem tovább. Nem sokáig, ugyanis hosszan felnyögve végül mélyen bennem kiereszti ő is az ondóját. Forróság önti el belsőmet, mire utolsó nyögésem is kieresztem. Tae rám borulva liheg velem együtt, feldolgozva az imént átélt, eszméletlen orgazmust.

Hirtelen érzem meg, mennyire fáradt vagyok, ugyanis, miután Taehyung kihúzódik belőlem, majd nyom egy apró csókot arcomra, szinte azonnal elfog az álom.

(Sziasztok! Sajnálom, hogy ilyen későn érkezett, de remélem, elfogadható, és elégedettek lesztek vele. :) Igyekeztem minél hosszabbra írni, higgyétek el, sajnos így is elég rövid lett. A kövi rész már íróban van. Hát igen, ilyen, ha van ideje az embernek! :D Remélem, várjátok a következőt, addig is mindenkinek jókat kívánok!)

13 Bangtan High School

Nem is tudom, mire ébredek. Az ágy nagyon puha, meleg, kellemes itt feküdni. Minden olyan tökéletesnek és gondtalannak tűnik. Jó a közérzetem, belül apró bizsergést érzek. Alig nyitom ki résnyire a szemeim, hirtelen villan be a tegnap este. Arcomba a másodperc törtrésze alatt szökik a jól ismert forróság, amint szembesülök a ténnyel, hogy hoppá: már nem vagyok szűz. És akinek ezt köszönhetem, épp hátulról öleli át derekamat, halkan, egyenletesen szuszogva. Hasamban kellemes, mégis szorító nyomást érzek, ami tökéletes egy… reggeli merevedéshez? Na ne már. Most mi a fenét csináljak?

Szerelmem ölelő karjaiból csöndben próbálok kimászni, ami meglepően könnyen megy. Mintha fejbe vágták volna, úgy alszik. Gyorsan felkapom a földről a nadrágomat, majd alsómat kezdem keresgélni. Miután vagy 5 percig keresem, úgy döntök, nem ezzel kéne most foglalkoznom. Halkan kinyitom az ajtót, majd nadrágomat fölkapva sietek ki a szobából. Merre lehet a mosdó?

A kis folyosón 3 ajtó van. Taehyungé, Dyulé és nagy valószínűséggel a WC-é. Gyorsan odasietek, majd résnyire nyitva az ajtót realizálom, miszerint megtaláltam, amit kerestem. Becsukva magam mögött a falapot, neki is kezdek a problémám elhárításának.

Kezemet levezetem férfiasságomra, és a tegnap estére, valamint Tae arcára gondolva válok egyre keményebbé, sóhajaim is erősödnek. Nem kell sokat bajlódnom, hamar el is élvezek egy halkabb nyögés kíséretében. Ezt mind Taehyung hozza ki belőlem?

Letörölgetve magamat, indulok vissza a szobába. A ház még mindig teljesen üresnek tűnik. Kíváncsi lennék azért, hogy hol lehet a családja. Ha ekkora épületben élnék, ki se mozdulnék egész nap. Halkan nyitva az ajtót, iszonyatosan remélem, hogy Tae még alszik. Félve nézek az ágy irányába, ahol a fekvő, mozdulatlan test adja tudtomra a helyzetet. Még mindig nem ébredt fel, pedig délelőtt tíz óra van. Ő talán jobban kifáradt az éjjel, pedig én sem panaszkodhatok.

Egyáltalán nem fáj semmim, ahhoz képest, hogy mennyire türelmetlenek voltunk mind a ketten. Örülök, hogy vigyázott rám. Tökéletes volt. De még mindig nem tudom, miért történt. Egyértelműen nem stimmel valami. Azt mondta, hallotta, amit Heajunggal beszéltünk... akkor miért nem tűnt boldognak? Nem értem. Ezzel megoldódna szinte minden problémánk! Lehet, hogy mégis Hea tetszik neki? Vagy... Dyul? Úristen, erre gondolnom sem szabad. Hiszen, testvérek, vagy mik... 

Gondolkodásomat szerelmem nyöszörgő hangja töri meg. Ijedten kapom ismét felé a tekintetem és jövök rá, hogy még mindig az ajtóban állva bámulok ki a fejemből. Hirtelen azt sem tudom, mit csináljak. Kapjam le a nadrágomat és ugorjak be mellé, vagy mi? Hiszen az sem biztos, hogy felébredt. Egek, de bonyolult egy ilyen helyzet.

Kapkodom a fejem a szoba egyik pontjából a másikba, úgy döntök, inkább megnyugszom, és itt álldogálok tovább. Ha fel is ébred, csak megmondom neki az igazat, miszerint csak kisurrantam a mosdóba. Szívem kezd kicsit egyenletesebb tempóban verni, pár rövid pillanatig. Ugyanis, Taehyung fáradt, kómás arcát meglátva azonnal hevesebben dobog. Nem csak azért, mert oda vagyok érte, hanem mert… ez egy új arca. Egy baromi aranyos, egyben cuki és vicces arca. Szinte látom, ahogy tisztul előtte a látkép, körbenézve a szobában pedig mély gondolkodásba esik. Vagy épp üres a feje, ki tudja, bármit ki lehet nézni ebből.

Miután végre az értelem, a felismerés is megcsillan íriszeiben, egyenesbe rántja magát és komoly arcát felvéve vizslat. Én meg itt állok, fél pucéran. Egy szál nadrágban. Egy mozgalmas éjszaka után, amit kettesben töltöttünk. Mintha csak most jutna eszembe a tegnap este, úgy vág fejbe minden emlék és a jelenlegi helyzet. Nem hiszem el, hogy egy fél perce ébredt Taehyungnak hamarabb esik le, mint nekem.

- Meg kéne beszélnünk pár dolgot - mondja halál komoly arccal, ami a frászt hozza rám. Megbánta volna? Ha most elutasít, egy világ törik össze bennem. De végre tisztázhatjuk a dolgokat. Aprót bólintva foglalok helyet mellette a még mindig nevetségesen bazinagy ágyon, míg ő felhúzza alsóját. Persze, az övé az megvan.
- Szerintem, valaki valamit félreértett. Vagy csak nem tud valamit - emelem rá tekintetem, amit viszonoz is. - Áruld már el nekem, hogy mi a baj. Azt mondtad, hallottad, mit beszéltünk Heajunggal. Ez ellenedre lenne? - mint aki egy cirkuszi majmot lát, úgy néz rám. Ez eléggé meglep.
- Hát hogy ne lenne ellenemre? Kookie, felfogtad, hogy a tegnap este miért történt? - bizonytalanul megrázom a fejem, erre összeszorítva a szemeit, fejét fogva dől hátra az ágyán. Most miért ilyen lekezelő? Ki értené ezt meg? - Azért, mert szeretlek. Érted? Odáig vagyok érted. Úgy tűnik, nem vetted a jeleket, amiket küldtem, de így, gondoltam, megérted. Mondjuk, jobb kimondani. Az biztosabb - szavai hallatán szívem erőset dobbant. Szeret engem. Akkor nem Hea-t, és nyilván nem is Dyult. Nem is értem, hogy fordult meg ez a hülyeség a fejemben.
- De akkor mi a probléma? Én is így érzek, ezért is nem értem, miért gond, amit Hea-val megbeszéltünk - felém fordítva fejét, összeráncolt szemöldökkel mered rám. Lehet, itt van valami félreértés? Feltámaszkodva ül fel velem szembe fordulva, értetlenül vizslatva arcomat. Mi van, ha… esetleg… - Taehyung. Mondd, mit hallottál, mit beszéltünk Hea-val? - kérdésemre elkapja rólam tekintetét, nagyon agyalva valamin, végül visszafordul felém.
- Hát… Hogy te meg Hea… hogy izé… beleegyeztél a... hogy... - sejtettem. Ha az egész beszélgetést hallotta volna, ez tuti nem történik meg. Nem túlzok, ha azt mondom, nagyon elszomorít a tény, hogy egy félreértés miatt... egy hülyeség miatt vette rá magát, hogy úgy érjen hozzám, azt csinálja velem, amit múlt éjjel. A szüzességem elvesztése egy félreértés szüleménye volt. Ideje tisztázni a dolgot.
- Heajung elmondta, hogy szerelmes Dong-yulba. Megkért, hogy segítsek neki, én pedig belementem. Gondolom, ezt nem hallottad - eléggé összetörve közlöm vele ezt, mire elsápad és percekig meg se szólal. Egy kicsit jó lenne most egyedül lenni megemészteni ezt az egészet.

Lassan felálltam és szedegetni kezdtem a cuccaimat. A probléma csak az, hogy a gatyám még mindig valahol máshol van, és nem tudom, hol. Miután mindenem meglett, a kérdéses ruhaneműt még mindig nem pillantottam meg semerre, így vettem a bátorságot, és a zavart, lefagyott Taehyungra néztem.
- Izé… nem láttad az alsómat? - ha eddig nem volt ciki a helyzet, én most biztosan azzá tettem. Tae mintha most ocsúdott volna fel a sokkból, rám emeli tekintetét, és zavartan méreget.
- Minek az? Elmennél? - halvány mosolyt vélek felfedezni ajkai szélén, de ez nem vidít fel. Miért csak akkor adja tudtomra az érzéseit, amikor hülye és félreért valamit?
- Igen, ha nem gond, távoznék - a lehető legridegebb Kookot varázsolom elő magamból, ami meg is lepi. Most én nem értem, mitől ilyen boldog.
- De igen, gond. Most mondtam, hogy szeretlek, és már tudom, hogy nincs akadálya, hogy veled lehessek. És azt mondtad, te is így érzel. Akkor mi a probléma? - feláll, majd karjait derekam köré fonva húz magához, amit nem viszonzok, de nem is ellenkezem. Lassan érzem, ahogy a maró érzés eléri szemeimet, apró könnyek homályosítják el a látásom. Az eddig értetlen Taehyung most döbbenten mered rám, még közelebb húzva magához, közelebb hajolva arcomhoz. - Mi a baj, kicsim? Mondd el…
- Én… csak szomorú vagyok… mert… hmp… - hangom elcsuklik, halk zokogásba kezdek. Tae egyik kezével vállára dönti fejemet, én pedig izmos karjaira szorítom tenyereim. Kicsit még rázkódok, miközben csitítgat, nyugtatni próbál, több-kevesebb sikerrel.
- Sssh. Kookie, mondd el, mi van. Így nem fogom tudni. Nyugodj meg, kérlek, ssh… - mire végre alábbhagy a sírhatnékom, folytatom elkezdett mondatomat. Bár, nem szeretném kimondani. Kár, hogy nem jön rá magától.
- Nekem… nekem ez volt az első. Fáj, hogy csak félreértés miatt tetted. Egy lényegtelen, hülye dolog miatt - izmai megfeszülnek, de a pillanat törtrésze alatt ellazul. Váratlanul hátrébb húzódik, de nem enged el, késztetve arra, hogy szemeibe nézzek. Könnyes tekintetem rá emelem, ő pedig elszántan néz vissza.
- Az érzéseim irántad nem félreértésből vannak. Nem hülye, lényegtelen dolgok. Igaziak, fontosak, és csak miattad vannak. Azért tettem, mert szeretlek. Mindennél, mindenkinél jobban - váratlanul ajkaimra tapad. Egész testem beleremeg, könnyeim ismét útnak indulnak, ezúttal az örömtől. Végülis, ez igaz.  Érzem, tudom, hogy ő is úgy szeret, mint én őt. Végre megértettem. Az érzés, ami a mellkasomban terjed, egyszerre szokatlan és nagyon jó. A forróság úgy terjed szét egész testemben, hogy azt ép ésszel nem tudom felfogni. Szavakkal kifejezhetetlen, amilyen vágyat érzek érintéseire, csókjaira, figyelmére. Így akarok maradni örökké. Tudva, hogy ő az enyém, én pedig az övé vagyok.

(A képért köszönet Katának, a https://btsfanfictionsforfans.blogspot.hu/ írójának! ^^)

12 - 02 Bangtan High School

Mi. A. Franc.

Oké, teljesen összezavarodtam. Először azt hittem, lenémította a telefonját és az üzenetet sem látta, de amikor végre ideért, hatalmas kő esett le a szívemről, egyben borzasztóan féltem is. Elvégre, alapjáraton nem is meleg, erre jövök én, és hirtelen azzá válik? Azt hittem, megunt vagy valami, és próbál megszakítani velem mindennemű kapcsolatot. De miért pont Heajung tetszhetett meg neki? Az, aki év elején mellette ült…

Lassan, miután történtek a dolgok, egyre jobban összezavarodtam. Nem is tudom, hogy jutottunk el odáig, ahol épp most tart a történet. A fal és közé zárva érzem kezeit magamon, miközben forró ajkait enyémeken. Kim hülye Taehyung, miért játszadozol az érzelmeimmel?

Éreztem, ahogy a forróság körbeölel minket. A kihűlt bőrömön még ruhán át is éreztem érintéseit, melyek nyomán perzsel mindenem. Vágyom rá, hogy még többet adjon, hogy több helyen érjen, de nem tudok mozdulni. Engem szeret vagy Hea-t? Miért csinálja mindezt? El kéne löknöm, de annyira jó, amit csinál. Jól esik a közelsége, a törődése, a hozzám intézett szavai. Mellette szeretnék maradni.

Lassan elválik tőlem, de továbbra is simogat, ahol ér. Kár, hogy van rajtam ruha… 
- Gyere át hozzám ma estére - erre a mondatára vártam. Mi tartott eddig?

Nem azt mondom, hogy nem félek, mert rettegek. Az oké, hogy egy estét ott töltök. De most tényleg azt fogjuk csinálni, amire gondolok? Ezt is az támasztja alá, ahogy pakolok a szobámban. Szerencsére, holnap hétvége, de ez így elég gyors nekem akkor is. Taehyung az ajtófélfán támaszkodik karba tett kezekkel és szemérmetlenül bámul. A fapofájáról semmit sem tudok leolvasni, csak azt, hogy bizony engem néz. Mivel ez eléggé zavarba hoz, még a pakolás is elég lassan megy. Csak pár ruhát tennék el, telefont, fogkefét, de mindent leejtek, vagy nem találok, és a táskámba is alig férnek a dolgaim. Mire végre bepakoltam, amit akartam, becipzározva a táskámat álltam fel és fordultam szuggerálóm felé. Azt hittem, még az ajtóban áll, de fél méterre van tőlem, ami elég ijesztő. Mennyi ideig pakolhattam? Úgy tűnik, elég türelmetlen…

Csuklómnál fogva húzott ki a házból, amit nagy nehezen be is kellett zárnom. Mihelyst ezzel is elvittem 2-3 percet, elindultunk. Ő előttem ballagott, még mindig fogva kezemet, én pedig mögötte, lehajtott fejjel. Beszélgetnünk kéne, nem értem, mi folyik itt. Most miért is csináljuk azt, amit, ahelyett, hogy tisztáznánk a félreértéseket? Mert az biztosan van. Valami nagyon nem stimmel itt.

Alig megyünk pár háznyit, az első sarkon be is fordulunk, majd utána is, és rögtön a szemem elé tárul egy hatalmas épület. Ez egy lakóház lenne, vagy egy szálloda? Emlékszem erre a házra, kiskoromban, ha erre jöttünk, mindig jól megnéztem. Nagyon nagy, mindig kíváncsi voltam, miféle emberek élhetnek benne. Hát, most már tudom. Taehyung-féle emberek.

Gyorsan kinyitja a kaput, majd sebesebb léptekkel húzva maga után ront be a látszólag üres házba. A lámpák nem égnek, sehol semmi zaj nincs, ürességtől kong az egész. Nem sok időm volt nézelődni, tovább indult a lépcsők irányába. Nem akartam, hogy azt higgye, nem akarok menni, mivel vonszolt egész úton. Próbáltam felvenni a tempóját, de amint ezt észrevette, még gyorsabban ment. Szinte már rohantunk az emeletre, onnan pedig egy kisebb folyosóra jutottunk. A folyosó egyik végén jobbra egy fekete, kicsit emosabb stílusú ajtó volt, gondolom, az Dyul szobája. Mi a másik irányba mentünk. Az ottani ajtó tökre… semmilyen volt. Egy fehér ajtó, rajta egy apró szöveggel… „Ki itt belépsz, kussba tedd, és hagyj békén.” Hát, nagyon kreatív, az biztos.

Berontva a nem kis helyiségbe, még mindig nem eresztve el, húzott a… te jóságos ég, talán 4 személyes franciaágyára? Ezen elférne az egész családom keresztbe-hosszába. Vállamra fogva le is ültetett rá magával szemben. A kezemből kivette a táskámat és messzire dobta. Nincs benne törékeny dolog, tudja ezt ő is, de azért elég ijesztő, amit csinál. Biztos, hogy akarom én ezt? Nagyon dühösnek látszik, én nem így képzeltem az elsőt.

Előttem állva látványosan dobja le magáról kabátját, majd gombolja ki ingjét. Végig engem néz, amitől csak még jobban zavarba jövök. Ebből nem lesz beszélgetés, nagyon nem. Lassítva magán, vállamra emeli kezét, majd végig szemeimbe nézve dönt le ágyára, csípőmre ülve. Már épp ellenkeztem volna, mikor megállva egy pillanatra, lenyugodni látszik. Dühös vonásai kisimulnak, semmiféle rosszindulat nincs benne. Lágyan ajkaimra hajol, majd egy rövid, forró csókot lehel rájuk. Nem fog bántani, vigyázni fog rám, érzem.

Felemelkedve rólam, felhúz ülő helyzetbe. Vetkőztetni kezd, amiben készségesen segítek. A kabátomat és a pólómat is pillanatok alatt a szoba egy-egy pontjába száműzi, majd visszadöntve, feljebb húz az ágyán a párnákig. Láthatóan nem bánja, ha nemigen csinálok semmit, ami nem is baj, mert még meglehetősen tapasztalatlan vagyok. A fejemet beborítja a rózsaszín köd, marhára nincs már kedvem beszélgetni sem. Ezt testem is bizonygatja, főleg odalent. Miközben a kicsi Kookie már éledezik, a szívem hevesen ver, az agyam leállni készül, én pedig csak várom a folytatást.  Eszébe ne jusson abbahagyni, amit csinál.

Még mindig csípőmön ülve hajol le nyakamhoz, amit enyhén szívogatni kezd, ahol csak éri. Először jobb oldalt, majd fel a fülemig, amit meg is harapdál. Jóleső sóhajok törnek fel belőlem, amiknek nem is állítok akadályt. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Szégyentelenül hallatom a hangomat, miközben kezeimet hajába simítom, amit cirógatni kezdek. Érzem, ahogy mindenhol forrósodom. Lassan kulcscsontomat kezdi apró, alig érezhető, mégis nagyon izgató harapásokkal, szívásokkal kényeztetni. Iszonyatosan jó, amit csinál. Csak sóhajtozok, egy-egy erősebb ingernél nyögök is egy aprót, ezzel hergelve Tae-t. Látszik rajta, hogy nagyon visszafogja magát, csak sajnos… ezt egyikünk sem szeretné. Kedves, hogy vigyáz rám, de nem egy kislány vagyok.

Ennek bizonyítására jobb kezem levezetem mellkasán és rásimítok a férfiasságára nadrágján keresztül. Aprót morran, majd felemelve fejét, tekintetével az enyémet keresi. Apró mosollyal egyenesedik ki, majd csatolja ki övét felettem tornyosulva. Izmos, nem is tudtam, hogy ennyire. Ajkait harapdálva rántja ki nadrágjából az övet, majd gombolja ki és rántja le a ruhadarabot. Ezt téve én is kezdenék vetkőzni, de megelőz. Rólam is leveszi a zavaró anyagot, én pedig csípőm emelésével segítek neki ebben.

~

Végül, éjjel elég sok mindent csináltunk. Azaz, elég sokféleképpen csináltuk. Nem bántam meg, hogy vele volt az első. De még nem tisztáztuk a dolgokat.

(Sziasztok! Ne hari, mert nem részleteztem a dolgot. Úgy volt tervezve, de ma nem olyan a hangulatom. Egész reggel ilyen volt, hogy én majd jól megírom, de végül írás közben nem nagyon jöttek vissza a már kigondolt jelenetek. :/ Ha majd visszajönnek, egy 12 – 03-as részben megírom az EGÉSZ esti eseménysorozatot, mert a fejemben van, erről álmodtam, de nem akar előjönni. De meg fogom írni. Addig is kitartást mindenkinek, és mivel reményeim szerint hét közben már hozom is a következő részt/a 18-as jelenetet, mindenkinek sok-sok erőt és kitartást kívánok mivel holnap hétfő. :D Köszi az olvasást és bocsesz az késő jelenetekért. )

12 - 01 Bangtan High School

Taehyung pov.

- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre, mit mondjak? Rá kellene kérdezni, hogy mi van közöttük.
 - Te beszélsz? Egész nap futottál utána, belékarolva jöttél be a terembe és ugrottál, akárhányszor elhívott valahova - kicsit dühösen ugyan, de a lehető legnyugodtabb hangnemben próbáltam beszélni vele. A sírógörcs kerülgeti valamiért. Még csak az kéne, hogy itt elsírja magát szegénykém. Nem bírnám ki, ha miattam pityeregne.

Válaszom hallatán meglepetten rám kapta tekintetét. Kicsit párásak a szemei, amitől szinte ragyognak. Istenem, ilyenkor úgy magam alá teperném, olyan kis imádnivaló.
- Ezt meg hogy érted? Mindösszesen kétszer hívott ma félre és egyszer sem ugrottam rögtön… Az elsőnél ott sem voltál… vagy… - hirtelen abbahagyta mondandóját, amit türelmesen hallgatok. A szívem mélyén iszonyatosan remélem, hogy van valami elfogadható magyarázata. Gondolkozott egy kicsit, majd mintha sápadtabb árnyalattal az arcán nézett rám döbbenten. - Csak nem voltál a terem előtt reggel? - ó, rátapintott a lényegre.
- De igen. És tudom, hogy meglepő, de követtelek is titeket. Hallottam ám, hogy mi történt - arcára enyhe meglepettség ült ki, amit szinte rögtön felváltott a számomra abszolút megmagyarázhatatlan öröm. Váratlanul a nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt. Mi a franc folyik itt?
- Hát nem nagyszerű? - most az lenne ilyen jó, hogy összejött az osztály leghülyébb libájával?
- Ugyan, mi lenne ezen a nagyszerű? Hogy volt képed igent mondani neki? - éreztem, ahogy megdermedt, majd lassan hátrébb araszolt épp annyira, hogy szemeimbe nézhessen, karjait még nyakamon pihentetve. Ismét - furcsa módon - nem olyan érzelmeket olvastam le róla, mint azt vártam. Zavart volt. Azt várta, majd örülök ennek az egésznek?
- Ezt hogy érted? A legnagyobb problémánk oldódik meg vele… - ja, értem én, szóval probléma, hogy veled szeretnék lenni. Kösz szépen. Ezek szerint ő nem úgy érez, ahogy én. - Azt hittem, azért bókoltál ma is Hea-nak, mert Dyul… - eddig bírtam. Amíg ki nem ejtette a nevét annak a szemétnek, addig még tűrtem. Egy mondatban hallani életem megrontójának nevét azééval, aki elveszi tőlem a személyt, aki tetszik… borzalmas. És pont ő mondta ki.

Kezemet a szájára tapasztottam, a másikkal pedig átkaroltam derekát és a falhoz nyomtam. Iszonyatosan dühös vagyok, legszívesebben most azonnal faképnél hagynám, de nem tehetem. Ha most itt hagyom, tényleg vége lesz mindennek. Nem engedhetem, hogy azok ketten elvegyék tőlem. Látszott rajta, nem tudja mire vélni a viselkedésemet. Nem baj, én sem értem az övét. Ha eddig nem úgy vette a jeleket, amiket küldtem, mint szerettem volna, akkor épp itt az ideje megmutatni, mit akarok tőle. Őt akarom. A testét, a szívét, az érzéseit. Mindenét.

Elemelem kezemet szája elől, de mielőtt megszólalhatna, ajkaira tapadok. A legszenvedélyesebbet kapja tőlem, amim van. Kicsit meg is döntöm a fejét, hogy még beljebb juthasson nyelvem. Egyáltalán nem ellenkezik, karjait csak erősebben fonja nyakam köré. De ennyi már közel sem lesz elég, hogy felfogja, csak az enyém. Magam mellett akarom tudni őt.

Tenyerem derekáról levezetem formás fenekére, amibe jólesően belemarkolok. Erre megugrik ugyan, de nem ellenkezik továbbra sem. Nem baj, ha nem nehezíti a dolgom. Másik kezemmel kicipzárazott kabátjába csúsztatom, majd pólóján keresztül simogatom. Ez a bolond még pulcsit sem vett fel. Hideg van idekint, érzem, ahogy egyre forrósodik a bőre. Tényleg meg fog fázni, ha kint maradunk.

Lassan elválok tőle, majd párás szemeibe nézek. Úgy ragyognak, az esti fényektől csak még elbűvölőbb. Arca kipirosodott, tincsei arcába lógnak, és hevesen kapkodja a levegőt. Imádom. 

- Gyere át hozzám ma estére.

(Sziasztok! Hát, megszületett a 12. rész első fele is. A második felét ma, legkésőbb holnapra hozom, Kook szemszögével. :D Remélem, teszik!)

11 Bangtan High School

Taehyung Pov.

A pofám leszakad. Azok után, amik velünk történtek, összejön Heajunggal? Pont azzal a LÁNNYAL? Egy percig sem kérdőjeleztem meg eddig, hogy ne lenne meleg, most viszont kezdhetek kételkedni. Nem érzem magam kifejezetten féltékeny típusnak, viszont ezt nem tudom lenyelni. Szétvet az ideg. Jó, azt konkrétan nem hallottam, hogy Hea szerelmet vallott volna, azt viszont még a vak is látta, ahogy pironkodva elhívja a terem bejáratától, Jungkook pedig szó nélkül követi. Nem is tudom, a kíváncsiságom miatt, vagy, mert már akkor rosszat sejtettem, utánuk mentem. Az udvaron szem elől veszítettem őket, de innen csak egy helyet nem lehet látni. A suli mögötti részhez lopakodtam, ahonnan már hangokat hallottam. Odaoldalazva a fal mentén kukucskáltam ki és hallgatóztam. Mindössze annyi jutott el a tudatomig, hogy a boldognak tűnő Jungkook épp beleegyezik valamibe, amit a fülig vörösödött Heajung vetett fel. Aztán Hea máris Kookie nyakába vetette magát, aki… beszarás, még viszonozta is az ölelést. Most mi másra gondoljak, mint szerelmi vallomásra?

A csengő hozta rám a frászt, miszerint indulni kell vissza a terembe. Ha ezek ketten meglátnak itt… Azonnal, mint egy őrült rohantam az épület felé, kettesével szedve a lépcsőfokokat, remélve, hogy nem láttak meg. Beérve a terembe, leültem, és vártam, hogy padtársam is beérjen. Nem kis meglepetésemre, még csak palástolni sem próbálta a kapcsolatát a lánnyal, egymásba karolva léptek be, mint egy szerelmes pár. Reméltem, van benne annyi, hogy legalább nem mutogatja itt előttem a szukáját, de még engem is bámult, miközben beléptek az ajtón. Heajung gyorsan eltűnt a képből, a barátnőjével kezdtek neki a trécselésnek. A figyelmemet jobban lekötötte a mellettem helyet foglaló áruló, aki iránt… tényleg éreztem valamit. Ó, ha tudná, mennyi mindent nem tettem meg, hogy el ne ijesszem. Már a mosdóban, a szobájában rámásztam volna, de nem tettem. Türelmes vagyok, ha róla van szó. Azaz, voltam. Jelenleg ránézni se bírok. Nem tudtam, de nagyon reméltem, hogy ő is érzett irántam valamit. Még hazudott is, nem meleg. Csak játszotta az eszem egész végig, röhögve rajtam és a nevetséges próbálkozásaimon. Ezt még megkeserülöd.

Egész napra csak egy konkrét tervem volt. Elkerülni őt. Amikor meghallottam a csengőt, már rohantam is ki a teremből, minél messzebb, hogy csak akkor jöjjek vissza, amikor becsengettek. Szünetek alatt csak mászkáltam a folyosókon és azon gondolkoztam, most mihez kezdjek. A dühömet lassan felváltotta a féltékenység és a bánat. Mégis, mit tett az a nőstény, hogy így eltekerte az én Kookiem fejét? Nem, nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem. Megküzdöttem érte, a figyelméért. Végre lépett is, amikor megcsókolt a múlt héten. Sokat csináltam már előtte, de az a csók volt a legjobbak legjobbika. Nem volt vérprofi, de a legédesebb volt, amit valaha éreztem. Intenzív, forró, érzéki volt. Állandóan érezni akarom.

Már jócskán a nap vége felé jártunk, mikor az utolsó előtti szünetben a teremben maradtam. Egyrészt, marhára untam a sétát, másrészt pedig beszélni akartam vele. Csak azt nem tudtam pontosan, miről. „Jungookie, nem úgy volt, hogy meleg vagy? Összejöttél azzal a nőstényördöggel?” Fogalmaztam magamban még pár nagyszerű kérdést, mikor váratlanul elém guggolt. Nem mertem a szemeibe nézni. Féltem, hogy lesajnáló, esetleg gúnyos arckifejezése lesz. Hogy majd a képembe vágja, nem kellek neki többet.

Nem is értem, miért gondoltam ezeket, ugyanis ráemelve a tekintetemet, végtelenül szomorú és bánatos szemei néztek vissza rám. Még sose láttam ilyennek. Mindig a boldog, kedves szemeit láttam, de most… mintha egy gyerek elveszítette volna a kedvenc játékát. Haha, de jó hasonlat. Pont így nézett ki.

Amikor pedig megkérdezte, miért kerülöm, kicsit bedühödtem. Mi az, hogy miért? Ja, hiszen nem is tudja, hogy láttam és hallottam is, mi történt ma reggel. Tovább akarja játszani az agyát? Hát, nagyon jó színész, az biztos. Már majdnem kimondtam, amit érzek, már majdnem kérdőre vontam, amikor is Heajung ismét félre hívta szerelmemet. Na, itt már tényleg nagyon dühös voltam. Hagyjuk a kérdőre vonást, egyértelmű, mi történik. Visszanézve rám kicsit megugrott, arcára a döbbenet és ijedtség ült ki. Nem tudom, mi lett vele hirtelen. Csak azt tudom, ha most kimegy innen, nem hagyom szó nélkül.

Kicsit hezitált ugyan, de felállt, és szukája után sietett ki a folyosóra. Azt hiszem, itt az ideje ellentervet kovácsolni. Nem hiszem, hogy Kookie-ra haragudnék, inkább arra a libára, aki elveszi tőlem. Talán még nem késő, még visszanyerhetem a szívét. Azzal nyilvánvalóan nem érek el semmit, hogy ugyanazt csinálom, mint az utóbbi egy hónapban. Az ide kevés. De ha ráugrom, sem lesz jobb. De… ott van az a lány. Ha bebizonyítom, hogy Hea is csak kihasználja, hogy ő nem is érez iránta olyan stabil érzelmeket, talán Jungkook is rájön, kivel jár jobban. Nem mondom, hogy zseniális terv, de egy próbát megér. Egy kis flörtölgetésbe senki nem halt még bele.

Utolsó óra után, az a boszorkány a pad előtt állva várta Kookiet, aki csak rámosolyogva tudatta vele, hogy pillanatok múlva indulhatnak, ki tudja hova, de együtt. A padon könyökölve szemérmetlenül bámultam ezt a… azaz, Heajungot, hátha a csöppnyi eszével rájön, őt nézem. Csalódtam is, meg örültem is, amikor végre valahára zavartan rám nézett. A leghamisabb mosolyomat elővéve villantottam rá fehér fogaimat, végig sötét szemeibe bámulva. Hát, azokban a szemekben sincs semmi. Üres, akár csak a feje.

Direkt megvártam, míg padtársam észreveszi a helyzetet. Amikor ő is realizálta, mennyire bámulom a rib… Hea-t, kapkodta köztünk a tekintetét. Az alkalmat kihasználva jegyeztem meg, milyen jól néz ma ki, fogyott-e, tetszik a szoknyája, stb. A lány totálisan elvörösödve birizgálta az egyik kócos hajából elkóborolt tincsét, Kook pedig teljesen összezavarodva nézett rám. Hupsz.

Pillanatnyi jókedvemet azonnal Dyul jelenléte rontotta el. Előttem, vészesen lassan sétálva vette szemügyre a dolgokat. Takarodjon már, van jobb dolgom is, mint pont vele foglalkozni. A jelenléte is felcsesz, ha csak megszólalni merészel, kitekerem a nyakát... Tekintete megállapodott a maga elé meredő, meglehetősen összetört Jungkookon. Magában mintha nevetett volna egy aprót, felém fordította a fejét, majd felhúzott szemöldökkel némán kuncogott egyet. Ha nem takarodik el azonnal, megölöm. Sajnos, nem ment el, hanem Kook mellé pattanva karolta át nyakánál, olyan közel férkőzve hozzá, hogy az már nekem volt zavaró. Kár, hogy nem borulhatok ki ezen, itt van még a fél osztály és Heajung. Hogy nekem ma semmi nem jön össze. 
- Süti, minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz - SÜTI? Lesütizte az én Kookiemat?
- Persze, minden oké - fordult felé padtársam, fene se tudja, milyen tekintettel.
- Mehetünk a szakkörre? Ha tudnád, egész nap erre vártam. Állnál nekem ma is modellt? - egy apró, tényleg csak egy másodpercre pillantott rám, majd vissza Kookra. Jah, bocs, te még rajzolgatod is őt. Fanatikus rohadék.
- Menjünk, de Heajung is jöhet? Ő is szeretne csatlakozni - úgy érzem, a nyakamon már kidagadt egy ér a dühtől. Egy pillanatra meg is feledkeztem a kiscsajról, aki azóta is engem stírölt. Magamra erőltettem egy gyenge mosolyt, majd felálltam az asztaltól és elviharoztam. Az a kis szuka még csatlakozik is Kookie szakköréhez. Pofám leszakad. Hogy alakulhatnak ilyen rosszul a dolgaim?

Hazaérve, levágtam a táskámat az ágyam mellé, amire rávetettem magam. Arcomat dörzsölve próbáltam továbbra is emésztgetni a mai napon történteket. Én nem értem, mi folyik itt. Azaz, pontosan tudom, de nem akarok tudomást venni a tényekről. Egy nap alatt, az elvileg meleg szerelmem összejött egy nyamvadt nősténnyel, ráadásul Dyul még mindig hajt rá, ő meg nem is ellenzi ezt. Nem úgy volt, hogy nem barátkoznak? Most mégis olyan kedves volt hozzá, mintha ő lenne a legjobb barátja. Akárhogy is gondolkozom, nem jut eszembe semmi magyarázat, ami egy kicsit is az ellen lenne, hogy azok ketten összejöttek, helyettem meg a mostoha testvérem lesz a legjobb barátja. Hát, ez nagyszerű.

Önmarcangolásomat a telefonom csörgése zavarta meg, mire kicsit felemelkedve az ágyról, megnéztem, ki hív. Szemeim kétszeresükre nőttek, majd már vettem is volna fel a telefont, mire észbe kaptam… Jungkook az, vele meg most nem vagyok kifejezettem jóban. Kinyomva a készüléket dobtam azt félre, hogy visszadőlve temessem arcomat a párnámba. Nem sok időbe telt, mire megint csörögni kezdett. Nem nyomom már ki, majd ráun. A csörgés abba is maradt, de nem sokra rá ismét elindult. Majd megint és megint és megint. Na jó, ez rettenetesen idegesítő. Már nyúltam érte, fel is vettem, beleszóltam, de… mit ad isten, addigra letette. Na ne szórakozz velem. Én aztán nem hívom fel megint, az biztos. Lecsukva a telómat, meg is rezzent. Üzenetem jött. Ha már nálam van, akár meg is nézhetném.

"Nem tudom, hol laksz, szóval ide tudnál jönni a házunkhoz? Nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk. Kint várlak.

-Jungkook"

Ó, hát hogyne drága, hogyne. Nincs mit beszélnünk. Visszafekve, vártam a csodát, hogy megint rám ír, hogy „Mindegy, hagyjuk.” vagy bármi, ami arra utal, hogy a kinti rohadt hidegben nem vár rám tovább. Nincs értelme. Nincs már pénz a telómon, ha akarnék se tudnék visszaírni, hogy takarodjon befele, mielőtt megfázik. A sok kis percből, amíg erre vártam, lassan negyed, majd fél óra lett, mire végre felkeltem. Nem lehet igaz, mi van, ha azóta is ott vár és didereg? Még csak az kéne, hogy megfázzon. Haragszom rá, persze, de rosszat nem kívánok neki. Így is hiányzott egy hétig.

Magamra kapva valami ruhát, már loholtam is ki az utcára, hátha még kint van. Nem tudom, mit mondhatnék neki, csak abban reménykedem, hogy ő fog beszélni. Nekem ehhez most nincs kapacitásom. Befordulva az utcájukra, látom, hogy ott kuporog a bejáratnál, a telefonját nézegetve. Egek, ez a barom. Meddig várt volna itt, ha nem jövök ide?

Meglátva engem, a falnak támaszkodva feltápászkodott, míg én lassan odagyalogoltam. Kíváncsi vagyok, mit akar majd mondani. A legrosszabbra számítok. Alig egy méterre megállok tőle. Meglepetésemre, majdhogynem sírhatnékja van. Azt hittem, dühös lesz, vagy valami. Ennyi bánatot még nem láttam rajta. Jó pár perce csak állunk egymással szemben, zsebre dugott kezekkel. Még csak nem is köszöntünk egymásnak, semmit sem mondtunk. Ő is csak néz engem, én sem teszek másképp. Annyira megviselt ábrázata van, hogy már kezdem sajnálni, holott szerintem itt én vagyok az áldozat. Mardos a kíváncsiság, így megszólalok végre.
- Mit szeretnél? - kérdezem tőle a legérzelemmentesebb hangszínemmel, amim csak van. Ajkai elnyílnak egymástól, már tényleg a sírás határán van, mire el is kapja rólam a tekintetét. A földet elemezi, miközben szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében. Most kifogást próbál keresni? Sajnálom, de nem fog menni.
- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre mit mondjak?

10 Bangtan High School

Habár haza mindig Tae kísér, reggelente egyedül megyek suliba. Mire beérek, ő már ott szokott ülni, hogy a leckéjét írja. Szerinte, reggel jobban fog az agya, mint este… Mondjuk, ezzel nem tudok vitatkozni, legalább van egy biztosíték, miszerint van agya. A tananyagot tényleg jól tudja mindig, és a leckéje is hibátlan, de még annyira nem érett, hogy valóban azt mondjam róla, hogy van neki.

A mai reggel valamiért más volt, mint a megszokottak. Amikor reggel beérek, Tae mindig ott ül középen és írja a leckét, hátul 4-5 lány sutyorog, míg még körülbelül 2 diák lézeng a teremben. Ma viszont, belépve a terembe, padtársamat sehol nem láttam. Lehet, csak kiment a mosdóba. Ebben a hitben indultam ki én is, de nem jutottam messzire. Kilépve a teremből, gyakorlatilag beleütköztem Heajungba. Ha jól tudom, neki kellett elülnie Taehyung mellől év elején. Azóta gyakran pillant rám. Remélem, nem haragszik.
- Szia, Heajung! Ne haragudj, sietek - léptem is volna, hogy kikerüljem, de elém lépett. Ezt megismételtük még párszor, mire kezdtem megelégelni a dolgot. - Kiengednél?
- Jungkook, beszélhetnénk egy percre? - fejével biccentett egyet a folyosó ellenkező irányába. Ötletem sincs, ugyan miről szeretne velem beszélni, de nem tűnik dühösnek. Sőt, épp ellenkezőleg, elég bátortalannak. Alig néz rám, inkább a földet vagy a falat figyeli.

Elindult a folyosón, én meg szó nélkül követtem. Nincs semmi fontos dolgom, leszámítva a mai angol témazárót, de az a negyedik órában lesz, és amúgy is megtanultam már, amit csak tudtam. Heajung lefelé menet a lépcsőn, hátrafordult, de amit találkozott tekintetünk, ismét maga elé nézett, behúzott nyakkal. Nem tudom, mi baja van.

Egyenesen a suli mögé vitt, majd pár pillanatnyi hezitálás után felém fordult, arcára a bátorság legapróbb jeleit erőltetve, kipirult arccal. Most, hogy belegondolok, mintha pár könyvben olvastam volna, mi szokott történni ilyenkor ilyen helyeken. Mi… csak nem?

- Jungkook - jaj, ne, ha ez egy szerelmi vallomás, akkor most végleg megutáltatom magam egy osztálytársammal. Mit fognak gondolni rólam a többiek? Hea nagyon szép, okos lány, ha egy fiú kikosarazza, ki tudja, az mennyit árt az önbizalmának. Ezt nem tehetem egyikünkkel sem. - Én… szóval… - annyira nehezen szedte össze a szavait, látszik, hogy zavarban van. Fogalmam sincs, mit csináljak. Nem akarok megbántani senkit. Ha járni kezdenék vele, Tae-t bántanám meg, valamint semmi esélye a kapcsolatunknak, mivel lány. Ha meg elutasítom, őt bántom meg. Tényleg, mi lenne, ha belemennék, hogy utána rájöjjön, nem illünk össze? Ezaz, Kook, egy zseni vagy! - nekem… nekem tetszik Dong-yul - szóval, annyit kell tennem, hogy elf… tessék? Dyul? Ez most komoly? - Te egy szakkörre jársz vele és kedvel téged, szóval… arra gondoltam, adhatnál tanácsot, vagy valami - várjunk. Ha ez a lány összejönne Tae mostohatestvérével, megszűnne a legnagyobb problémánk. Ez nem is rossz terv. Csak össze kell hoznom Heajungot Dyullal és bumm. Most jöhet a kivitelezés. Valahogy.
- Hm. Szerintem, megoldható - mosolyogtam rá biztatóan, mire szemei felcsillantak az örömtől, majd a nyakamba ugrott. Elég váratlan volt, azért nem a világot váltom meg, vagy ilyesmi. Természetesen viszonoztam ölelését, de azért örültem volna, ha nem tart tíz másodpercnél tovább.
- Tényleg? Komolyan? Úristen, köszönöm! - ugrált örömében tapsikolva. A lányok tényleg nagyon furcsák. A csengő megszólalt, szóval elindultunk vissza a terembe. Hea végig belém karolva ugrált örömtől ragyogó arccal, én meg kicsit kelletlenül ugyan, de tűrtem. Végül is, most egész jó kedvem lett.

Belépve a terembe, Taehyung már ott ült a helyén, mint minden reggel. Nem tűnt túl boldognak, sőt, úgy festett, mint aki most futotta le a maratont. Amint átléptük a nem létező küszöböt, Heajung elengedve engem szaladt padtársához, hogy azonnal vihogva elmesélje neki, mit beszéltünk. Leültem a helyemre, köszönve barátomnak, ő meg valami morgásfélét produkálva elfordult. Mi van vele? Bal lábbal kelt?

Na jó. Elegem van. Ez a barom egész nap hozzám se szólt, szinte rám sem nézett, semmire sem reagált és feltűnően került. Ahova mentem, onnan azonnal elviharzott, ha hozzá szóltam, morgott valamit majd rám se hederített, ha rá néztem és épp ő is nézett, elkapta a tekintetét és totál rám se bagózott utána minimum egy óráig. A dolgozat közben sem segített, pedig angolon szokott. Tudja, mennyire nem erősségem a nyelv. A legviccesebb, hogy fogalmam sincs, miért. Nem rémlik, hogy ártottam volna neki, szóval azt sem tudom, mit csináljak. Elkezdtem hozzá beszélni, de semmi. Már mindent megpróbáltam. Komolyan fontolóra vettem, hogy odamegyek Dyulhoz beszélgetni, hátha arra reagál valamit, mikor az egyik szünetben mellettem maradt a helyén. Ezelőtt minden csengetéskor eltűnt a terem közeléből, majd óra előtt visszajött. Most viszont itt maradt. Kíváncsian figyeltem, mit csinál még itt, ha már így figyelmen kívül hagy egész nap, de csak ült és nézett üresen a semmibe maga elé. Kihasználva az alkalmat, elé guggoltam, majd a padjára támaszkodva kerestem tekintetét. Nagy nehezen meg is találtam, ugyanis végre rám emelte tekintetét, de semmit nem láttam benne, ami eddig biztosan ott volt. Semmi csillogás, érdeklődés, bármi.
- Taehyung, mi történt, mi a baj? Egész nap kerülsz, és meg sem mondod, miért? - kérdeztem szomorúan. Eddig talán szomorú arckifejezése abszolút érzelemmentessé vált, ami nagyon megijesztett. Valami biztosan történt, érzem.

Már épp szóra nyitotta a száját, mikor Heajung odasétált hozzám és megkocogtatva a vállamat hívott félre. Ráemelve tekintetem kértem még egy percet, de amit Taera néztem, hátrahőköltem. Szép, sima arca dühöt és fájdalmat tükrözött, amit nem tudtam mire vélni és eléggé meg is lepett. Ajkait összezárva meredt rám összeráncolt szemöldökkel. Elszalasztottam a lehetőségemet, már nem fog beszélni, sőt, fel is dühítettem. Nem is kicsit. Nagyszerű. Felhagyva a dologgal mentem ki a folyosóra Hea-hoz, hogy megbeszélhessük a részleteket.

Végül annyiban maradtunk, hogy csatlakozik ő is a szakkörünkhöz, én meg majd próbálom minél többször bevonni őt is a Dyullal való beszélgetésünkbe. Emellett elmondtam neki majdnem mindent, amit tudok. Leszámítva azt, hogy jelenleg rám hajt. A legjobb az lenne, ha Tae kicsit vele foglalkoza, hátha Dong-yul kicsit próbálkozik Hea-nál, de nem akarnám Taehyungot ebbe belerángatni. Még a végén tényleg megtetszik neki Heajung, akkor mihez kezdenék?

(Sziasztok! Sajnálom a későbbi részt. Már említettem, hogy csak a tizedik részig hoznám naponta a részeket, szóval innentől kezdve várni kell majd kicsit többet rájuk. Bocsánat is miatta. Lezárták a félévet, újra tanulni kell. :)
Köszönök minden kommentet és biztatást, és hogy ennyien olvastok. Jól esik a támogatás! <3)

9 Bangtan High School

- HAPCI! - tüsszentettem ma már sokadjára, az ágyban fekve, pizsamában, szerda reggel fél 10 körül. Rettenetesen fáj a fejem, a torkom, az orrom pedig annyira szúr valahol belül, hogy néha a szemem is bekönnyezik tőle. Borzasztó érzés betegnek lenni, főleg, hogy még csak ősz van. A suli alig egy hónapja kezdődött, pontosabban 3 és fél hete, én meg már most lebetegedtem. Jó lenne nem lerontani az átlagomat már az elején.

Anyukám kedves mosollyal és újabb adag gyógyszerekkel lépett be az ajtón, hogy az ágyam szélére ülve, kezét homlokomra tapasztva ellenőrizze, hat-e egyáltalán az a fránya lázcsillapító. Az elmúlt órákban semmi javulásra utaló jelet nem tapasztaltam a hülye gyógyszerek bevétele után sem. Erre jó az orvostudomány, meg a hasztalan gyógyszereik…
- Jobban vagy, kincsem? - édesanyám csillogó szemekkel keresi tekintetem, amit hamar meg is talál. Legmeggyőzőbb mosolyomat magamra erőltetve nézek íriszeibe, bólintva egyet. Anyukám szép nő, körülbelül egyforma magasak vagyunk, viszont neki az én barna hajammal ellentétben dús fekete tincsei vannak és jóval fehérebb bőre. Arcunk nagyon hasonlít, amit gyakran meg is jegyeznek az emberek. Külsőre maximálisan rá ütöttem, szerintem belül is. - Vedd be, kicsim, a gyógyszereket, azok nélkül biztosan nem leszel jobban - mosolya azonnal lehervad, helyette az aggódó anyuka arcát ölti magára. Nem, mintha nem lenne az.

Számat húzogatva nyelem le az adott gyógyszereket egy pohár vízzel. Nem hiszem, hogy segíteni fognak, eddig se tették. De már csak anyukám kedvéért, megteszem, amit kér tőlem. 
- Kérsz valami? Szükséged van valamire? Ennivaló, innivaló, még egy takaró? Esetleg bekapcsoljam a tévét? - annyira kedves és gondoskodó. Én is ilyen anyukát szánok a gyermekeimnek.

Haha, jó vicc. Meleg vagyok.

Akaratlanul is eszembe jut Taehyung, akivel az utóbbi 3 hétben rengeteg időt együtt töltöttem. Minden nap hazakísért, mivel ugyanerre lakik, csak kicsit messzebb, ráadásul… az első alkalom óta, minden nap egy puszival köszönünk el. Sajnos, nem szájra, csak arcra… Érdekes, ő már járt nálam háromszor is, de én még csak a házukat sem láttam. Nem is baj, amikor csak lehet, kerülöm Dyul társaságát. Azért érdekelne, milyen a szobája…

Dong-yullal még mindig nem ápolok normális kapcsolatot. Mondjuk, nem is szabadna és nem is szeretnék. Az első másfél héten furcsábban viselkedett, mint az utóbbi időben, de legalább kezd úgy tűnni egy egészen kicsit, hogy felad ezzel a dologgal. Vagy csak szövi a terveit, nem tudom.

Anyukám, végül bekapcsolva a tévét, kiment a szobámból és becsukta az ajtót. Harmadik napja vagyok a szoba rabja, alig keltem ki az ágyból. Csak vécére járok ki, addig meg idebent alszom, eszem vagy egyéb rettentően izgalmas elfoglaltságokkal pihentetem magam, hogy mihamarabb bepótolhassam a lemaradásom. Azon kevés diákok közé tartozom, akik leckét is csinálnak, és szoktak tanulni néha. Bár, nekem azt sem nagyon kell, megjegyzek szinte mindent, ami az órán elhangzik.

Nem is tudom, mikor aludtam el, de arra keltem, hogy nyílik az ajtóm. Nem akartam, hogy bárki is megzavarjon, szóval úgy tettem, mint aki alszik. Hátha kimegy az illető.
- Még alszik, szóval ne keltsd fel, ha lehet. Ha gondolod, nézz tévét, vagy foglald el magad, csendben - hallom meg anyukám kedvesen csengő hangját.
- Igenis, asszonyom - padtársam mély és férfias hangját felismerve dermedek kővé. Úristen, itt van a szobámban! Én meg ilyen állapotban vagyok. Mennyire nézhetek ki szánalmasan?

Ha jól érzékeltem, anyukám becsukva az ajtót, el is ment. Taehyung alig hallhatóan az íróasztalhoz sétált, majd leült elé a székre. Nézelődött, hallottam, ahogy motoszkál. De nem baj, ha csendben marad, az nekem kedvez. Fáradt vagyok, szeretnék tovább aludni. Remélem, sikerül is ez a tervem, mert jelenléte általában csak a szívem egyenetlen dobogását eredményezi.

Jó pár perc múlva, talán fél óra is eltelt már, mikor épp félálomban voltam, az ágyam besüppedt mellettem. A meglepődöttségtől alig észrevehetően megrándult az arcom. Elég váratlan volt, nem is tudtam hirtelen, mi történik, de azért se nyitottam ki a szemeim. Most komolyan, be akar feküdni mellém? Éreztem, ahogy arcom enyhén elvörösödik. Próbáltam nyugton maradni, egyenletesen lélegezni, hogy ne jöjjön rá, ébren vagyok. Ah, de jó lenne, ha aludnék.

Egy jó ideig mozdulatlanul csak ült ott, én meg marhára úgy éreztem, hogy engem bámul. Na, így próbálj aludni, Jeon Jungkook… Ismételten a frászt hozta rám egy váratlan mozdulattal, mikor is a másodperc törtrésze alatt arcomhoz hajolt, így megéreztem bőrömön, amint kifújja orrán a levegőt. Nem tudom, hogy a közelségétől vagy a váratlan mozdulatsorától fog végül elvinni a szívroham, de az biztos, hogy a sírba visz. Megint egy jó pár pillanat telik el bármiféle rezzenés nélkül. Most már végképp nem fogok „felébredni”, ez így is elég kellemetlen helyzet.

Arcom egyre forrósodik, a szívem hevesen ver, lassan pedig izzadni is kezdek. Nem tudom, lehet, ez a betegségemtől is van, de a mellkasomban érzek némi bizsergést. Talán, lehetséges, egy egészen picit… izgatott vagyok. Érdekel, mit akar csinálni. Résnyire kinyitom szemeimet, hogy lássam, mennyire van közel. A látványtól majdnem hátra is ugranék, ha nem aludnék, elméletileg. Immár barnára festett hajú barátom alig két centire, szinte csukott szemekkel közelít felém kimért lassúsággal. Pontosabban, az ajkaim felé. Úristen, erre nem vagyok kész! Azóta, egyszer sem csókolt meg… a számon, legalábbis.

De ki is lennék én, ha nem adnék hangot gondolataimnak? Mintha csak nem jutna el a tudatomig az az apró és egyértelmű tény, hogy van hallása, nyögtem egy egészen aprót. Szemei azonnal kipattantak és fel is ugrott zavarában, majd, mikor realizálta, hogy én még békésen „alszom”, hatalmas sóhaj kíséretében ült vissza a székbe. Nem bírtam ki, muszáj volt megszólalnom.

- Ne emészd magad, egy beteg lesmárolása amúgy sem a legjobb ötlet - szinte hallottam, ahogy megfagy ereiben a vér. Szegény… de megérdemli. Mindig zavarba hoz, ideje végre visszavágni.
- Te… ébren vagy? - a hangja alig érezhetően megremegett, mire végre felültem, hogy rá nézhessek. Mély döbbenet ült ki arcára, aminek hatására kicsit el is kuncogtam magam. Egy igazi bunkó vagyok, de akkor ő is az.
- Igen, mivel valaki felébresztett - jelentőségteljesen néztem rá, majd ismét elkuncogtam magam. Arckifejezését látva, megeresztettem egy apró sóhajt. Nagyon meg lehet ijedve, én meg csak rontok a helyzeten. - Mi szél hozott? - kérdezem, kedves mosolyt öltve magamra. Ő is megenyhült kicsit, majd földre hajított táskáját magához emelve vesz elő egy csomó papírt.
- Elhoztam a leckét és a pótolni valót. Ja, és jövő héten angol témazáró - kacsintott rám immár vigyorogva. A fenébe! Tudja, hogy azon tantárgyak közé tartozik, amik számomra érthetetlenek. Ráadásul, ezen a héten nem megyek be és eleve nem értem az anyagot. Imádom, hogy csak egy hónapja van suli, de már most elég rosszul állok.
- Ne aggódj, majd korrepetállak - kacsint felém. Akaratlanul is mosoly húzódik arcomra. Miért is ne? Taehyung nagyon jó angolból. - Akár most azonnal. Így több időd lesz készülni rá - csillannak fel szemei zseniális ötlete miatt. Végül is, jobban érzem magam, mióta itt van. Így meg csak többet lesz velem, és az anyagot is megtanuljuk. Nem rossz üzlet.

Előszedte angol cuccát, így én is előkotortam az enyémet. Míg másoltam a jegyzeteit, magyarázta a nyelvtant. Idő közben egyre közelebb húzódott hozzám. Bal oldalamon ült, de a felőlem lévő keze már másik oldalamon, a derekamon pihent.  Nem telt sok időbe, mire már nem az anyagra koncentráltam. Mondjuk, szerintem, ő sem. Összevissza dadogott mindenfélét, közben arcomat pásztázta. Cseppet sem zavaró az ilyen.

Lassan elhalkult, mire rá emeltem a tekintetem. Ajkaimat nézte, közben derekamon pihenő keze simogatni kezdett. Közelebb hajolt, mire a szívem kihagyott egy ütemet, majd heves dobogásba kezdett. Olyan rég éreztem már a csókját, hogy vágyakozom utána. Ez normális? Gyakorlatilag, a legjobb barátom, a padtársam. Nem is meleg, mégis, már… megcsókolt, és szájra puszit is adott és minden egyes nap megpuszil. Nem mintha bánnám a dolgot, de örülnék valami egyértelmű jelnek, vagy valami.

Perceken át csak néztük egymást, ez alatt szívverésem nem lassult, a keze sem állt meg. Nem történt semmi, nem mozdult senki. Hirtelen hajolt sokkal közelebb, mire szemeim kitágultak, de igazán nagy meglepetésemre, nem ajkaimra hajolt, hanem arcomra adott egy érzéki, forró puszit. Eddig is zavarban voltam, ezután már viszont nem tudtam, mit gondoljak. Eláshatom magam, úgy érzem. 
- Be akartam pótolni a mait - mosolyodott el perverzül.
- Értem. És az utóbbi kétnapi adagom merre találom? - vigyorogtam. Szemei nagyot csillantak, fél méteres szája még szélesebbre húzódott, majd ismét arcomhoz hajolt. Ezúttal a másik oldalra adott soha nem tapasztalt, érzéki puszit. Arcomon érezve, hogy milyen forró, dús ajkai vannak, iszonyatosan reméltem, hogy a harmadikat már a számra adja. Ismét szembe fordulva velem fúrta tekintetét enyémbe, hogy pillanatokkal később félig lehunyt szemekkel közelítsen felém ismét. A hangok eltompultak körülöttem, levegőt is alig mertem venni. Szemeimet behunyva vártam a csodát, mire meg is érzem… a homlokomon. Szemeim kipattantak, de nem mozdultam, nem is tudom, vagy a döbbenettől, vagy a félelemtől, hogy abbahagyja. A puszi közben kezeit arcomra emelte, lágyan simogatva. Ez rendes tőle, de nem ezt vártam. Lassan elhajolva tőlem, lágy mosollyal nézett ismét rám, de én komoly arccal néztem vissza rá. Ezt nem gondolhatta komolyan. - Taehyung.
- Igen? - szabad kezemet az arcomat tartó csuklójára vezettem, majd hezitálás nélkül ajkaira tapadtam. Nem hiszem, hogy az ő bűnei mellett ez akkora vétek lenne.

Érezhetően belemosolygott a csókba, de nem távolodott el, sőt, intenzívebbre vette a dolgot. Olyannyira, hogy másik kezét tarkómra csúsztatta, úgy tartva, mintha én akarnám elengedni őt. Pedig az biztos, hogy előbb ő fogja feladni. Eleinte csak szendén mozgattuk ajkainkat, de hamar átcsapott valami vadabb, éhesebb dologba ez az egész. Már alsó ajkamat harapdálta, mikor odalent valami beindult bennem. Ajjaj, csak rá ne jöjjön.

Irulva-pirulva kezdtem elfáradni, de ő ennek jelét sem mutatta. Nyelvemmel játszott, mikor rájött, kéne nekem egy kis pihenő. Elengedni nem akartam, azt sem, hogy abbahagyja, csak kicsit élvezni akartam a nyugalom adta pár percemet, amit kaphattam. Felfogva, mit szeretnék, hagyta nyelvemet. Így viszont sajátját torkomig eresztve térképezte fel a számat. Mondanom sem kell, iszonyatosan élveztem.

Miután ismét egymás ízlelőszervével voltunk elfoglalva, lassan eldöntött az ágyamon, ajkaimat el nem eresztve. Már jó ideje csókolóztunk, de ugyanolyan hevesen és forrón, mint az elején. Hogy van benne ennyi energia?

Kezét pólóm alá csúsztatta és hideg kezével simogatott, mint a múltkor. Nem bánnám, ha megint eljutnánk odáig. Akár még tovább is. Úgy érzem, teljes szívemből szeretem őt… Vicces, még alig ismerem.

Ironikus és felettébb bosszantó módon, ismét egy családtagom zavart meg minket. Miket is gondoltam, nem voltunk egyedül a házban! Te jó ég, ez rosszabbul is végződhetett volna…

Anyukám zavart meg, és HATALMAS szerencsénkre, nem nyitott be hozzánk, csak az ajtó előtt beszélt, még csak nem is nekünk. Apukámnak mesélt valamit az ajtóm előtt elsétálva. De örülök, hogy nem lett kellemetlenebb a dolgok vége.

Mivel úgy tűnt, mindkettőnket megijesztett a dolog, lepattant rólam, majd visszaült a székre.
- Ez meleg volt - mondta, nagyokat sóhajtozva. Én is ezt tettem, ez nem semmi csók volt. Az órára pillantva rájövök, hogy majd fél órája el kellett volna indulnia. Állítása szerint apukája mindig megdorgálja, ha elkésik otthonról. Azaz, nevelőapukája. Bezzeg, ha Dyul késik, nem is érdekli… Sajnálom is emiatt.

Taehyung elment, én pedig elpakoltam a tananyagot. Nem mondom, hogy megértettem az angolt. Az anyag eleje már megy, de… valahogy utána elvesztettem a fonalat.

Lefekvéskor is csak rajta és a ma történteken gondolkoztam. Hogy születhetett ilyen isteni illattal és ajkakkal? Remélem, másban is ilyen jó. De lesz még alkalma bizonyítani, azt hiszem.

(Sziasztok! Bocsi, hogy tegnap nem volt rész de lebetegedtem, és nem éreztem, hogy a fic meghozza a kellő hatást. Még most sem, de higgyétek el, így is jobb, mint tegnap. És hosszabb is. :D Kb. 10. részig szeretnék naponta tartalmat megosztani itt, utána -mivel már ficiket is tevzezek és van is egy másik folyamatban- már nem jön sajnos napi tartalom. Sokan bzztattok facebookon amiért még egyszer hatalmas KÖSZI mindenkinek, imádlak titeket, aranyosak vagytok, hogy így biztattok! <3 Igyekszem minél jobb történetet hozni, de nem ígérem, hogy mindenki elégedett lesz vele. :( Addig is jó olvasást, itt a kilencedik! )