13 Bangtan High School

Nem is tudom, mire ébredek. Az ágy nagyon puha, meleg, kellemes itt feküdni. Minden olyan tökéletesnek és gondtalannak tűnik. Jó a közérzetem, belül apró bizsergést érzek. Alig nyitom ki résnyire a szemeim, hirtelen villan be a tegnap este. Arcomba a másodperc törtrésze alatt szökik a jól ismert forróság, amint szembesülök a ténnyel, hogy hoppá: már nem vagyok szűz. És akinek ezt köszönhetem, épp hátulról öleli át derekamat, halkan, egyenletesen szuszogva. Hasamban kellemes, mégis szorító nyomást érzek, ami tökéletes egy… reggeli merevedéshez? Na ne már. Most mi a fenét csináljak?

Szerelmem ölelő karjaiból csöndben próbálok kimászni, ami meglepően könnyen megy. Mintha fejbe vágták volna, úgy alszik. Gyorsan felkapom a földről a nadrágomat, majd alsómat kezdem keresgélni. Miután vagy 5 percig keresem, úgy döntök, nem ezzel kéne most foglalkoznom. Halkan kinyitom az ajtót, majd nadrágomat fölkapva sietek ki a szobából. Merre lehet a mosdó?

A kis folyosón 3 ajtó van. Taehyungé, Dyulé és nagy valószínűséggel a WC-é. Gyorsan odasietek, majd résnyire nyitva az ajtót realizálom, miszerint megtaláltam, amit kerestem. Becsukva magam mögött a falapot, neki is kezdek a problémám elhárításának.

Kezemet levezetem férfiasságomra, és a tegnap estére, valamint Tae arcára gondolva válok egyre keményebbé, sóhajaim is erősödnek. Nem kell sokat bajlódnom, hamar el is élvezek egy halkabb nyögés kíséretében. Ezt mind Taehyung hozza ki belőlem?

Letörölgetve magamat, indulok vissza a szobába. A ház még mindig teljesen üresnek tűnik. Kíváncsi lennék azért, hogy hol lehet a családja. Ha ekkora épületben élnék, ki se mozdulnék egész nap. Halkan nyitva az ajtót, iszonyatosan remélem, hogy Tae még alszik. Félve nézek az ágy irányába, ahol a fekvő, mozdulatlan test adja tudtomra a helyzetet. Még mindig nem ébredt fel, pedig délelőtt tíz óra van. Ő talán jobban kifáradt az éjjel, pedig én sem panaszkodhatok.

Egyáltalán nem fáj semmim, ahhoz képest, hogy mennyire türelmetlenek voltunk mind a ketten. Örülök, hogy vigyázott rám. Tökéletes volt. De még mindig nem tudom, miért történt. Egyértelműen nem stimmel valami. Azt mondta, hallotta, amit Heajunggal beszéltünk... akkor miért nem tűnt boldognak? Nem értem. Ezzel megoldódna szinte minden problémánk! Lehet, hogy mégis Hea tetszik neki? Vagy... Dyul? Úristen, erre gondolnom sem szabad. Hiszen, testvérek, vagy mik... 

Gondolkodásomat szerelmem nyöszörgő hangja töri meg. Ijedten kapom ismét felé a tekintetem és jövök rá, hogy még mindig az ajtóban állva bámulok ki a fejemből. Hirtelen azt sem tudom, mit csináljak. Kapjam le a nadrágomat és ugorjak be mellé, vagy mi? Hiszen az sem biztos, hogy felébredt. Egek, de bonyolult egy ilyen helyzet.

Kapkodom a fejem a szoba egyik pontjából a másikba, úgy döntök, inkább megnyugszom, és itt álldogálok tovább. Ha fel is ébred, csak megmondom neki az igazat, miszerint csak kisurrantam a mosdóba. Szívem kezd kicsit egyenletesebb tempóban verni, pár rövid pillanatig. Ugyanis, Taehyung fáradt, kómás arcát meglátva azonnal hevesebben dobog. Nem csak azért, mert oda vagyok érte, hanem mert… ez egy új arca. Egy baromi aranyos, egyben cuki és vicces arca. Szinte látom, ahogy tisztul előtte a látkép, körbenézve a szobában pedig mély gondolkodásba esik. Vagy épp üres a feje, ki tudja, bármit ki lehet nézni ebből.

Miután végre az értelem, a felismerés is megcsillan íriszeiben, egyenesbe rántja magát és komoly arcát felvéve vizslat. Én meg itt állok, fél pucéran. Egy szál nadrágban. Egy mozgalmas éjszaka után, amit kettesben töltöttünk. Mintha csak most jutna eszembe a tegnap este, úgy vág fejbe minden emlék és a jelenlegi helyzet. Nem hiszem el, hogy egy fél perce ébredt Taehyungnak hamarabb esik le, mint nekem.

- Meg kéne beszélnünk pár dolgot - mondja halál komoly arccal, ami a frászt hozza rám. Megbánta volna? Ha most elutasít, egy világ törik össze bennem. De végre tisztázhatjuk a dolgokat. Aprót bólintva foglalok helyet mellette a még mindig nevetségesen bazinagy ágyon, míg ő felhúzza alsóját. Persze, az övé az megvan.
- Szerintem, valaki valamit félreértett. Vagy csak nem tud valamit - emelem rá tekintetem, amit viszonoz is. - Áruld már el nekem, hogy mi a baj. Azt mondtad, hallottad, mit beszéltünk Heajunggal. Ez ellenedre lenne? - mint aki egy cirkuszi majmot lát, úgy néz rám. Ez eléggé meglep.
- Hát hogy ne lenne ellenemre? Kookie, felfogtad, hogy a tegnap este miért történt? - bizonytalanul megrázom a fejem, erre összeszorítva a szemeit, fejét fogva dől hátra az ágyán. Most miért ilyen lekezelő? Ki értené ezt meg? - Azért, mert szeretlek. Érted? Odáig vagyok érted. Úgy tűnik, nem vetted a jeleket, amiket küldtem, de így, gondoltam, megérted. Mondjuk, jobb kimondani. Az biztosabb - szavai hallatán szívem erőset dobbant. Szeret engem. Akkor nem Hea-t, és nyilván nem is Dyult. Nem is értem, hogy fordult meg ez a hülyeség a fejemben.
- De akkor mi a probléma? Én is így érzek, ezért is nem értem, miért gond, amit Hea-val megbeszéltünk - felém fordítva fejét, összeráncolt szemöldökkel mered rám. Lehet, itt van valami félreértés? Feltámaszkodva ül fel velem szembe fordulva, értetlenül vizslatva arcomat. Mi van, ha… esetleg… - Taehyung. Mondd, mit hallottál, mit beszéltünk Hea-val? - kérdésemre elkapja rólam tekintetét, nagyon agyalva valamin, végül visszafordul felém.
- Hát… Hogy te meg Hea… hogy izé… beleegyeztél a... hogy... - sejtettem. Ha az egész beszélgetést hallotta volna, ez tuti nem történik meg. Nem túlzok, ha azt mondom, nagyon elszomorít a tény, hogy egy félreértés miatt... egy hülyeség miatt vette rá magát, hogy úgy érjen hozzám, azt csinálja velem, amit múlt éjjel. A szüzességem elvesztése egy félreértés szüleménye volt. Ideje tisztázni a dolgot.
- Heajung elmondta, hogy szerelmes Dong-yulba. Megkért, hogy segítsek neki, én pedig belementem. Gondolom, ezt nem hallottad - eléggé összetörve közlöm vele ezt, mire elsápad és percekig meg se szólal. Egy kicsit jó lenne most egyedül lenni megemészteni ezt az egészet.

Lassan felálltam és szedegetni kezdtem a cuccaimat. A probléma csak az, hogy a gatyám még mindig valahol máshol van, és nem tudom, hol. Miután mindenem meglett, a kérdéses ruhaneműt még mindig nem pillantottam meg semerre, így vettem a bátorságot, és a zavart, lefagyott Taehyungra néztem.
- Izé… nem láttad az alsómat? - ha eddig nem volt ciki a helyzet, én most biztosan azzá tettem. Tae mintha most ocsúdott volna fel a sokkból, rám emeli tekintetét, és zavartan méreget.
- Minek az? Elmennél? - halvány mosolyt vélek felfedezni ajkai szélén, de ez nem vidít fel. Miért csak akkor adja tudtomra az érzéseit, amikor hülye és félreért valamit?
- Igen, ha nem gond, távoznék - a lehető legridegebb Kookot varázsolom elő magamból, ami meg is lepi. Most én nem értem, mitől ilyen boldog.
- De igen, gond. Most mondtam, hogy szeretlek, és már tudom, hogy nincs akadálya, hogy veled lehessek. És azt mondtad, te is így érzel. Akkor mi a probléma? - feláll, majd karjait derekam köré fonva húz magához, amit nem viszonzok, de nem is ellenkezem. Lassan érzem, ahogy a maró érzés eléri szemeimet, apró könnyek homályosítják el a látásom. Az eddig értetlen Taehyung most döbbenten mered rám, még közelebb húzva magához, közelebb hajolva arcomhoz. - Mi a baj, kicsim? Mondd el…
- Én… csak szomorú vagyok… mert… hmp… - hangom elcsuklik, halk zokogásba kezdek. Tae egyik kezével vállára dönti fejemet, én pedig izmos karjaira szorítom tenyereim. Kicsit még rázkódok, miközben csitítgat, nyugtatni próbál, több-kevesebb sikerrel.
- Sssh. Kookie, mondd el, mi van. Így nem fogom tudni. Nyugodj meg, kérlek, ssh… - mire végre alábbhagy a sírhatnékom, folytatom elkezdett mondatomat. Bár, nem szeretném kimondani. Kár, hogy nem jön rá magától.
- Nekem… nekem ez volt az első. Fáj, hogy csak félreértés miatt tetted. Egy lényegtelen, hülye dolog miatt - izmai megfeszülnek, de a pillanat törtrésze alatt ellazul. Váratlanul hátrébb húzódik, de nem enged el, késztetve arra, hogy szemeibe nézzek. Könnyes tekintetem rá emelem, ő pedig elszántan néz vissza.
- Az érzéseim irántad nem félreértésből vannak. Nem hülye, lényegtelen dolgok. Igaziak, fontosak, és csak miattad vannak. Azért tettem, mert szeretlek. Mindennél, mindenkinél jobban - váratlanul ajkaimra tapad. Egész testem beleremeg, könnyeim ismét útnak indulnak, ezúttal az örömtől. Végülis, ez igaz.  Érzem, tudom, hogy ő is úgy szeret, mint én őt. Végre megértettem. Az érzés, ami a mellkasomban terjed, egyszerre szokatlan és nagyon jó. A forróság úgy terjed szét egész testemben, hogy azt ép ésszel nem tudom felfogni. Szavakkal kifejezhetetlen, amilyen vágyat érzek érintéseire, csókjaira, figyelmére. Így akarok maradni örökké. Tudva, hogy ő az enyém, én pedig az övé vagyok.

(A képért köszönet Katának, a https://btsfanfictionsforfans.blogspot.hu/ írójának! ^^)

12 - 02 Bangtan High School

Mi. A. Franc.

Oké, teljesen összezavarodtam. Először azt hittem, lenémította a telefonját és az üzenetet sem látta, de amikor végre ideért, hatalmas kő esett le a szívemről, egyben borzasztóan féltem is. Elvégre, alapjáraton nem is meleg, erre jövök én, és hirtelen azzá válik? Azt hittem, megunt vagy valami, és próbál megszakítani velem mindennemű kapcsolatot. De miért pont Heajung tetszhetett meg neki? Az, aki év elején mellette ült…

Lassan, miután történtek a dolgok, egyre jobban összezavarodtam. Nem is tudom, hogy jutottunk el odáig, ahol épp most tart a történet. A fal és közé zárva érzem kezeit magamon, miközben forró ajkait enyémeken. Kim hülye Taehyung, miért játszadozol az érzelmeimmel?

Éreztem, ahogy a forróság körbeölel minket. A kihűlt bőrömön még ruhán át is éreztem érintéseit, melyek nyomán perzsel mindenem. Vágyom rá, hogy még többet adjon, hogy több helyen érjen, de nem tudok mozdulni. Engem szeret vagy Hea-t? Miért csinálja mindezt? El kéne löknöm, de annyira jó, amit csinál. Jól esik a közelsége, a törődése, a hozzám intézett szavai. Mellette szeretnék maradni.

Lassan elválik tőlem, de továbbra is simogat, ahol ér. Kár, hogy van rajtam ruha… 
- Gyere át hozzám ma estére - erre a mondatára vártam. Mi tartott eddig?

Nem azt mondom, hogy nem félek, mert rettegek. Az oké, hogy egy estét ott töltök. De most tényleg azt fogjuk csinálni, amire gondolok? Ezt is az támasztja alá, ahogy pakolok a szobámban. Szerencsére, holnap hétvége, de ez így elég gyors nekem akkor is. Taehyung az ajtófélfán támaszkodik karba tett kezekkel és szemérmetlenül bámul. A fapofájáról semmit sem tudok leolvasni, csak azt, hogy bizony engem néz. Mivel ez eléggé zavarba hoz, még a pakolás is elég lassan megy. Csak pár ruhát tennék el, telefont, fogkefét, de mindent leejtek, vagy nem találok, és a táskámba is alig férnek a dolgaim. Mire végre bepakoltam, amit akartam, becipzározva a táskámat álltam fel és fordultam szuggerálóm felé. Azt hittem, még az ajtóban áll, de fél méterre van tőlem, ami elég ijesztő. Mennyi ideig pakolhattam? Úgy tűnik, elég türelmetlen…

Csuklómnál fogva húzott ki a házból, amit nagy nehezen be is kellett zárnom. Mihelyst ezzel is elvittem 2-3 percet, elindultunk. Ő előttem ballagott, még mindig fogva kezemet, én pedig mögötte, lehajtott fejjel. Beszélgetnünk kéne, nem értem, mi folyik itt. Most miért is csináljuk azt, amit, ahelyett, hogy tisztáznánk a félreértéseket? Mert az biztosan van. Valami nagyon nem stimmel itt.

Alig megyünk pár háznyit, az első sarkon be is fordulunk, majd utána is, és rögtön a szemem elé tárul egy hatalmas épület. Ez egy lakóház lenne, vagy egy szálloda? Emlékszem erre a házra, kiskoromban, ha erre jöttünk, mindig jól megnéztem. Nagyon nagy, mindig kíváncsi voltam, miféle emberek élhetnek benne. Hát, most már tudom. Taehyung-féle emberek.

Gyorsan kinyitja a kaput, majd sebesebb léptekkel húzva maga után ront be a látszólag üres házba. A lámpák nem égnek, sehol semmi zaj nincs, ürességtől kong az egész. Nem sok időm volt nézelődni, tovább indult a lépcsők irányába. Nem akartam, hogy azt higgye, nem akarok menni, mivel vonszolt egész úton. Próbáltam felvenni a tempóját, de amint ezt észrevette, még gyorsabban ment. Szinte már rohantunk az emeletre, onnan pedig egy kisebb folyosóra jutottunk. A folyosó egyik végén jobbra egy fekete, kicsit emosabb stílusú ajtó volt, gondolom, az Dyul szobája. Mi a másik irányba mentünk. Az ottani ajtó tökre… semmilyen volt. Egy fehér ajtó, rajta egy apró szöveggel… „Ki itt belépsz, kussba tedd, és hagyj békén.” Hát, nagyon kreatív, az biztos.

Berontva a nem kis helyiségbe, még mindig nem eresztve el, húzott a… te jóságos ég, talán 4 személyes franciaágyára? Ezen elférne az egész családom keresztbe-hosszába. Vállamra fogva le is ültetett rá magával szemben. A kezemből kivette a táskámat és messzire dobta. Nincs benne törékeny dolog, tudja ezt ő is, de azért elég ijesztő, amit csinál. Biztos, hogy akarom én ezt? Nagyon dühösnek látszik, én nem így képzeltem az elsőt.

Előttem állva látványosan dobja le magáról kabátját, majd gombolja ki ingjét. Végig engem néz, amitől csak még jobban zavarba jövök. Ebből nem lesz beszélgetés, nagyon nem. Lassítva magán, vállamra emeli kezét, majd végig szemeimbe nézve dönt le ágyára, csípőmre ülve. Már épp ellenkeztem volna, mikor megállva egy pillanatra, lenyugodni látszik. Dühös vonásai kisimulnak, semmiféle rosszindulat nincs benne. Lágyan ajkaimra hajol, majd egy rövid, forró csókot lehel rájuk. Nem fog bántani, vigyázni fog rám, érzem.

Felemelkedve rólam, felhúz ülő helyzetbe. Vetkőztetni kezd, amiben készségesen segítek. A kabátomat és a pólómat is pillanatok alatt a szoba egy-egy pontjába száműzi, majd visszadöntve, feljebb húz az ágyán a párnákig. Láthatóan nem bánja, ha nemigen csinálok semmit, ami nem is baj, mert még meglehetősen tapasztalatlan vagyok. A fejemet beborítja a rózsaszín köd, marhára nincs már kedvem beszélgetni sem. Ezt testem is bizonygatja, főleg odalent. Miközben a kicsi Kookie már éledezik, a szívem hevesen ver, az agyam leállni készül, én pedig csak várom a folytatást.  Eszébe ne jusson abbahagyni, amit csinál.

Még mindig csípőmön ülve hajol le nyakamhoz, amit enyhén szívogatni kezd, ahol csak éri. Először jobb oldalt, majd fel a fülemig, amit meg is harapdál. Jóleső sóhajok törnek fel belőlem, amiknek nem is állítok akadályt. Ha már csináljuk, csináljuk rendesen. Szégyentelenül hallatom a hangomat, miközben kezeimet hajába simítom, amit cirógatni kezdek. Érzem, ahogy mindenhol forrósodom. Lassan kulcscsontomat kezdi apró, alig érezhető, mégis nagyon izgató harapásokkal, szívásokkal kényeztetni. Iszonyatosan jó, amit csinál. Csak sóhajtozok, egy-egy erősebb ingernél nyögök is egy aprót, ezzel hergelve Tae-t. Látszik rajta, hogy nagyon visszafogja magát, csak sajnos… ezt egyikünk sem szeretné. Kedves, hogy vigyáz rám, de nem egy kislány vagyok.

Ennek bizonyítására jobb kezem levezetem mellkasán és rásimítok a férfiasságára nadrágján keresztül. Aprót morran, majd felemelve fejét, tekintetével az enyémet keresi. Apró mosollyal egyenesedik ki, majd csatolja ki övét felettem tornyosulva. Izmos, nem is tudtam, hogy ennyire. Ajkait harapdálva rántja ki nadrágjából az övet, majd gombolja ki és rántja le a ruhadarabot. Ezt téve én is kezdenék vetkőzni, de megelőz. Rólam is leveszi a zavaró anyagot, én pedig csípőm emelésével segítek neki ebben.

~

Végül, éjjel elég sok mindent csináltunk. Azaz, elég sokféleképpen csináltuk. Nem bántam meg, hogy vele volt az első. De még nem tisztáztuk a dolgokat.

(Sziasztok! Ne hari, mert nem részleteztem a dolgot. Úgy volt tervezve, de ma nem olyan a hangulatom. Egész reggel ilyen volt, hogy én majd jól megírom, de végül írás közben nem nagyon jöttek vissza a már kigondolt jelenetek. :/ Ha majd visszajönnek, egy 12 – 03-as részben megírom az EGÉSZ esti eseménysorozatot, mert a fejemben van, erről álmodtam, de nem akar előjönni. De meg fogom írni. Addig is kitartást mindenkinek, és mivel reményeim szerint hét közben már hozom is a következő részt/a 18-as jelenetet, mindenkinek sok-sok erőt és kitartást kívánok mivel holnap hétfő. :D Köszi az olvasást és bocsesz az késő jelenetekért. )

12 - 01 Bangtan High School

Taehyung pov.

- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre, mit mondjak? Rá kellene kérdezni, hogy mi van közöttük.
 - Te beszélsz? Egész nap futottál utána, belékarolva jöttél be a terembe és ugrottál, akárhányszor elhívott valahova - kicsit dühösen ugyan, de a lehető legnyugodtabb hangnemben próbáltam beszélni vele. A sírógörcs kerülgeti valamiért. Még csak az kéne, hogy itt elsírja magát szegénykém. Nem bírnám ki, ha miattam pityeregne.

Válaszom hallatán meglepetten rám kapta tekintetét. Kicsit párásak a szemei, amitől szinte ragyognak. Istenem, ilyenkor úgy magam alá teperném, olyan kis imádnivaló.
- Ezt meg hogy érted? Mindösszesen kétszer hívott ma félre és egyszer sem ugrottam rögtön… Az elsőnél ott sem voltál… vagy… - hirtelen abbahagyta mondandóját, amit türelmesen hallgatok. A szívem mélyén iszonyatosan remélem, hogy van valami elfogadható magyarázata. Gondolkozott egy kicsit, majd mintha sápadtabb árnyalattal az arcán nézett rám döbbenten. - Csak nem voltál a terem előtt reggel? - ó, rátapintott a lényegre.
- De igen. És tudom, hogy meglepő, de követtelek is titeket. Hallottam ám, hogy mi történt - arcára enyhe meglepettség ült ki, amit szinte rögtön felváltott a számomra abszolút megmagyarázhatatlan öröm. Váratlanul a nyakamba ugrott és szorosan magához ölelt. Mi a franc folyik itt?
- Hát nem nagyszerű? - most az lenne ilyen jó, hogy összejött az osztály leghülyébb libájával?
- Ugyan, mi lenne ezen a nagyszerű? Hogy volt képed igent mondani neki? - éreztem, ahogy megdermedt, majd lassan hátrébb araszolt épp annyira, hogy szemeimbe nézhessen, karjait még nyakamon pihentetve. Ismét - furcsa módon - nem olyan érzelmeket olvastam le róla, mint azt vártam. Zavart volt. Azt várta, majd örülök ennek az egésznek?
- Ezt hogy érted? A legnagyobb problémánk oldódik meg vele… - ja, értem én, szóval probléma, hogy veled szeretnék lenni. Kösz szépen. Ezek szerint ő nem úgy érez, ahogy én. - Azt hittem, azért bókoltál ma is Hea-nak, mert Dyul… - eddig bírtam. Amíg ki nem ejtette a nevét annak a szemétnek, addig még tűrtem. Egy mondatban hallani életem megrontójának nevét azééval, aki elveszi tőlem a személyt, aki tetszik… borzalmas. És pont ő mondta ki.

Kezemet a szájára tapasztottam, a másikkal pedig átkaroltam derekát és a falhoz nyomtam. Iszonyatosan dühös vagyok, legszívesebben most azonnal faképnél hagynám, de nem tehetem. Ha most itt hagyom, tényleg vége lesz mindennek. Nem engedhetem, hogy azok ketten elvegyék tőlem. Látszott rajta, nem tudja mire vélni a viselkedésemet. Nem baj, én sem értem az övét. Ha eddig nem úgy vette a jeleket, amiket küldtem, mint szerettem volna, akkor épp itt az ideje megmutatni, mit akarok tőle. Őt akarom. A testét, a szívét, az érzéseit. Mindenét.

Elemelem kezemet szája elől, de mielőtt megszólalhatna, ajkaira tapadok. A legszenvedélyesebbet kapja tőlem, amim van. Kicsit meg is döntöm a fejét, hogy még beljebb juthasson nyelvem. Egyáltalán nem ellenkezik, karjait csak erősebben fonja nyakam köré. De ennyi már közel sem lesz elég, hogy felfogja, csak az enyém. Magam mellett akarom tudni őt.

Tenyerem derekáról levezetem formás fenekére, amibe jólesően belemarkolok. Erre megugrik ugyan, de nem ellenkezik továbbra sem. Nem baj, ha nem nehezíti a dolgom. Másik kezemmel kicipzárazott kabátjába csúsztatom, majd pólóján keresztül simogatom. Ez a bolond még pulcsit sem vett fel. Hideg van idekint, érzem, ahogy egyre forrósodik a bőre. Tényleg meg fog fázni, ha kint maradunk.

Lassan elválok tőle, majd párás szemeibe nézek. Úgy ragyognak, az esti fényektől csak még elbűvölőbb. Arca kipirosodott, tincsei arcába lógnak, és hevesen kapkodja a levegőt. Imádom. 

- Gyere át hozzám ma estére.

(Sziasztok! Hát, megszületett a 12. rész első fele is. A második felét ma, legkésőbb holnapra hozom, Kook szemszögével. :D Remélem, teszik!)

11 Bangtan High School

Taehyung Pov.

A pofám leszakad. Azok után, amik velünk történtek, összejön Heajunggal? Pont azzal a LÁNNYAL? Egy percig sem kérdőjeleztem meg eddig, hogy ne lenne meleg, most viszont kezdhetek kételkedni. Nem érzem magam kifejezetten féltékeny típusnak, viszont ezt nem tudom lenyelni. Szétvet az ideg. Jó, azt konkrétan nem hallottam, hogy Hea szerelmet vallott volna, azt viszont még a vak is látta, ahogy pironkodva elhívja a terem bejáratától, Jungkook pedig szó nélkül követi. Nem is tudom, a kíváncsiságom miatt, vagy, mert már akkor rosszat sejtettem, utánuk mentem. Az udvaron szem elől veszítettem őket, de innen csak egy helyet nem lehet látni. A suli mögötti részhez lopakodtam, ahonnan már hangokat hallottam. Odaoldalazva a fal mentén kukucskáltam ki és hallgatóztam. Mindössze annyi jutott el a tudatomig, hogy a boldognak tűnő Jungkook épp beleegyezik valamibe, amit a fülig vörösödött Heajung vetett fel. Aztán Hea máris Kookie nyakába vetette magát, aki… beszarás, még viszonozta is az ölelést. Most mi másra gondoljak, mint szerelmi vallomásra?

A csengő hozta rám a frászt, miszerint indulni kell vissza a terembe. Ha ezek ketten meglátnak itt… Azonnal, mint egy őrült rohantam az épület felé, kettesével szedve a lépcsőfokokat, remélve, hogy nem láttak meg. Beérve a terembe, leültem, és vártam, hogy padtársam is beérjen. Nem kis meglepetésemre, még csak palástolni sem próbálta a kapcsolatát a lánnyal, egymásba karolva léptek be, mint egy szerelmes pár. Reméltem, van benne annyi, hogy legalább nem mutogatja itt előttem a szukáját, de még engem is bámult, miközben beléptek az ajtón. Heajung gyorsan eltűnt a képből, a barátnőjével kezdtek neki a trécselésnek. A figyelmemet jobban lekötötte a mellettem helyet foglaló áruló, aki iránt… tényleg éreztem valamit. Ó, ha tudná, mennyi mindent nem tettem meg, hogy el ne ijesszem. Már a mosdóban, a szobájában rámásztam volna, de nem tettem. Türelmes vagyok, ha róla van szó. Azaz, voltam. Jelenleg ránézni se bírok. Nem tudtam, de nagyon reméltem, hogy ő is érzett irántam valamit. Még hazudott is, nem meleg. Csak játszotta az eszem egész végig, röhögve rajtam és a nevetséges próbálkozásaimon. Ezt még megkeserülöd.

Egész napra csak egy konkrét tervem volt. Elkerülni őt. Amikor meghallottam a csengőt, már rohantam is ki a teremből, minél messzebb, hogy csak akkor jöjjek vissza, amikor becsengettek. Szünetek alatt csak mászkáltam a folyosókon és azon gondolkoztam, most mihez kezdjek. A dühömet lassan felváltotta a féltékenység és a bánat. Mégis, mit tett az a nőstény, hogy így eltekerte az én Kookiem fejét? Nem, nem fogom hagyni, hogy elvegye tőlem. Megküzdöttem érte, a figyelméért. Végre lépett is, amikor megcsókolt a múlt héten. Sokat csináltam már előtte, de az a csók volt a legjobbak legjobbika. Nem volt vérprofi, de a legédesebb volt, amit valaha éreztem. Intenzív, forró, érzéki volt. Állandóan érezni akarom.

Már jócskán a nap vége felé jártunk, mikor az utolsó előtti szünetben a teremben maradtam. Egyrészt, marhára untam a sétát, másrészt pedig beszélni akartam vele. Csak azt nem tudtam pontosan, miről. „Jungookie, nem úgy volt, hogy meleg vagy? Összejöttél azzal a nőstényördöggel?” Fogalmaztam magamban még pár nagyszerű kérdést, mikor váratlanul elém guggolt. Nem mertem a szemeibe nézni. Féltem, hogy lesajnáló, esetleg gúnyos arckifejezése lesz. Hogy majd a képembe vágja, nem kellek neki többet.

Nem is értem, miért gondoltam ezeket, ugyanis ráemelve a tekintetemet, végtelenül szomorú és bánatos szemei néztek vissza rám. Még sose láttam ilyennek. Mindig a boldog, kedves szemeit láttam, de most… mintha egy gyerek elveszítette volna a kedvenc játékát. Haha, de jó hasonlat. Pont így nézett ki.

Amikor pedig megkérdezte, miért kerülöm, kicsit bedühödtem. Mi az, hogy miért? Ja, hiszen nem is tudja, hogy láttam és hallottam is, mi történt ma reggel. Tovább akarja játszani az agyát? Hát, nagyon jó színész, az biztos. Már majdnem kimondtam, amit érzek, már majdnem kérdőre vontam, amikor is Heajung ismét félre hívta szerelmemet. Na, itt már tényleg nagyon dühös voltam. Hagyjuk a kérdőre vonást, egyértelmű, mi történik. Visszanézve rám kicsit megugrott, arcára a döbbenet és ijedtség ült ki. Nem tudom, mi lett vele hirtelen. Csak azt tudom, ha most kimegy innen, nem hagyom szó nélkül.

Kicsit hezitált ugyan, de felállt, és szukája után sietett ki a folyosóra. Azt hiszem, itt az ideje ellentervet kovácsolni. Nem hiszem, hogy Kookie-ra haragudnék, inkább arra a libára, aki elveszi tőlem. Talán még nem késő, még visszanyerhetem a szívét. Azzal nyilvánvalóan nem érek el semmit, hogy ugyanazt csinálom, mint az utóbbi egy hónapban. Az ide kevés. De ha ráugrom, sem lesz jobb. De… ott van az a lány. Ha bebizonyítom, hogy Hea is csak kihasználja, hogy ő nem is érez iránta olyan stabil érzelmeket, talán Jungkook is rájön, kivel jár jobban. Nem mondom, hogy zseniális terv, de egy próbát megér. Egy kis flörtölgetésbe senki nem halt még bele.

Utolsó óra után, az a boszorkány a pad előtt állva várta Kookiet, aki csak rámosolyogva tudatta vele, hogy pillanatok múlva indulhatnak, ki tudja hova, de együtt. A padon könyökölve szemérmetlenül bámultam ezt a… azaz, Heajungot, hátha a csöppnyi eszével rájön, őt nézem. Csalódtam is, meg örültem is, amikor végre valahára zavartan rám nézett. A leghamisabb mosolyomat elővéve villantottam rá fehér fogaimat, végig sötét szemeibe bámulva. Hát, azokban a szemekben sincs semmi. Üres, akár csak a feje.

Direkt megvártam, míg padtársam észreveszi a helyzetet. Amikor ő is realizálta, mennyire bámulom a rib… Hea-t, kapkodta köztünk a tekintetét. Az alkalmat kihasználva jegyeztem meg, milyen jól néz ma ki, fogyott-e, tetszik a szoknyája, stb. A lány totálisan elvörösödve birizgálta az egyik kócos hajából elkóborolt tincsét, Kook pedig teljesen összezavarodva nézett rám. Hupsz.

Pillanatnyi jókedvemet azonnal Dyul jelenléte rontotta el. Előttem, vészesen lassan sétálva vette szemügyre a dolgokat. Takarodjon már, van jobb dolgom is, mint pont vele foglalkozni. A jelenléte is felcsesz, ha csak megszólalni merészel, kitekerem a nyakát... Tekintete megállapodott a maga elé meredő, meglehetősen összetört Jungkookon. Magában mintha nevetett volna egy aprót, felém fordította a fejét, majd felhúzott szemöldökkel némán kuncogott egyet. Ha nem takarodik el azonnal, megölöm. Sajnos, nem ment el, hanem Kook mellé pattanva karolta át nyakánál, olyan közel férkőzve hozzá, hogy az már nekem volt zavaró. Kár, hogy nem borulhatok ki ezen, itt van még a fél osztály és Heajung. Hogy nekem ma semmi nem jön össze. 
- Süti, minden rendben? Olyan szomorúnak tűnsz - SÜTI? Lesütizte az én Kookiemat?
- Persze, minden oké - fordult felé padtársam, fene se tudja, milyen tekintettel.
- Mehetünk a szakkörre? Ha tudnád, egész nap erre vártam. Állnál nekem ma is modellt? - egy apró, tényleg csak egy másodpercre pillantott rám, majd vissza Kookra. Jah, bocs, te még rajzolgatod is őt. Fanatikus rohadék.
- Menjünk, de Heajung is jöhet? Ő is szeretne csatlakozni - úgy érzem, a nyakamon már kidagadt egy ér a dühtől. Egy pillanatra meg is feledkeztem a kiscsajról, aki azóta is engem stírölt. Magamra erőltettem egy gyenge mosolyt, majd felálltam az asztaltól és elviharoztam. Az a kis szuka még csatlakozik is Kookie szakköréhez. Pofám leszakad. Hogy alakulhatnak ilyen rosszul a dolgaim?

Hazaérve, levágtam a táskámat az ágyam mellé, amire rávetettem magam. Arcomat dörzsölve próbáltam továbbra is emésztgetni a mai napon történteket. Én nem értem, mi folyik itt. Azaz, pontosan tudom, de nem akarok tudomást venni a tényekről. Egy nap alatt, az elvileg meleg szerelmem összejött egy nyamvadt nősténnyel, ráadásul Dyul még mindig hajt rá, ő meg nem is ellenzi ezt. Nem úgy volt, hogy nem barátkoznak? Most mégis olyan kedves volt hozzá, mintha ő lenne a legjobb barátja. Akárhogy is gondolkozom, nem jut eszembe semmi magyarázat, ami egy kicsit is az ellen lenne, hogy azok ketten összejöttek, helyettem meg a mostoha testvérem lesz a legjobb barátja. Hát, ez nagyszerű.

Önmarcangolásomat a telefonom csörgése zavarta meg, mire kicsit felemelkedve az ágyról, megnéztem, ki hív. Szemeim kétszeresükre nőttek, majd már vettem is volna fel a telefont, mire észbe kaptam… Jungkook az, vele meg most nem vagyok kifejezettem jóban. Kinyomva a készüléket dobtam azt félre, hogy visszadőlve temessem arcomat a párnámba. Nem sok időbe telt, mire megint csörögni kezdett. Nem nyomom már ki, majd ráun. A csörgés abba is maradt, de nem sokra rá ismét elindult. Majd megint és megint és megint. Na jó, ez rettenetesen idegesítő. Már nyúltam érte, fel is vettem, beleszóltam, de… mit ad isten, addigra letette. Na ne szórakozz velem. Én aztán nem hívom fel megint, az biztos. Lecsukva a telómat, meg is rezzent. Üzenetem jött. Ha már nálam van, akár meg is nézhetném.

"Nem tudom, hol laksz, szóval ide tudnál jönni a házunkhoz? Nagyon fontos lenne, hogy beszéljünk. Kint várlak.

-Jungkook"

Ó, hát hogyne drága, hogyne. Nincs mit beszélnünk. Visszafekve, vártam a csodát, hogy megint rám ír, hogy „Mindegy, hagyjuk.” vagy bármi, ami arra utal, hogy a kinti rohadt hidegben nem vár rám tovább. Nincs értelme. Nincs már pénz a telómon, ha akarnék se tudnék visszaírni, hogy takarodjon befele, mielőtt megfázik. A sok kis percből, amíg erre vártam, lassan negyed, majd fél óra lett, mire végre felkeltem. Nem lehet igaz, mi van, ha azóta is ott vár és didereg? Még csak az kéne, hogy megfázzon. Haragszom rá, persze, de rosszat nem kívánok neki. Így is hiányzott egy hétig.

Magamra kapva valami ruhát, már loholtam is ki az utcára, hátha még kint van. Nem tudom, mit mondhatnék neki, csak abban reménykedem, hogy ő fog beszélni. Nekem ehhez most nincs kapacitásom. Befordulva az utcájukra, látom, hogy ott kuporog a bejáratnál, a telefonját nézegetve. Egek, ez a barom. Meddig várt volna itt, ha nem jövök ide?

Meglátva engem, a falnak támaszkodva feltápászkodott, míg én lassan odagyalogoltam. Kíváncsi vagyok, mit akar majd mondani. A legrosszabbra számítok. Alig egy méterre megállok tőle. Meglepetésemre, majdhogynem sírhatnékja van. Azt hittem, dühös lesz, vagy valami. Ennyi bánatot még nem láttam rajta. Jó pár perce csak állunk egymással szemben, zsebre dugott kezekkel. Még csak nem is köszöntünk egymásnak, semmit sem mondtunk. Ő is csak néz engem, én sem teszek másképp. Annyira megviselt ábrázata van, hogy már kezdem sajnálni, holott szerintem itt én vagyok az áldozat. Mardos a kíváncsiság, így megszólalok végre.
- Mit szeretnél? - kérdezem tőle a legérzelemmentesebb hangszínemmel, amim csak van. Ajkai elnyílnak egymástól, már tényleg a sírás határán van, mire el is kapja rólam a tekintetét. A földet elemezi, miközben szinte hallom, ahogy kattognak a fogaskerekek a fejében. Most kifogást próbál keresni? Sajnálom, de nem fog menni.
- Miért kerültél egész nap? Talán… neked már nem is kellek? Heajung tetszik? - hangja remeg, olyan halk, hogy alig hallom. Hát, ha tényleg csak színészkedik, akkor piszok jól csinálja. De most erre mit mondjak?

10 Bangtan High School

Habár haza mindig Tae kísér, reggelente egyedül megyek suliba. Mire beérek, ő már ott szokott ülni, hogy a leckéjét írja. Szerinte, reggel jobban fog az agya, mint este… Mondjuk, ezzel nem tudok vitatkozni, legalább van egy biztosíték, miszerint van agya. A tananyagot tényleg jól tudja mindig, és a leckéje is hibátlan, de még annyira nem érett, hogy valóban azt mondjam róla, hogy van neki.

A mai reggel valamiért más volt, mint a megszokottak. Amikor reggel beérek, Tae mindig ott ül középen és írja a leckét, hátul 4-5 lány sutyorog, míg még körülbelül 2 diák lézeng a teremben. Ma viszont, belépve a terembe, padtársamat sehol nem láttam. Lehet, csak kiment a mosdóba. Ebben a hitben indultam ki én is, de nem jutottam messzire. Kilépve a teremből, gyakorlatilag beleütköztem Heajungba. Ha jól tudom, neki kellett elülnie Taehyung mellől év elején. Azóta gyakran pillant rám. Remélem, nem haragszik.
- Szia, Heajung! Ne haragudj, sietek - léptem is volna, hogy kikerüljem, de elém lépett. Ezt megismételtük még párszor, mire kezdtem megelégelni a dolgot. - Kiengednél?
- Jungkook, beszélhetnénk egy percre? - fejével biccentett egyet a folyosó ellenkező irányába. Ötletem sincs, ugyan miről szeretne velem beszélni, de nem tűnik dühösnek. Sőt, épp ellenkezőleg, elég bátortalannak. Alig néz rám, inkább a földet vagy a falat figyeli.

Elindult a folyosón, én meg szó nélkül követtem. Nincs semmi fontos dolgom, leszámítva a mai angol témazárót, de az a negyedik órában lesz, és amúgy is megtanultam már, amit csak tudtam. Heajung lefelé menet a lépcsőn, hátrafordult, de amit találkozott tekintetünk, ismét maga elé nézett, behúzott nyakkal. Nem tudom, mi baja van.

Egyenesen a suli mögé vitt, majd pár pillanatnyi hezitálás után felém fordult, arcára a bátorság legapróbb jeleit erőltetve, kipirult arccal. Most, hogy belegondolok, mintha pár könyvben olvastam volna, mi szokott történni ilyenkor ilyen helyeken. Mi… csak nem?

- Jungkook - jaj, ne, ha ez egy szerelmi vallomás, akkor most végleg megutáltatom magam egy osztálytársammal. Mit fognak gondolni rólam a többiek? Hea nagyon szép, okos lány, ha egy fiú kikosarazza, ki tudja, az mennyit árt az önbizalmának. Ezt nem tehetem egyikünkkel sem. - Én… szóval… - annyira nehezen szedte össze a szavait, látszik, hogy zavarban van. Fogalmam sincs, mit csináljak. Nem akarok megbántani senkit. Ha járni kezdenék vele, Tae-t bántanám meg, valamint semmi esélye a kapcsolatunknak, mivel lány. Ha meg elutasítom, őt bántom meg. Tényleg, mi lenne, ha belemennék, hogy utána rájöjjön, nem illünk össze? Ezaz, Kook, egy zseni vagy! - nekem… nekem tetszik Dong-yul - szóval, annyit kell tennem, hogy elf… tessék? Dyul? Ez most komoly? - Te egy szakkörre jársz vele és kedvel téged, szóval… arra gondoltam, adhatnál tanácsot, vagy valami - várjunk. Ha ez a lány összejönne Tae mostohatestvérével, megszűnne a legnagyobb problémánk. Ez nem is rossz terv. Csak össze kell hoznom Heajungot Dyullal és bumm. Most jöhet a kivitelezés. Valahogy.
- Hm. Szerintem, megoldható - mosolyogtam rá biztatóan, mire szemei felcsillantak az örömtől, majd a nyakamba ugrott. Elég váratlan volt, azért nem a világot váltom meg, vagy ilyesmi. Természetesen viszonoztam ölelését, de azért örültem volna, ha nem tart tíz másodpercnél tovább.
- Tényleg? Komolyan? Úristen, köszönöm! - ugrált örömében tapsikolva. A lányok tényleg nagyon furcsák. A csengő megszólalt, szóval elindultunk vissza a terembe. Hea végig belém karolva ugrált örömtől ragyogó arccal, én meg kicsit kelletlenül ugyan, de tűrtem. Végül is, most egész jó kedvem lett.

Belépve a terembe, Taehyung már ott ült a helyén, mint minden reggel. Nem tűnt túl boldognak, sőt, úgy festett, mint aki most futotta le a maratont. Amint átléptük a nem létező küszöböt, Heajung elengedve engem szaladt padtársához, hogy azonnal vihogva elmesélje neki, mit beszéltünk. Leültem a helyemre, köszönve barátomnak, ő meg valami morgásfélét produkálva elfordult. Mi van vele? Bal lábbal kelt?

Na jó. Elegem van. Ez a barom egész nap hozzám se szólt, szinte rám sem nézett, semmire sem reagált és feltűnően került. Ahova mentem, onnan azonnal elviharzott, ha hozzá szóltam, morgott valamit majd rám se hederített, ha rá néztem és épp ő is nézett, elkapta a tekintetét és totál rám se bagózott utána minimum egy óráig. A dolgozat közben sem segített, pedig angolon szokott. Tudja, mennyire nem erősségem a nyelv. A legviccesebb, hogy fogalmam sincs, miért. Nem rémlik, hogy ártottam volna neki, szóval azt sem tudom, mit csináljak. Elkezdtem hozzá beszélni, de semmi. Már mindent megpróbáltam. Komolyan fontolóra vettem, hogy odamegyek Dyulhoz beszélgetni, hátha arra reagál valamit, mikor az egyik szünetben mellettem maradt a helyén. Ezelőtt minden csengetéskor eltűnt a terem közeléből, majd óra előtt visszajött. Most viszont itt maradt. Kíváncsian figyeltem, mit csinál még itt, ha már így figyelmen kívül hagy egész nap, de csak ült és nézett üresen a semmibe maga elé. Kihasználva az alkalmat, elé guggoltam, majd a padjára támaszkodva kerestem tekintetét. Nagy nehezen meg is találtam, ugyanis végre rám emelte tekintetét, de semmit nem láttam benne, ami eddig biztosan ott volt. Semmi csillogás, érdeklődés, bármi.
- Taehyung, mi történt, mi a baj? Egész nap kerülsz, és meg sem mondod, miért? - kérdeztem szomorúan. Eddig talán szomorú arckifejezése abszolút érzelemmentessé vált, ami nagyon megijesztett. Valami biztosan történt, érzem.

Már épp szóra nyitotta a száját, mikor Heajung odasétált hozzám és megkocogtatva a vállamat hívott félre. Ráemelve tekintetem kértem még egy percet, de amit Taera néztem, hátrahőköltem. Szép, sima arca dühöt és fájdalmat tükrözött, amit nem tudtam mire vélni és eléggé meg is lepett. Ajkait összezárva meredt rám összeráncolt szemöldökkel. Elszalasztottam a lehetőségemet, már nem fog beszélni, sőt, fel is dühítettem. Nem is kicsit. Nagyszerű. Felhagyva a dologgal mentem ki a folyosóra Hea-hoz, hogy megbeszélhessük a részleteket.

Végül annyiban maradtunk, hogy csatlakozik ő is a szakkörünkhöz, én meg majd próbálom minél többször bevonni őt is a Dyullal való beszélgetésünkbe. Emellett elmondtam neki majdnem mindent, amit tudok. Leszámítva azt, hogy jelenleg rám hajt. A legjobb az lenne, ha Tae kicsit vele foglalkoza, hátha Dong-yul kicsit próbálkozik Hea-nál, de nem akarnám Taehyungot ebbe belerángatni. Még a végén tényleg megtetszik neki Heajung, akkor mihez kezdenék?

(Sziasztok! Sajnálom a későbbi részt. Már említettem, hogy csak a tizedik részig hoznám naponta a részeket, szóval innentől kezdve várni kell majd kicsit többet rájuk. Bocsánat is miatta. Lezárták a félévet, újra tanulni kell. :)
Köszönök minden kommentet és biztatást, és hogy ennyien olvastok. Jól esik a támogatás! <3)