3 Bangtan High School

Lélekben már majdnem elfogadtam, hogy életem első csókját itt és most megkapom egy alig egy napja ismert sráctól, amikor a csengő engem is és Taehyungot is kizökkentett a pillanatból. Ez most komoly? Ne már…

- Hm… Vissza kellene mennünk, nem gondolod? - vigyorodott el. Azon nyomban el is eresztett, majd zsebre dugott kezekkel, halálos nyugalmat árasztva magából, elindult vissza a terembe. Hirtelen nem is értettem, mi történt. Arcom továbbra is a vörös színeiben úszkált, mire realizáltam, még mindig nem mozdultam meg, valamit jó pár percen keresztül szerintem levegőt sem vettem ezelőtt. Miért, hülye csengő, miért? Nem, mintha minden vágyam az lenne, hogy pont ő csókoljon meg először, de könyörgöm, lehetne rosszabb is. Csak rá kell nézni. Talán nála jobbat nem is találnék.

Te jó ég, miken gondolkozom már megint? Annyi az egész köztünk lévő kapcsolat, hogy én meleg vagyok, ő pedig történetesen jól néz ki. Nem kedveltem meg a személyiségét, semmi komoly nem lehetne köztünk.

Nagy nehezen mozgásra bírtam a lábaimat, és egy nagy sóhajt megeresztve indultam vissza az osztályba. Beérve, Taehyung már bent volt, nem meglepő módon. Most is a füzete felett görnyedt, jegyzetelt valamit. Azért érdekelne, mit írogat egész álló nap. Lassan a helyemre ballagtam, közben megérkezett a tanár is. Angol óra volt, ami sajnos egyáltalán nem tartozik az erősségeim közé. Ami még elég meglepő volt, hogy a tanár úgy jött be, mintha ezzel az osztállyal régi haveri kapcsolatot ápolna. Nem humorizálok, belépve 2 diákkal is lepacsizott, odakacsintott a lányok felé, majd cuccát letéve sóhajtott fel:
- Megint találkozunk? Azt hittem, az osztály fele mostanra már hazalógott, és vissza sem jön a bizonyítványosztásig - az osztály egy része halk kuncogással díjazta a szerintem nem túl humoros hozzászólást. Még Taehyung is elmosolyodott kicsit. - Nahát, egy új arc - meglepetten rám nézett, én pedig még annyira döbbent kifejezéssel meredtem rá. Nekem beszél? - Az osztállyal már összeismerkedtünk a táborban, de rád nem emlékszem. Hogy hívnak, picúr? - ez most… Ez a tanár most komolyan „lepicúrozott” az osztály előtt? Ezt nem hiszem el. A lányok az ablak mellett kicsit hangosabban nevetgélve néztek felénk, én pedig megint egy elég kellemetlen helyzetben találtam magam. Picúr? Tényleg?

- Jeon Jungkook vagyok, örvendek! - erőltettem magamra egy erőtlen mosolyt. Hát, ez a tanár sem jó arcolvasásban, nem vette az adást, miszerint nem csípem, ha picúrnak becézgetnek.
- Kim Namjoon, az osztály angol tanára vagyok. Úgyszintén örvendek, picúr! - nem tudom, mit reagáljak. Padtársam is megeresztett egy kisebb kuncogást, mire villámokat szóró szemeimbe nézve még szélesebben elvigyorodott. - Ha nem voltál a táborban, akkor nem is hallottál a feladatról, amit feladtam, ugye? - visszanéztem a tanárra, aki már kevésbé kitörő örömmel vizslatott. Miféle feladat?
- Nem, sajnálom - elővéve legártatlanabb arcomat, próbáltam minél kevésbé bajba keveredni. Szóval, a táborban már fel is adott egy feladatot, és senki nem szólt nekem erről? Jól kezdjük az évet.
- Nem baj, nem sürgős, holnapra is elfogadom - mosolyodott el kedvesen. - A többiektől viszont kérem a lapot! Jungkook, egy fogalmazást kell írni angolul magadról. Milyen vagy, miket szeretsz, miket utálsz, olyan dolgokat, amiket megosztasz ismerkedéskor másokkal. Így közelebb fogom érezni magamhoz a diákjaimat - milyen figyelmes tanár! Ez tetszik.

Taehyung egy laza mozdulattal kitépte a füzetéből a lapot, amire minden szünetben írt valamit a nap folyamán. Szóval, ezt írta olyan nagy hévvel! Két teljes oldalt írt. Úgy néz ki, elfelejtette. De biztosan jól tud angolul, ha ennyi mindent ilyen rövid idő alatt le tudott írni.

Miután beszedte a lapokat a tanár, betette a mappájába, majd tankönyvét kicsapva nézett fel izgatottan.

 - Ha már angol óra, angolozzunk! - milyen felcsigázott tanár. Biztosan szereti a tantárgyat. Páran kedvetlenül sóhajtottak fel mögöttem, amit Namjoon tanár úr egy kicsit erőltetett szomorú arckifejezéssel díjazott. - Ha jól hallom, nem mindenkinek lesz ez a kedvenc tantárgya. De kár! - nevette a tanár magában. Elég lazán veszi a dolgokat.

Valahol az óra felénél járhattunk, de én már majdnem elaludtam. Alig bírtam nyitva tartani a szemeimet, ráadásul nem is értettem, amiket a tanár tanítani próbált. Valami kis négy soros angol szöveget írt fel a táblára, amit szinte egyáltalán nem értettem. Hirtelen kopogtatott a táblán, mire hirtelen felkaptam a fejem.

- Valaki le tudná ezt fordítani? - meglepetésemre szinte mindenki feltartotta a kezét. Én az első 2 szavát jó, ha értettem a mondatnak. Namjoon rám nézett amolyan *ezt nem mondod komolyan* arckifejezéssel. - Jungkook? - nem tudtam, hogy sírjak vagy nevessek. Végre nem picúr voltam, hanem Jungkook. Viszont, nem vágom a témát.
- Sajnálom, én nem… izé… - a tanár szinte semmitmondó arckifejezéssel nézett rám pár pillanatig, majd lágyan elmosolyodott. Tetszik ez a mosolya.

Odasétált a padom elé, majd lazán rákönyökölt, közel az arcomhoz, tartva a szemkontaktust. Most mit csinál? Mintha kezdenék zavarba jönni, de érzem magamon a mellettem ülő tekintetét, szóval erősnek kell lennem. Bár, meg kell mondanom, az angol tanár is egész jól néz ki. Mondjuk, megpróbálta elmagyarázni a táblára írt szöveget, de nem nagyon tudott érdekelni. Próbáltam nem elveszni sötétbarna, csillogó szemeiben, miközben azon is agyaltam, mit gondolhat most Taehyung. Vajon féltékeny? Lehet, ha azzá teszem, megtudom, mit is gondol rólam. Most úgy néz ki, mintha csak játszana az idegeimmel. Erre viszont nem az angol tanár lesz az alkalmas személy. Látszik rajta, hogy csak azért néz ennyire, mert kíváncsi, ragad-e rám valami a tantárgyából. Sajnos, reménytelenül.

- Most már menni fog? - kérdezte nyugtató mosollyal arcán Namjoon.
- Igen, hát hogyne! - vágtam rá hirtelen a nem is igazán igaz választ. Úgy tűnt, meggyőztem, mert visszasétált a táblához és folytatta a többiek untatását. Taehyung továbbra is figyelt, pedig a mosdó óta rám sem nézett. Már megint fogalmam sincs, mit gondol. Ez nagyon idegesítő.

Mivel első nap volt, nem minden órán kezdtünk el komolyabban tanulni, mégis lefáradtam. Lehetett indulni haza, nekem pedig nem kellett kétszer mondani, máris a bejáratnál voltam, felkészülve egy nem túl hosszú, de nem is éppen rövid hazasétálásra, mikor valaki hátulról megfogta a könyökömet és visszább rántott pár lépéssel. Még csak egy személyt ismerek az iskolában, szóval nem volt nagy meglepetés, hogy ki volt az.
- Merre mész, picúr? - kérdezi széles vigyorral Taehyung. Ha még egyszer kiejti a száján…
- Ne hívj így. Elég zavaró - néztem rá fáradt szemekkel. Nincs kedvem ezen a semmiségen vitatkozni. - Haza. Miért?
- Gondoltam, elkísérhetnélek - vigyoráról nyugodt mosolyra váltott, ami szívdöglesztően jól állt neki. - Persze, csak, ha nem vagyok terhedre.
- Á, dehogy is, gyere csak. Feltéve, ha te is erre laksz - mutattam célirányom felé. Bólintott, majd lassan elindultunk egymás mellett.

Körülbelül az út háromnegyedénél jártunk, de egy árva szót sem szóltunk. Elég kínos csend telepedett közénk, amit valamiért egyikünk sem tört meg. Én minek, ő akart jönni, beszéljen, ha szeretne. Néha-néha rám emelte íriszeit, de olyan fáradt voltam már, hogy nem viszonoztam. Fogalmam sincs, mit gondol, mit miért csinál, furcsa nekem ez a srác. De most mindegy, csak hadd feküdjek le aludni, vagy nem is tudom. Érjen véget a nap.

- Add meg a számod - hm? Ezt most Taehyung mondta? Felé kaptam tekintetem, ő pedig ismét rám nézett. Nem válaszoltam, csak néztem rá tovább bambán, hátha felfogja a nélkül is, mit szeretnék, hogy meg kellene szólalnom. Meg is értette, hogy nem hallottam rendesen, vagy nem is tudom. Mindenesetre, megismételte a kérdést. Kisebb sóhajt megeresztve kaptam elő a mobilomat, közben ő is kihalászta a sajátját. - Jó lesz, ha Kookie-ként mentelek, vagy jobb lenne a picúr? - kérdezte ismét hatalmas vigyorral arcán. Hát jó, bármi jobb a picúrnál. Gyilkos szemekkel meredtem rá, ő meg vette az adást, és inkább az első lehetőségnél maradt.

Szóval, ma számot cseréltem egy helyes sráccal, aki mellett minimum egy évig ülni fogok. Jobb, mint tavaly az egyszemélyes padoknál, mindenhol lányok ültek.

Már az utcánkban sétáltunk, mikor ébredezni kezdtem, vagy nem is tudom, de eszembe jutott… Nem tudom, hol lakik, de úgy tűnik, hazáig elkísér. Ha már itt a tökéletes alkalom, rákérdezhetnék arra, ami a mosdóban történt. Eddig miért nem jutott eszembe…