8 Bangtan High School

- Mi van, mégis inkább az én társaságomat élveznéd? - mondta Tae elég gúnyos hangnemben, amikor végre utolértem őt a folyosón. Gyorsan sétál.
- Tessék? Bocsáss meg, azt hiszem nem értettem tisztán - min akadt ki ennyire? Mi ez a hangnem? Nem értek semmit és nem tetszik a helyzet.
- Elárulnád, mégis, mi a fenét csináltatok ott ti ketten?
- Tudod, nem árt, ha vannak barátai az embernek az osztályban - most féltékeny? Kicsit úgy viselkedik, de inkább dühös az arckifejezése.
- Jó, de miért pont Dyul? Mivel csábított el téged? Mit mesélt magáról? - miért érdekel?
- Semmit sem tudok róla, a nevén kívül csak annyit, hogy remekül rajzol - összeráncolt szemöldökkel méregetem Taehyungot, aki még mindig nem lágyult meg, pedig az igazat mondom. Semmit nem tudok róla. - Te ismered?
- Hogyne ismerném, a testvérem. Kim Dong-yul - tessék? MI?
- Egy szóval sem mondtad, hogy van egy testvéred - elkerekedett szemekkel meredek rá, ez egy elég sokkoló hír. Van egy testvére, aki az osztályunkba jár? Ez abszurd. Ha jól vettem ki, nem is kedvelik egymást.
- Te sem mondtad, hogy van egy bátyád. És amúgy sem vagyunk vérrokonok. A szüleim elváltak, én anyukámmal maradtam, aki később hozzáment Dyul apjához, így kerültünk kapcsolatba. Minden elképzelhető módon megkeseríti az életemet és mindent elvesz tőlem, ami fontos a számomra. A szerelmeimet is beleértve - itt egy jelentőségteljes pillantást vetett rám, amit nem nagyon tudtam hova tenni. Ez most… felért egy szerelmi vallomással?
- Értem… Akkor nem is barátkozhatnék vele? Sajnálom, egy szakkörre jelentkeztünk, szóval napi szinten látjuk majd egymást - megeresztettem egy halvány mosolyt, ami azonnal eltűnt, amint arca még jobban eltorzult. Ez a féltestvér viszály náluk ennyire komoly?
- Aha… Én most megyek - megpördült tengelye körül, és sebes léptekkel elindult lefele a lépcsőn. Most mit tegyek? Utána kéne mennem? De… Dong-yul vár a teremben. És Tae most elég mérges. Mit csináljak? Dyul tényleg ilyen rossz ember lenne? - Jungkook - épp, mikor indultam volna vissza a folyosón, Taehyung hátulról ölelő karjai zártak körbe. Visszajött? - Én… - mondd már… mondd már ki, mire gondolsz. Nem fogom tudni, ha nem mondod ki. Még hezitált egy keveset, majd fülemhez hajolva belesuttogott. - …maradj távol tőle. - azzal elengedett és kettesével szelve a lépcsőfokokat el is tűnt. Aha, egy szerelmi vallomás túl mesébe illő lett volna. Habár, én sem vagyok még biztos az érzéseimben.

Visszaérve a terembe, Dyul épp pakolta össze a cuccát. Érkezésemre felkapta a fejét, majd széles vigyorra húzta az ajkait. Egyáltalán nem hasonlít Tae-re. Nem is tűnik olyan rossz embernek, mint ahogy Taehyung állítja.
- Na, elment a bátyuskám? - az utolsó szót olyan megvetéssel és gúnnyal mondta, hogy kezdtem tényleg azt hinni, ennek a srácnak minden utálatának tárgya az én első csókom birtokosa. Egek, ha visszagondolok a pillanatra… egyfolytában eszembe jut.
- Igen, elment. Lassan nekünk is mennünk kéne - mondtam szomorkásan, direkt kerülve a tekintetét.
- Mi van köztetek? - kérdése eléggé meglepett. Mi lenne? - Jártok? - hogy következtethetett erre?
- Nem-nem, dehogy is! Honnan veszed ezt? - akaratom ellenére is kezdek pirulni, remélem, nem veszi észre. Kacagva sétált mellém, átkarolta vállamat és fülembe suttogott:
- Én jobb vagyok, mint ő - mi? Miért mondja ezt? - Velem jobban járnál. Válassz engem, hidd el, mellettem boldogabb lennél - az állam akkorát koppant a földön, hogy azt az egész épület hallhatta. Taehyung igazat mondott róla. Ez egy szemét, aljas dög. Mit képzel, mi vagyok én, egy játék? Egy tárgy? Mit szórakozik itt?
- Öm… kössz, még átgondolom - erősen megragadtam a nyakamat átkaroló csuklóját, és nagy lendülettel löktem el magamtól, hátha sose látom többet. Most legszívesebben felpofoznám, az biztos, hogy megérdemelné. De nem teszem, elvégre, nem ártott nekem. Bár, ha úgy nézzük, Taehyungnak még sokat árthat.
- Most miért sértődtél be? Nem csináltam semmit - ördögi mosolya van. Ha belegondolok, hogy vele töltöttem a délutánt... Ez a srác rettenetesen jó színész.

Hazaérve, rögtön az ágyamra vetem magam, hogy átgondoljam a történteket. Elég sok jel mutat arra, hogy Tae érez irántam valamit, és ezt Dyul is észrevette. Bár, hogy mit érez Taehyung… nem hiszem, hogy szerelmes lenne, inkább csak kíváncsi. Ez el is szomorít egy kicsit. Mondjuk, én sem érzek iránta többet, azt hiszem.

Gondolatmenetemet a telefonom csörgése zavarta meg. Ki hívhat ilyen későn? Már kilenc is elmúlt. Felpattanva, asztalomhoz siettem, majd a kijelzőn villogó név láttán kicsit ledermedtem. Taehyung az.
- Öm… Halló? - szóltam bele, de miután még másodpercekig nem jött válasz, ismét beleszóltam. - Halló? Taehyung? - még mindig semmi. Már épp raktam volna le, mire végre beleszólt valaki.
- Ki tudnál jönni kicsit a kapuhoz?- elég halk, de ki tudtam venni, hogy ez az ő hangja.
- Persze, egy pillanat, és ott vagyok - nem kapva választ, azonnal letettem a telefont. Mit akarhat tőlem ilyen későn, amit nem tudunk telefonon megbeszélni?

Gyorsan átvettem az egyenruhám. Ebben csak nem mehettem ki hozzá. Sietnem kellett, szóval csak egy fekete pólót és fekete farmert kaptam fel. Már rohantam is kifele, hogy felhúzva cipőmet, a kapu előtt teremhessek. Taehyung már tényleg ott volt, az ajtó nyitódására fel is kapta a fejét, és tekintetét rám szegezte. Magam mögött becsukva a falapot, szembe fordultam vele, zsebre dugott kezekkel. Még pár percig szótlanul álltunk egymást bámulva, mire végre megszólalt.

- Öhm… köszi, hogy kijöttél - mostanában nem túl beszédesek az emberek.

- Mit szeretnél? Késő van már, a leckém sincs készen, szóval örülnék, ha a lényegre térnél.
- Én… szóval bocsánat a délutáni viselkedésemért - lehajtott fejjel állt előttem, látszott rajta, hogy tényleg bánja a dolgot. Nagyot sóhajtva néztem oldalra, majd vissza rá. Nem tudtam, mit mondjak erre.
- Dyul tényleg olyan, mint mondtad? - bólintott. Mondjuk, nem lepődtem meg. - Van még valami, amit tudnom kéne? Akivel még nem kéne ismerkednem? - ragyogó szemekkel kapta fel fejét,  döbbent arcát boldog vigyor lepte el. Jól van, beadom a derekam. Nem tudom, miért, de ez a személy fontosabb lett számomra, mint bármelyik más barátom. Körülbelül két napja ismerem csak, sokszor érthetetlen a logikája, csinál furcsa dolgokat, de… valahogy, mégis, csak ő jár a fejemben, ez ellen nem tudok mit tenni. Fontosabb ő számomra, minthogy úgy veszítsem el, hogy az ellenségeivel is barátkozom.
- Nincs - közelebb lépett hozzám, és karjai közé zárva húzott magához. Arcom enyhén forrósodni kezdett. Ismét ilyen közel van hozzám. Az illata olyan kellemes, meleg, boldog kisugárzása megnyugtat. - Kookie. Jobban meg akarlak ismerni. Ez lehetséges? - szavait hallva egyre jobban elvörösödtem. „Jobban meg akar ismerni”?
- Aha… - hirtelen más válasz nem jutott eszembe. A vállai kicsit megrázkódtak, ami elárulta, hogy némán nevetett. Francba, miért nem tudok értelmes választ kinyögni? Most rajtam röhög.
- Köszönöm, Jungkook. Holnap találkozunk - azzal kicsit hátrább hajolt, majd némi hezitálás után gyors puszit nyomott a számra. A szívem kihagyott egy ütemet, és bár sötét volt, minden olyan fényesnek és világosnak tűnt. Az elmémet úgy borította el a rózsaszín köd ettől az aprócska, neki talán semmitmondó tettől, hogy azt hittem, elolvadok. Ugyanezt éreztem, amikor tegnap megcsókolt, csak most talán erősebben. A hangok eltompultak, csak Tae-t láttam a szemeim előtt, aki széles mosollyal és enyhe arcpírral fordult meg, majd még visszaintegetve indult el. Arcom elé kaptam a kezem, már arcomban éreztem szívem heves dobogását. Gyorsan visszarohantam a házunkba, ledobva a cipőimet vetettem be magam az ágyba, és fúrtam arcomat a párnámba. Fenébe, Taehyung. Ne vezess félre. Ne szórakozz velem, mert beléd fogok szeretni.