9 Bangtan High School

- HAPCI! - tüsszentettem ma már sokadjára, az ágyban fekve, pizsamában, szerda reggel fél 10 körül. Rettenetesen fáj a fejem, a torkom, az orrom pedig annyira szúr valahol belül, hogy néha a szemem is bekönnyezik tőle. Borzasztó érzés betegnek lenni, főleg, hogy még csak ősz van. A suli alig egy hónapja kezdődött, pontosabban 3 és fél hete, én meg már most lebetegedtem. Jó lenne nem lerontani az átlagomat már az elején.

Anyukám kedves mosollyal és újabb adag gyógyszerekkel lépett be az ajtón, hogy az ágyam szélére ülve, kezét homlokomra tapasztva ellenőrizze, hat-e egyáltalán az a fránya lázcsillapító. Az elmúlt órákban semmi javulásra utaló jelet nem tapasztaltam a hülye gyógyszerek bevétele után sem. Erre jó az orvostudomány, meg a hasztalan gyógyszereik…
- Jobban vagy, kincsem? - édesanyám csillogó szemekkel keresi tekintetem, amit hamar meg is talál. Legmeggyőzőbb mosolyomat magamra erőltetve nézek íriszeibe, bólintva egyet. Anyukám szép nő, körülbelül egyforma magasak vagyunk, viszont neki az én barna hajammal ellentétben dús fekete tincsei vannak és jóval fehérebb bőre. Arcunk nagyon hasonlít, amit gyakran meg is jegyeznek az emberek. Külsőre maximálisan rá ütöttem, szerintem belül is. - Vedd be, kicsim, a gyógyszereket, azok nélkül biztosan nem leszel jobban - mosolya azonnal lehervad, helyette az aggódó anyuka arcát ölti magára. Nem, mintha nem lenne az.

Számat húzogatva nyelem le az adott gyógyszereket egy pohár vízzel. Nem hiszem, hogy segíteni fognak, eddig se tették. De már csak anyukám kedvéért, megteszem, amit kér tőlem. 
- Kérsz valami? Szükséged van valamire? Ennivaló, innivaló, még egy takaró? Esetleg bekapcsoljam a tévét? - annyira kedves és gondoskodó. Én is ilyen anyukát szánok a gyermekeimnek.

Haha, jó vicc. Meleg vagyok.

Akaratlanul is eszembe jut Taehyung, akivel az utóbbi 3 hétben rengeteg időt együtt töltöttem. Minden nap hazakísért, mivel ugyanerre lakik, csak kicsit messzebb, ráadásul… az első alkalom óta, minden nap egy puszival köszönünk el. Sajnos, nem szájra, csak arcra… Érdekes, ő már járt nálam háromszor is, de én még csak a házukat sem láttam. Nem is baj, amikor csak lehet, kerülöm Dyul társaságát. Azért érdekelne, milyen a szobája…

Dong-yullal még mindig nem ápolok normális kapcsolatot. Mondjuk, nem is szabadna és nem is szeretnék. Az első másfél héten furcsábban viselkedett, mint az utóbbi időben, de legalább kezd úgy tűnni egy egészen kicsit, hogy felad ezzel a dologgal. Vagy csak szövi a terveit, nem tudom.

Anyukám, végül bekapcsolva a tévét, kiment a szobámból és becsukta az ajtót. Harmadik napja vagyok a szoba rabja, alig keltem ki az ágyból. Csak vécére járok ki, addig meg idebent alszom, eszem vagy egyéb rettentően izgalmas elfoglaltságokkal pihentetem magam, hogy mihamarabb bepótolhassam a lemaradásom. Azon kevés diákok közé tartozom, akik leckét is csinálnak, és szoktak tanulni néha. Bár, nekem azt sem nagyon kell, megjegyzek szinte mindent, ami az órán elhangzik.

Nem is tudom, mikor aludtam el, de arra keltem, hogy nyílik az ajtóm. Nem akartam, hogy bárki is megzavarjon, szóval úgy tettem, mint aki alszik. Hátha kimegy az illető.
- Még alszik, szóval ne keltsd fel, ha lehet. Ha gondolod, nézz tévét, vagy foglald el magad, csendben - hallom meg anyukám kedvesen csengő hangját.
- Igenis, asszonyom - padtársam mély és férfias hangját felismerve dermedek kővé. Úristen, itt van a szobámban! Én meg ilyen állapotban vagyok. Mennyire nézhetek ki szánalmasan?

Ha jól érzékeltem, anyukám becsukva az ajtót, el is ment. Taehyung alig hallhatóan az íróasztalhoz sétált, majd leült elé a székre. Nézelődött, hallottam, ahogy motoszkál. De nem baj, ha csendben marad, az nekem kedvez. Fáradt vagyok, szeretnék tovább aludni. Remélem, sikerül is ez a tervem, mert jelenléte általában csak a szívem egyenetlen dobogását eredményezi.

Jó pár perc múlva, talán fél óra is eltelt már, mikor épp félálomban voltam, az ágyam besüppedt mellettem. A meglepődöttségtől alig észrevehetően megrándult az arcom. Elég váratlan volt, nem is tudtam hirtelen, mi történik, de azért se nyitottam ki a szemeim. Most komolyan, be akar feküdni mellém? Éreztem, ahogy arcom enyhén elvörösödik. Próbáltam nyugton maradni, egyenletesen lélegezni, hogy ne jöjjön rá, ébren vagyok. Ah, de jó lenne, ha aludnék.

Egy jó ideig mozdulatlanul csak ült ott, én meg marhára úgy éreztem, hogy engem bámul. Na, így próbálj aludni, Jeon Jungkook… Ismételten a frászt hozta rám egy váratlan mozdulattal, mikor is a másodperc törtrésze alatt arcomhoz hajolt, így megéreztem bőrömön, amint kifújja orrán a levegőt. Nem tudom, hogy a közelségétől vagy a váratlan mozdulatsorától fog végül elvinni a szívroham, de az biztos, hogy a sírba visz. Megint egy jó pár pillanat telik el bármiféle rezzenés nélkül. Most már végképp nem fogok „felébredni”, ez így is elég kellemetlen helyzet.

Arcom egyre forrósodik, a szívem hevesen ver, lassan pedig izzadni is kezdek. Nem tudom, lehet, ez a betegségemtől is van, de a mellkasomban érzek némi bizsergést. Talán, lehetséges, egy egészen picit… izgatott vagyok. Érdekel, mit akar csinálni. Résnyire kinyitom szemeimet, hogy lássam, mennyire van közel. A látványtól majdnem hátra is ugranék, ha nem aludnék, elméletileg. Immár barnára festett hajú barátom alig két centire, szinte csukott szemekkel közelít felém kimért lassúsággal. Pontosabban, az ajkaim felé. Úristen, erre nem vagyok kész! Azóta, egyszer sem csókolt meg… a számon, legalábbis.

De ki is lennék én, ha nem adnék hangot gondolataimnak? Mintha csak nem jutna el a tudatomig az az apró és egyértelmű tény, hogy van hallása, nyögtem egy egészen aprót. Szemei azonnal kipattantak és fel is ugrott zavarában, majd, mikor realizálta, hogy én még békésen „alszom”, hatalmas sóhaj kíséretében ült vissza a székbe. Nem bírtam ki, muszáj volt megszólalnom.

- Ne emészd magad, egy beteg lesmárolása amúgy sem a legjobb ötlet - szinte hallottam, ahogy megfagy ereiben a vér. Szegény… de megérdemli. Mindig zavarba hoz, ideje végre visszavágni.
- Te… ébren vagy? - a hangja alig érezhetően megremegett, mire végre felültem, hogy rá nézhessek. Mély döbbenet ült ki arcára, aminek hatására kicsit el is kuncogtam magam. Egy igazi bunkó vagyok, de akkor ő is az.
- Igen, mivel valaki felébresztett - jelentőségteljesen néztem rá, majd ismét elkuncogtam magam. Arckifejezését látva, megeresztettem egy apró sóhajt. Nagyon meg lehet ijedve, én meg csak rontok a helyzeten. - Mi szél hozott? - kérdezem, kedves mosolyt öltve magamra. Ő is megenyhült kicsit, majd földre hajított táskáját magához emelve vesz elő egy csomó papírt.
- Elhoztam a leckét és a pótolni valót. Ja, és jövő héten angol témazáró - kacsintott rám immár vigyorogva. A fenébe! Tudja, hogy azon tantárgyak közé tartozik, amik számomra érthetetlenek. Ráadásul, ezen a héten nem megyek be és eleve nem értem az anyagot. Imádom, hogy csak egy hónapja van suli, de már most elég rosszul állok.
- Ne aggódj, majd korrepetállak - kacsint felém. Akaratlanul is mosoly húzódik arcomra. Miért is ne? Taehyung nagyon jó angolból. - Akár most azonnal. Így több időd lesz készülni rá - csillannak fel szemei zseniális ötlete miatt. Végül is, jobban érzem magam, mióta itt van. Így meg csak többet lesz velem, és az anyagot is megtanuljuk. Nem rossz üzlet.

Előszedte angol cuccát, így én is előkotortam az enyémet. Míg másoltam a jegyzeteit, magyarázta a nyelvtant. Idő közben egyre közelebb húzódott hozzám. Bal oldalamon ült, de a felőlem lévő keze már másik oldalamon, a derekamon pihent.  Nem telt sok időbe, mire már nem az anyagra koncentráltam. Mondjuk, szerintem, ő sem. Összevissza dadogott mindenfélét, közben arcomat pásztázta. Cseppet sem zavaró az ilyen.

Lassan elhalkult, mire rá emeltem a tekintetem. Ajkaimat nézte, közben derekamon pihenő keze simogatni kezdett. Közelebb hajolt, mire a szívem kihagyott egy ütemet, majd heves dobogásba kezdett. Olyan rég éreztem már a csókját, hogy vágyakozom utána. Ez normális? Gyakorlatilag, a legjobb barátom, a padtársam. Nem is meleg, mégis, már… megcsókolt, és szájra puszit is adott és minden egyes nap megpuszil. Nem mintha bánnám a dolgot, de örülnék valami egyértelmű jelnek, vagy valami.

Perceken át csak néztük egymást, ez alatt szívverésem nem lassult, a keze sem állt meg. Nem történt semmi, nem mozdult senki. Hirtelen hajolt sokkal közelebb, mire szemeim kitágultak, de igazán nagy meglepetésemre, nem ajkaimra hajolt, hanem arcomra adott egy érzéki, forró puszit. Eddig is zavarban voltam, ezután már viszont nem tudtam, mit gondoljak. Eláshatom magam, úgy érzem. 
- Be akartam pótolni a mait - mosolyodott el perverzül.
- Értem. És az utóbbi kétnapi adagom merre találom? - vigyorogtam. Szemei nagyot csillantak, fél méteres szája még szélesebbre húzódott, majd ismét arcomhoz hajolt. Ezúttal a másik oldalra adott soha nem tapasztalt, érzéki puszit. Arcomon érezve, hogy milyen forró, dús ajkai vannak, iszonyatosan reméltem, hogy a harmadikat már a számra adja. Ismét szembe fordulva velem fúrta tekintetét enyémbe, hogy pillanatokkal később félig lehunyt szemekkel közelítsen felém ismét. A hangok eltompultak körülöttem, levegőt is alig mertem venni. Szemeimet behunyva vártam a csodát, mire meg is érzem… a homlokomon. Szemeim kipattantak, de nem mozdultam, nem is tudom, vagy a döbbenettől, vagy a félelemtől, hogy abbahagyja. A puszi közben kezeit arcomra emelte, lágyan simogatva. Ez rendes tőle, de nem ezt vártam. Lassan elhajolva tőlem, lágy mosollyal nézett ismét rám, de én komoly arccal néztem vissza rá. Ezt nem gondolhatta komolyan. - Taehyung.
- Igen? - szabad kezemet az arcomat tartó csuklójára vezettem, majd hezitálás nélkül ajkaira tapadtam. Nem hiszem, hogy az ő bűnei mellett ez akkora vétek lenne.

Érezhetően belemosolygott a csókba, de nem távolodott el, sőt, intenzívebbre vette a dolgot. Olyannyira, hogy másik kezét tarkómra csúsztatta, úgy tartva, mintha én akarnám elengedni őt. Pedig az biztos, hogy előbb ő fogja feladni. Eleinte csak szendén mozgattuk ajkainkat, de hamar átcsapott valami vadabb, éhesebb dologba ez az egész. Már alsó ajkamat harapdálta, mikor odalent valami beindult bennem. Ajjaj, csak rá ne jöjjön.

Irulva-pirulva kezdtem elfáradni, de ő ennek jelét sem mutatta. Nyelvemmel játszott, mikor rájött, kéne nekem egy kis pihenő. Elengedni nem akartam, azt sem, hogy abbahagyja, csak kicsit élvezni akartam a nyugalom adta pár percemet, amit kaphattam. Felfogva, mit szeretnék, hagyta nyelvemet. Így viszont sajátját torkomig eresztve térképezte fel a számat. Mondanom sem kell, iszonyatosan élveztem.

Miután ismét egymás ízlelőszervével voltunk elfoglalva, lassan eldöntött az ágyamon, ajkaimat el nem eresztve. Már jó ideje csókolóztunk, de ugyanolyan hevesen és forrón, mint az elején. Hogy van benne ennyi energia?

Kezét pólóm alá csúsztatta és hideg kezével simogatott, mint a múltkor. Nem bánnám, ha megint eljutnánk odáig. Akár még tovább is. Úgy érzem, teljes szívemből szeretem őt… Vicces, még alig ismerem.

Ironikus és felettébb bosszantó módon, ismét egy családtagom zavart meg minket. Miket is gondoltam, nem voltunk egyedül a házban! Te jó ég, ez rosszabbul is végződhetett volna…

Anyukám zavart meg, és HATALMAS szerencsénkre, nem nyitott be hozzánk, csak az ajtó előtt beszélt, még csak nem is nekünk. Apukámnak mesélt valamit az ajtóm előtt elsétálva. De örülök, hogy nem lett kellemetlenebb a dolgok vége.

Mivel úgy tűnt, mindkettőnket megijesztett a dolog, lepattant rólam, majd visszaült a székre.
- Ez meleg volt - mondta, nagyokat sóhajtozva. Én is ezt tettem, ez nem semmi csók volt. Az órára pillantva rájövök, hogy majd fél órája el kellett volna indulnia. Állítása szerint apukája mindig megdorgálja, ha elkésik otthonról. Azaz, nevelőapukája. Bezzeg, ha Dyul késik, nem is érdekli… Sajnálom is emiatt.

Taehyung elment, én pedig elpakoltam a tananyagot. Nem mondom, hogy megértettem az angolt. Az anyag eleje már megy, de… valahogy utána elvesztettem a fonalat.

Lefekvéskor is csak rajta és a ma történteken gondolkoztam. Hogy születhetett ilyen isteni illattal és ajkakkal? Remélem, másban is ilyen jó. De lesz még alkalma bizonyítani, azt hiszem.

(Sziasztok! Bocsi, hogy tegnap nem volt rész de lebetegedtem, és nem éreztem, hogy a fic meghozza a kellő hatást. Még most sem, de higgyétek el, így is jobb, mint tegnap. És hosszabb is. :D Kb. 10. részig szeretnék naponta tartalmat megosztani itt, utána -mivel már ficiket is tevzezek és van is egy másik folyamatban- már nem jön sajnos napi tartalom. Sokan bzztattok facebookon amiért még egyszer hatalmas KÖSZI mindenkinek, imádlak titeket, aranyosak vagytok, hogy így biztattok! <3 Igyekszem minél jobb történetet hozni, de nem ígérem, hogy mindenki elégedett lesz vele. :( Addig is jó olvasást, itt a kilencedik! )