1 Bangtan High School

Az ébresztőórám csörgésére ébredtem hétfő reggel. Nem hiszem el, hogy a sulinak ilyen korán kell kezdődnie. Szerintem, nélkülem is el tudják kezdeni a tanévet, minek kellek én oda?

Ezekkel a gondolatokkal csaptam le az órámat és feküdtem vissza. Ez a nyugalmas pillanat sajnos nem tartott sokáig, mert a bátyám, mintha csak tudta volna, hogy ez lesz, berontott a szobámba, lerántotta a takarómat, és (nem viccelek) legurított az ágyamról. Hirtelen értem földet, az ijedtség miatt véglegesen fel is ébredtem.

Nagyokat pislogva tápászkodtam fel, hogy a testvéremmel jót veszekedjek így korán reggel, de ezt a tervemet is megakadályozta, mivel rám vetette magát, majd boldogan ölelgetni kezdett.
- Új tanév, öcsi, te meg itt lustulsz? El fogsz késni! - nevetett, miközben nyomorgatta lényemet, mint egy ölelgetnivaló plüssmacskát. Valóban, új tanév, új iskola…

Épp válaszra nyitottam a szám, mikor anya felkiabált, hogy kész a reggeli. Bátyám, mint akit puskából lőttek ki, elengedett, és lerohant a lépcsőn, engem a földön hagyva. Fáradt voltam, nyűgös, viszont egyértelmű volt, visszaaludni sem tudnék, és az első nap nem szabadna hiányoznom.

Lassan lesétáltam a konyhába reggelizni. Anyukám elém tette a reggeli müzlimet, amit habozás nélkül elkezdtem magamba tömni. Nem nagyon beszélgettünk, nem is volt kedvem hozzá. Nemsoká felmentem átöltözni. Az új, kékes-szürke egyenruhám és a kék-fehér csíkos nyakkendőmet vettem magamra. Nem sokat akartam tökölni a kinézetemmel, így is elég későn keltem. Berontottam a fürdőszobába, gyorsan fogat mostam, majd egy pár másodperces hajfésülés után már kaptam is a hátamra a hátizsákomat, és gyalog elindultam az új börtönöm felé. Egy barátom sem jött ebbe az iskolába, elég nehezen lehet bekerülni a Bangtan High School-ba… Engem is éppen csak felvettek.

Odaérve besétáltam a még nyitott kapukon, és egy hatalmas épülettel és egy legalább akkora focipályával találtam szembe magam. Nem csoda, hogy erős iskola, az épület maga is elég modernnek és fényűzőnek tűnt. Azt hallottam, sok jóképű srác is jár ide, akik okosak és tehetségesek is. Remélem, itt végre találok magamnak valakit.

Igen, meleg vagyok. Habár a szüleimen és a bátyámon kívül senki nem tud róla, még a barátaim sem, de elég régóta tudom már, hogy a lányok egyáltalán nem érdekelnek. A fiúk annál inkább. Szerencsére, anyukám hamar elfogadta, apám kicsit később törődött bele a ténybe, a bátyám meg valószínűleg hamarabb rájött, mint én. Azóta azzal cukkolnak, hogy mikor találok végre valakit magamnak. Egyszer hazavittem egy haveromat, akire azt hitték, hogy ÚGY a barátom, de egyáltalán nem volt az. Anya mégis folyton hozott be nekünk teát meg sütiket, és meg is kérte a család többi tagját, ne jöjjenek a szobám közelébe, mert a pasimmal vagyok. Nehéz volt kimagyarázni.

Sétáltam a szűk, fehér falú folyosón, és gyönyörködtem az épületben. A faajtók és a teremablakok remekül passzoltak a falhoz és az összképhez. Nem sokan voltak a folyosón, mindenki a tantermekben volt már, vagy az udvaron beszélgettek az emberek. Én mégis inkább meg szerettem volna találni a tantermemet. Jobb most megkeresni, mintha csengetés után kéne kapkodnom a fejem, hogy, mégis, hova kell mennem. Tekintetem megakadt a második emeleten az 1-3-as táblán, ami az én osztálytermem volt. Ezt kerestem! Izgultam, mivel kihagytam a gólyatábort betegség miatt, senkit sem ismertem az osztályból, ők pedig bizonyára már összehaverkodtak. Kicsit hezitáltam, de nem állhattam ott örökre. Kezemet a kilincsre helyezve nyitottam be, és fagytam meg ott helyben.

Amint kinyílt az ajtó, egy iszonyatosan helyes, szőke srácot pillantottam meg. Szinte vakított az arca a reggeli napfényben. Bizonyára festett szőke, a szemöldöke sötét, arca pedig sápadt volt, egyszerűen elállt a lélegzetem is.

Mintha csak érezte volna, hogy figyelik, rám emelte sötétbarna íriszeit, rózsaszínes, dús ajkait harapdálva. Úgy néz ki, megzavartam, mivel épp írt valamit, amire nagyon koncentrált, de miután meglátott, abbahagyta.

- Bejöhetek? - kérdeztem félénken. Ilyen hülye kérdést, Jungkook, persze, hogy bemehetsz, ez a te osztálytermed! A jóképű srác pár pillanatra elgondolkozott, majd mély, selymes hangján megszólalt:
- Te vagy a tanuló, aki nem tudott eljönni a táborba? - kérdezte, tekintetével végig engem vizslatva.
- I.. igen, én… Helló - te jó ég, még a hangom is megremegett és el is akadt. Abszolút zavarba hoz azzal, hogy ennyire bámul.
- Miért állsz az ajtóban? Gyere be - teljesen zavarban voltam, azt hittem, a lábaim meg sem tudnak mozdulni, valahogy mégis bementem. Szinte minden hely foglalt volt már, habár diákok nem ültek ott, tele voltak pakolva. Az egyetlen, ami még cuccok nélkül volt, pont a fiú mellett volt. Nem haboztam, leültem, míg ő nyújtózott egy nagyot. Istenem, olyan vékony és izmos az alkata. Mellette fogok ülni egy egész évig?

Próbáltam terelni a gondolataimat, ezért elővettem az íróeszközeimet és a füzetemet. Koncentráljunk a füzetre… koncentráljunk, gondoltam magamban. Lopva a srácra pillantottam, aki a padján könyökölve két kezével, továbbra is engem figyelt. Mikor realizálta, hogy tekintetünk találkozott, mosolyogva köszönt, én pedig pironkodva fordultam vissza magam elé. Kinyitva a nagy, vaskos füzetemet, sikeresen lelöktem a tolltartómat a földre. Gratulálok magamnak, ennél szerencsétlenebb mozzanataim ritkán vannak.

Épp nyúltam volta a leesett tárgyért, mikoris összeért az ujjam a szívdöglesztő fiúéval. A szívem, azt hiszem, kihagyott egy ütemet, el is kaptam onnan a kezem, míg a srác felemelte, leporolta, majd átnyújtotta a tolltartómat. 
- Jól vagy? - oké, ő is tud hülyeségeket kérdezni. Hogy ne lennék jól, csak leesett ez a vacak.
- K… Köszönöm… - ezaz, én vagyok a dadogás koronázatlan királya. Erre úgy tűnik, ő is felfigyelt, mivel egy kicsit elmosolyodott, mintha nevetni szeretett volna.
- Egyébként, örülök a találkozásnak. Alig várom, hogy közel kerüljünk egymáshoz - mi ez a formális beszéd? Felelősségteljesnek tűnik, és okosnak is. - Én… vagyok az osztályelnök, Taehyung - hogy ezt bizonyítsa, felmutatja a padján pihenő kitűzőt, amit az osztályelnökök szoktak viselni. Értem, szóval a táborban már osztályelnököt is választottak. Sok mindenről lemaradhattam. A fiú most már egyfolytában mosolygott, amit hirtelen nem tudtam mire vélni. - Ha van bármilyen kérdésed, bátran kérdezz engem - mondata végén végre rám emelte tekintetét, amivel eddig a földet pásztázta. - Mindenben segítek - te jó ég, ez tisztára olyan, mintha egy dráma főszereplője lennék.

A tekintete pillanatok alatt a hajamra tévedt. Magában hümmögött egyet, jót mosolyogva valamin, amit nem értettem. Nem is volt sok időm gondolkozni ezen, ugyanis egy pillanat alatt fejemhez emelte a kezét, közel hajolva hozzám, aminek következtében szívem nagyot dobbant. Megint pironkodva ültem ott, mint egy béna, 5 éves kislány. Pár pillanat múlva azonban, elhajolt tőlem és egy hajamból kihalászott szöszt nézegetett ujjai között. Ez olyan ciki, biztos akkor maradt ott, amikor reggel a fölre lökött a bátyám. 
- Kész! - mosolygott rám negédesen, majd a szöszt elengedve vette kezébe ismét a tollát, majd folytatta korábbi tevékenységét. A terem hátsó végében pár lány összesúgott, Taehyungra mutogatva. Azt hiszem, népszerű a lányok körében. Nem meglepő.

Úgy éreztem, ha továbbra is ott ülök, az arcom felrobban, annyira elvörösödtem.
- Um… - felálltam, majd Taehyung rám nézett - Megyek, körülnézek az iskolában - bólintott, én pedig elindultam az ajtó felé, ahonnan még visszanéztem rá. Rögtön megbántam ezt a tettemet, mivel továbbra is engem nézett, ami még inkább zavarba hozott. Mi olyan érdekes rajtam? Van valami az arcomon?

(Ezt a történetet egy youtube videó alapján kezdem el: https://www.youtube.com/watch?v=-y0aHTi5yhs 

Ez egy Taekook/Vkook történet lesz. Remélem, tetszeni fog!)